2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor döntse el, melyik "szent ember" hazudik: ő vagy Rodney Howard-Browne

Németh Sándor döntse el, melyik „szent ember” hazudik: ő vagy Rodney Howard-Browne

-

A 444.hu is megírta, hogy a Charisma című amerikai karizmatikus keresztény magazinban Rodney Howard-Browne azt állította, hogy Németh Sándor azzal dicsekedett neki, hogy minden segítség nélkül, egyedül ő „rúgta ki” Soros Györgyöt Magyarországról. A dél-afrikai származású amerikai prédikátor ezt nyilván nem magától találta ki, vélhetően fogalma sem lenne arról, hogy Soros Györgyöt „kirúgták” Magyarországról, ha Németh Sándor nem mondja neki. Rodney Howard-Browne idézte Németh Sándor szavait is, aki azt mondta neki, hogy Soros György meg akarja fosztani a pénzétől, mert támadja a „tizedet”, a hívők minden jövedelméből befizetett 10 százalékot, amely Németh Sándor „lelkész” multimilliárdos vagyonának forrása. A Charisma magazin Soros „kirúgását” Isten segítségénak tulajdonította.

A 444.hu cikke emellett alaposan bemutatta Németh Sándor barátját, aki egy tavaly novemberi pénzszerző körútján váratlanul ellátogatott Budapestre is. Az interjúban azt állította, hogy Isten hallhatóan szólt hozzá, hogy menjen el Budapestre is prédikálni, és erősítse meg Németh Sándort. Hogy a megerősítésre mi szükség lehetett, azt nem lehet tudni, mert Németh Sándor az Orbán Viktorral kötött paktuma után bőséges állami támogatásban és védelemben részesül, és az elmondottak szerint képes volt egyedül még Soros Györgyöt is „kirúgni” Magyarországról. Ám még ennél is furcsább, hogy nem volt elég Istennek hallhatóan szólni az amerikai prédikátorhoz, hanem Németh Sándor is angyalt látott, aki szólt neki, hogy hívja meg Rodney-t Budapestre. Ezért Németh felhívta a vejét, akit elküldött Pozsonyba, és az hívta meg egy haknira Rodney-t Budapestre is. Azt nem feltételezzük, hogy Rodney Howard-Browne azért sírt, mert emlékezett arra, hogy húsz éve is jól megfizették, hogy nagyokat beprófétáljon.

Íme, a híradás arról, hogy Németh Sándor angyalt látott, de valamiért szűkmarkúan bánt az információval, nem mondta el a kevésbé szerencséseknek, hogy milyen volt az angyal: kicsi, nagy, hatalmas, emberi külsőben volt vagy szárnyakkal, milyen ruhában volt, hogy nézett ki, milyen volt az arca, a hangja, és ő például hogyan változott meg az angyali látogatástól,, mert például a bíróságon való hazudozással azóta sem hagyott fel. Itt vannak a Rodney-látogatás előzményei:

„Angyalon keresztül szólt az Úr, hogy menjek” | ANGYALON KERESZTÜL SZÓLT AZ ÚR, HOGY MENJEK – Rodney pásztor videón jelentkezett be Moldovából a tampai River Church gyülekezetbe, ahol felesége, Adonica… | By Hit Gyülekezete | Facebook

ANGYALON KERESZTÜL SZÓLT AZ ÚR, HOGY MENJEK – Rodney pásztor videón jelentkezett be Moldovából a tampai River Church gyülekezetbe, ahol felesége, Adonica…

A 444.hu cikkére reagálva Németh Sándor egy közleményt adott ki, amelyben tagadta, hogy azt mondta volna, amit Rodney Howard-Browne állított.

Ebben az esetben Németh Sándornak már csak azt kell eldöntenie, hogy ki hazudik: ő vagy a „barátja”, az ugyancsak szent ember, gyülekezetalapító prédikátor Rodney Howard-Browne. A 444.hu erre még az interjú hanganyagát is közölte, amelyen világosan hallható, hogy mit mond az amerikai prédikátor. Egyértelműen azt állítja, hogy Soros Györgyöt Németh Sándor egymaga „rúgta ki” Magyarországról, s utána idézi Németh Sándort is, amelyben elmondja a „kirúgás” okát vagy következményeit, Soros Györgynek az ő pénze és a „tized” elleni állítólagos támadását. Németh Sándornak legfeljebb Rodney Howard-Browne-t kellene perelnie, ha olyat állított, amit ő nem mondott, de a 444.hu pontosan idézett. Az amerikai prédikátor egyértelműen rá hivatkozott, mint forrásra.

Rodney Howard-Browne egyértelműen Németh Sándorhoz köti a Soros kirúgásáról szóló információt, amit mint dicsőséget oszt meg az amerikai karizmatikus közvéleménnyel. Az elmondás arra utal, hogy a tavaly novemberi találkozón Németh dicsekedett, kérkedett Soros György Magyarországról való eltávolításával, és mindezt úgy adta elő, mint az egyedüli saját érdemét. Mindez annak függvényében kínos, hogy a helyszín, ahol Soros György kirúgásán örvendeztek, részben Soros György, a Soros Alapítvány támogatásával épült. Ezt bizonyítja egy 1997. október 13-án kelt belső feljegyzés, melyben a Hit Csarnok finanszírozásához egy „már elnyert Soros pályázat” kitétel szerepel.

Németh Sándor lapunk cikkére utalva saját Facebook oldalán tagadta, hogy a Hit Csarnokban „Soros György pénze lenne. Nem volt és ma sincs benne pénze”. Ezt írta a vezető „lelkész”:

Ezzel az állítással szemben itt olvasható az 1997-ben írt belső feljegyzés a Hit Csarnok finanszírozásáról, amelyben egyértelműen egy „már elnyert Soros pályázat” szerepel.

Mi cseppet sem lepődünk meg azon, hogy Németh Sándor hazudik, mert ő maga és a hamis ügynökvád ügyében a bíróságra küldött valamennyi Hit Gyülekezetéhez tartozó ember gátlástalanul hazudik. Ezúttal is hangfelvétel és a Charisma cikke bizonyítja, hogy rá hivatkozva mit mondott Rodney Howard-Browne, aki ezt azért nem találhatta ki, mert annyira tájékozatlan, hogy mi van Magyarországon, hogy fogalma se lenne Soros „kirúgásáról”, ha azt nem Németh Sándor mondja. Emellett a szövegkörnyezet is egyértelműsíti, mert felsorolja, milyen intézményei vannak a Hit Gyülekezetének, mint új információkat, és ennek során tesz említést Soros „dicsőséges” kirúgásáról is. Az pedig kizárt, hogy Rodney Howard-Browne közelébe engedtek volna felügyelet és kontroll nélkül bárki mást, ez a Hit Gyülekezetében kizárt.

Egy gelsei dakota közmondás szerint a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Azzal a merész állítással kapcsolatban, hogy „Soros György személyét sem én, sem a Hit Gyülekezete nem támadja”, hadd utaljunk csak Németh Sándor hírhedt és botrányos nyílt levelére, amit az amerikai karizmatikus prédikátoroknak írt a Sargentini-jelentés kapcsán, amely hemzseg a hazugságoktól, torzításoktól, amelyben Soros György ugyanúgy a zsidó világösszeesküvés figurája, mint a neonáci és a kormánypropagandában.

Néhány részlet Németh szövegéből: „A felsőoktatással szemben is a liberálisok sivalkodása csak az után lett hangos, hogy a Soros-féle egyetem jogtalan privilégiumait kezdte el piszkálni a kormány”, „A nevezett hölgy úgy készítette el a jelentését, hogy csak balliberális újságírókkal, Soros György szervezeteinek aktivistáival és homoszexuális, leszbikus szervezetek képviselőivel konzultált”, „A balliberális pártokhoz és Soros György szervezeteihez kötődő médiumok ugyanolyan elfogultak és kirekesztőek, mint a kormányzati média”, „Különösen Soros György civilnek hazudott szervezeteivel került éles konfliktusba a magyar kormány”, „Soros és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában”, „Soros hálózatának emberei – vezető politikusoktól a „civilekig” – precízen és szorgalmasan nekiláttak ennek az ukáznak a végrehajtásához”.

Ilyen az, amikor Németh Sándor nem támad valakit. A Hit Gyülekezete „Vigyázó” blogjában itt találhatók a Soros Györgyről írott vaskos hazugságok és uszítások. Ezek egy része a kuruc.info-n is megtalálható. Míg Németh tagadja, hogy mit mondott amerikai barátjának, és hogy Soros Györgyöt támadna vagy a kiszorítására törekedne, addig a hazugsága megállíthatatlanul terjed az interneten és az evangéliumi karizmatikus médiában, így a hívők milliói hiszik azt a világban, hogy Isten gyűlöli az adakozó, a szegényeket, elnyomottakat, romákat, magyar kisegyházakat, keresztény gyülekezeteket támogató Soros Györgyöt, Isten gyűlöli az emberi jogokat, a jogállamiságot, a törvényességet és a bűnösök (köztük a melegek) szabad választását és emberi méltóságát, és elhiszik azt az ótvaros hazugságot, hogy Németh Sándor kezei által Isten „kirúgta” Soros Györgyöt Magyarországról.

Miközben ezt egy törvénytaposó önkényuralom tette meg, amelynek embertelen lépéseit, hazugságait, propagandáját támogatja egy köpönyegforgató szélhámos lelkész, aki milliárdokat keres ezen az elvtelen támogatáson, ahogy haszonleső volt akkor is, amikor a gyülekezetével alapítója volt Magyarország legnagyobb liberális pártjának. De ha ezt az igazságot megírja a szabad sajtó, akkor az a sátáni liberalizmus támadása a „kereszténység” ellen.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések