2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor életveszélyesen megfenyegette Bartus Lászlót a Fesz lesz című könyve miatt

Németh Sándor életveszélyesen megfenyegette Bartus Lászlót a Fesz lesz című könyve miatt

-

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze online Fórumot tartott a gyülekezete Facebook oldalán, amelyen Bartus László Fesz lesz című könyvével kapcsolatos kérdésekre is kitért. Válaszolni nem válaszolt, mert az igazi kérdéseket megkerülte, és még a budaörsi kezdeteket sem a valóságnak megfelelően adta elő. A Fórum legforróbb pillana azonban az volt, amikor Németh Sándor az önkontrollját elveszítve, Bartus László újságírót életveszélyesen megfenyegette. Arról kezdett el beszélni, hogy neki vannak ismerősei Amerikában, sőt Floridában is, akiket bármikor elküldhet Bartus Lászlóhoz.

Miközben ezt mondta, menetközben váltott, és ezt úgy folytatta, hogy ezek az „ismerősei” vihetnek a Fesz lesz című könyv szerzőjének „gyógyszert és mentőt”, mert arra van szüksége, hogy ne írjon ilyeneket. Ahhoz, hogy Németh Bartus Lászlónak gyógyszert vagy mentőt ajánljon, nincs szükség amerikai és floridai ismerősök emlegetésére, akik felkereshetik az újságírót. Az a gondolatmenet, hogy ő elküldhet Bartus Lászlóhoz valakiket, egyértelműen nyílt életveszélyes fenyegetés, annak ismeretében, hogy a Hit Gyülekezetében az alvilág legsötétebb figurái közül sokan „tértek meg”, egyesek még biztonsági feladatokat is ellátnak. (Gyógyszer küldése helyett elég lett volna őszintén elmondani, hogyan került a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százaléka a nevére.)

Ezeknek a maffiacsaládoknak vannak Amerikában élő rokonaik és tagjaik, emellett Németh Sándor legszűkebb környezetének tagjai Amerikában gyanús hátterű oroszokkal is vannak egy cégben. Petrőcz Levente, Németh Sándor legközelebbi munkatársa, jobbkeze, „pénztárosa”, aki egyes papírokon a Hit Gyülekezete Országos Hivatalának a vezetőjeként is megjelenik, például egyes cégpapírok szerint oroszokkal van közös ingatlanérdekeltségben Amerikában. Az Armin Real Estate Investment LLC Petrocz Levente fiának keresztnevét viseli, a cégpapírok szerint a cégben Petrőcz Levente is manager volt. De ezen kívül is vannak Németh Sándornak a kontinensen emberei. Megengedhetetlen, hogy egy egyház vezetője azzal fenyegessen meg egy újságírót, hogy vannak amerikai „ismerősei”, akiket „elküldhet” hozzá. Hogyan jut egyáltalán ilyen az eszébe? Ha Budapesten lakna az újságíró, már elküldte volna hozzá a fegyveres embereit?

Bartus László Fesz lesz című könyvében részletesen beszámolt arról, hogy Németh Sándor ellopatta magyarországi lakcíméről a személyes iratait, és azok felhasználásával egy „6-os karton” című névtelen gyűlöletpamfletet íratott a legmocskosabb rágalmakkal, majd azokat elküldték egy címlistára és a sajtónak is. Az akció során elkövetett bűncselekmények részletes leírása a könyvben olvasható. Németh Sándor titkosszolgálati módszereket használ, tiltott adatszerzést folytat. A könyvben bizonyítékok vannak arról, hogy Bartus Lászlót követték, megfigyelték, lefényképezték. A fórumában Németh Sándor azt hazudta, hogy ő soha nem indított lejárató kampányt senki ellen, miközben még mindig a bíróság előtt áll a Bartus László ellen indított hamis ügynökvádja miatt. Ehhez felhasználta a Gój Motoros Egyesület elnökét is, akinek ügyvédje Németh Sándor egyik ügyvédje volt, aki az ATV cégpapírjain is szerepel. Még a bíróság által megítélt nem vagyoni kártérítést is Németh Sándor ügyvédje utalta át a Gój Motoros nevében. Feltételezhetően azért, hogy az összejátszásról hallgasson.

A Fesz lesz című könyvben a szerző már írt a fizikai fenyegetettségéről, azt állítva, hogy Németh Sándor az ellene elkövethető támadások minden lehetséges formáját kimerítette, a rágalmait ragozhatja, de ha az eddigiekhez képest tovább akar lépni, a következő lépése már csak a Bartus László elleni fizikai erőszak, az újságíró meggyilkolása lehet. Különös tekintettel arra, hogy a Fesz lesz című 588 oldalas könyv tételesen végigveszi Németh Sándor politikai, közéleti szerepléseit, az ATV tulajdonrészének ellopását, a teológiai tévelygéseit és a tagok betörésére használt pszichikai terrort, az ellenfelei megátkozásáig bezárólag. A könyv részletesen bemutatja egy prédikációját, amelyben mások megátkozására tanítja a gyülekezete tagjait, és eközben olyan kijelentést tesz, hogy neki hatalma van arra, hogy valakire ráküldje a halált. Nemrégiben egy kivált dombóvári pásztorra azt mondta, hogy élve süllyedjen a pokolba. Bartus László gyakran kap a Hit Gyülekezete tagjaitól ordináré és életveszélyes fenyegetéseket. Ezeket a vezető lelkész gyűlölködő monológjai inspirálják.

Németh Sándor amerikai ismerősökkel való fenyegetése, miszerint azokat Floridába elküldheti Bartus Lászlóhoz, abszolút komolyan vehető, mert amit a névtelen szennyirat során elkövetett (ami egyébként a Fesz lesz című könyv megírásának kiváltó oka lett), éppen úgy elképzelhetetlen egy egyházi vezetőtől, mint a bérgyilkosság. De Németh Sándor az ellene indított ügynökperben is gátlástalanul hazudott a bíróság előtt, és egy merénylet esetén szemrebbenés nélkül hazudná azt, hogy Bartus László újságírónak sok ellensége volt, biztosan azok az elkövetők. Ezért Bartus László a Fesz lesz című könyvében előre megírta, hogy nincsenek ellenségei, senkivel nincs elszámolási vagy egyéb vitája. Németh Sándoron kívül nincs haragosa, csak ő az, aki halálosan gyűlöli. Ezért, ha bármi bántódása lenne, akkor a felbujtó vagy a megbízó nem lehet más, csak Németh Sándor. Ezt az amerikai hatóságok számára is világossá teszi. Bartus László a könyvben felszólította Németh Sándort, hogy ne csináljon gyilkost (is) magából.

Mindenesetre az, hogy Németh Sándornak eszébe jutottak az amerikai és floridai „ismerősei”, akiket elküldhet az újságíróhoz, nyilvánvalóvá teszi, hogy a könyv megjelenése miatt már megfordult a fejében egy fizikai támadás vagy merénylet esélye. Ezért az újságíró ezúton is felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy ha nem természetes dolog történne vele, akkor a felbujtó vagy a megbízó nem lehet más, csakis Németh Sándor vezető „lelkész”. Annak ellenére, hogy a két személy közötti viszály oka kizárólag Németh Sándor, aki nem vette tudomásul, hogy róla készülhetett egy könyv 1999-ben (Fesz van), de a hamis ügynökváddal és a Bartus Lászlóról írott minősíthetetlen, penetráns, szennyes névtelen irománnyal maga provokálta ki, hogy az újságíró újabb könyvet írjon róla. Ezúttal még alaposabbat, mint az első könyv.

A Fesz lesz című könyv a járvány miatt először e-könyv formájában jelent meg, a nyomtatott kiadás már készül és május végére várható a megjelenése. Hamarosan előrendeléseket is felvesz a terjesztő. A szerzővel szembeni gyűlöletet növeli, hogy Németh Sándor nem tud elszámolni azzal, hogy ellopta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát. A fórumon nem válaszolt erre, hazudott arról, hogy kik az ATV-t birtokló cégek tulajdonosai. Németh Sándor egy átfogó vagyonvizsgálat esetén sem tudna legális adózott jövedelmet állítani a látható többmilliárd forintos vagyona mögé. Ha csak a látható vagyonát tekintjük, harminc éven át minimum 10 millió forintos havi adózatlan jövedelemre lenne szüksége, hogy ez a vagyon kijöjjön belőle.

Itt látható a könyv videóelőzetese:







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések