2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor készen áll hátba szúrni a Fideszt is

Németh Sándor készen áll hátba szúrni a Fideszt is

-

Németh Sándor miközben nyíltan megfenyegette Karácsony Gergelyt, Budapest frissen megválasztott új polgármesterét, mondataiból az derül ki, hogy a harminc éve tartó „pávatánc” folytatódik: Németh Sándor az SZDSZ, az MSZP és az MDF után kész elárulni a Fideszt is. Miközben megfenyegette és megzsarolta Karácsony Gergelyt, hogy „ha Karácsony Gergely továbbra is támogatni fogja a meleg mozgalmat, akkor nagyon nagy ellenállás fog létrejönni, amiben a Hit Gyülekezete is nagy szerepet fog vállalni”, ez egyben üzenet arra is, mi lehet nyilvánosan a közös alap és az indok a szélkakas újabb fordulatához, az ellenzékkel való együttműködéshez. Mire hivatkozva tud majd Németh Sándor újabb köpönyeget váltani.

Németh Sándor megijedt az önkormányzati választás eredményétől. Mint mondta, ha a Fidesz nem változtat eddigi politikáján, ez az eredmény a parlamenti választási vereség előszele is lehet. Ez azért nem mindegy Németh Sándornak, mert az MDF hátba szúrásáért cserébe Orbántól megkapta a kivételezett egyházi státuszt, annak minden anyagi vonzatával, kedvezményével, milliárdos nagyságrendű vissza nem térítendő állami támogatásokkal együtt. Németh Sándor a NER része lett, aki a 2018-as választási kampányban Orbán mellett kampányolt, és teljes mértékben azonosult Orbán rendszerével. Még az EU-ellenes, Soros-ellenes, menekültellenes propagandát is átvette. Támogatta a „keresztény Magyarország” orbáni vízióját, és letette a garast Orbán illiberális rendszere mellett. Nem számított arra, hogy ez az ő életében még megváltozhat. Fél, hogy egy jogállam utána néz a dolgainak.

Az önkormányzati választás eredménye miatt Németh Sándor pánikba esett. Megijedt attól, ha az ellenzék győz, Orbán és a NER megbukik, akkor rajta elverik az illiberalizmust és az orbáni propaganda támogatását. Németh Sándor hazug levelet írt amerikai pásztoroknak a Sargentini-jelentésről, amelyben az orbánizmus minden hazugságát visszhangozta. A 2018-as kampányban kijelentette, hogy csak Orbán képes vezetni az országot. Nincs az országban senki más, aki alkalmas lenne miniszterelnöknek. Németh Sándor olyan mértékben elköteleződött, hogy megijedt egy esetleges fordulattól. Ezért az önkormányzati választás utáni nyilatkozatában előkészítette a Fidesztől való leválás és az ellenzék oldalára való átállás forgatókönyvét, amellyel újra a mindenkori győztes oldalára állhat, és tarthatja a markát. Ezzel a szöveggel elhitetheti a militáns szervezetében, amelyben katonai fegyelem, feszes diktatúra és feltétlen engedelmesség van, hogy ez az újabb álnok fordulat „Istentől van”.

Ennek lényege az, hogy több év után elkezdte bírálni Orbán „keresztény” retorikáját. Németh korábban ezzel egyetértett, Orbánt a keresztény értékek védelmezőjének nevezte. Most azonban, hogy Orbán vesztésre áll, Németh Sándornak több év után eszébe jutott, hogy a „keresztény” kifejezés Jézus Krisztus nevéből származik, aki Isten, és Orbán az Isten nevét veszi hiába, amikor a kereszténység nevét hamis módon használja. Ha Németh Sándor érdekei úgy kívánják, erre hivatkozva fog leválni Orbán bűnszervezetéről, amelynek ő maga és a vallási magánvállalkozása szerves része. Az ellenzékről pedig azt állítja majd, hogy felszólítása nyomán felhagyott a „meleg propaganda” támogatásával, ezért elhárult az akadály a velük való együttműködés útjából. Mintha ez lett volna az akadálya bárminek.

Ezért Németh Sándor mindent elfogad Karácsony Gergelytől, tegyen bármit, ha köpönyeget akar újra váltani. Mert azt fogja hazudni, hogy már nem támogatja a meleg mozgalmat. Orbánnal pedig azzal a hazugsággal fog szembefordulni, ha fennáll a veszélye, hogy megbukik, hogy „az Isten nevét hiába vette”, meghamisította és istengyalázó módon használta a kereszténység nevét. Németh Sándor újabb árulása elő van készítve, és minden attól függ, ki lesz a jövő lehetséges győztese. Kitől várhat jogi védelmet, a bűncselekményei miatt szabad elvonulást, irdatlan lopott vagyona miatt oltalmat. Kitől várhat újabb milliárdokat, és kinek a fennhatósága alatt működtethet egy családellenes, militáns, maffiamódszereket és titkosszolgálati eszközöket használó szektát, amely nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Németh Sándor politikai pályafutása a demokrácia illegális és illegitim pusztításának története. Jelentős szerepe volt az SZDSZ szétverésében, az MSZP lenullázásában. Kizárólag neki köszönhető az MDF legyilkolása, amiért Orbántól egyházi státuszt, vagyonának megtartását és újabb milliárdokat kapott. Cserébe az ATV segítségével kontroll alatt tartotta az ellenzéket, megakadályozott minden valódi ellenzéki mozgást, szerveződést, fejlődést. Letette a voksát Orbán mellett, megtagadott mindent, amit korábban vallott. Akkor is azt hazudta, hogy nem ő változott meg, hanem a Fidesz és a liberalizmus. Ez közönséges hazugság. Egy képesítés nélküli állelkész ámokfutása ez a magyar közéletben, aki tízezrek istenhitét használta fel személyes céljai, hatalommániája, és anyagi érdekei céljából.

Úgy tűnik, hogy Németh Sándornak elég volt egy önkormányzati választási vereség, hogy azonnal elkezdje a visszavonulást, előkészítse Orbán és a Fidesz hátbaszúrását. Ha kell, időben áthangolja az ATV-t, hogy a NER-lovag fia által vezetett, manipulált, hazug csatornát úgy állítsa be, mintha az mindig is az ellenzék, a jogállam és a demokrácia céljait szolgálta volna. Németh Sándornak nem erőssége a hűség és az igazmondás, sokkal inkább az álnokság, a hamisság, a kétszínűség és a hazudozás. Hogy mindezt Isten nevében teszi, az azt bizonyítja, hogy Németh még Orbánnál is jobban gyalázza az Isten nevét, járatja le és hamisítja meg a kereszténységet.

Kőszeg Ferenc, az SZDSZ egyik alapítója, aki saját „bűnének” tartja, hogy Németh Sándort bevitte az SZDSZ-be, a Facebook oldalán ezt írta: „Én meglehetős becsületes vagyok, mondanám szívesen Hamlet nyomán. De azért jócskán vannak bűneim, ezeknek egy részét megvallottam különböző írásaimban, más részüket titkolom. Az egyik már megvallott bűnöm, hogy a Hit gyülekezetét én vittem be az SZDSZ-be. A Pokolra fognak kerülni, írtam, amikor Orbán nyomán ugatni kezdtek a migránsok ellen. A Pokol legmélyebb bugyrába, Lucifer fogai közé, teszem hozzá most, amikor Németh Sándor Karácsony Gergelyt meri átkozni. Elhunytakra nem illik hivatkozni, mert nem tudják cáfolni, ha valaki olyan kijelentést ad a szájukba, amit nem mondtak. Én csak becsületemre tudom állítani: Solt Ottilia a Sátán kutyájának nevezte Hack Pétert.”

Ámen.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések