2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor már a katolikus egyházzal szentel fel objektumot

Németh Sándor már a katolikus egyházzal szentel fel objektumot

-

Volt idő, amikor Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze okkult tevékenységnek, varázslásnak, emellett az állam és az egyház összefonódásának nevezte, amikor egyházi személyek szenteltek fel evilági és állami objektumokat. Részletesen taglalta, hogy mit jelent a „szent” a Bibliában. Tárgyak nem is lehetnek azok, mert Isten az embert választja el a világtól, nem pedig a világ tárgyait szenteli meg. Ez semmi ahhoz képest, hogy a Hit Gyülekezetében családok ezrei szakadtak szét, ha a szülők és a rokonság katolikus vallást gyakorolt, mert nekik meg kellett szakítaniuk minden kapcsolatukat a katolikus rokonsággal.

Még a nagymamák süteményét is ki kellett dobni a kukákba, mert azokon keresztül katolikus démonok mehettek a Hit Gyülekezete tagjaiba. Családok mentek tönkre, emberek haltak bele a családellenes antikatolikus tanításokba. Németh Sándor cikkek tucatjait íratta arról, hogy a katolikus egyház illegitim eszközökkel, varázslással szállja meg az iskolákat, kórházakat, és mindent, amit „felszentel”. Tiltakozott a füstölések, a körmenetek, a megáldások, a felszentelések ellen. Éles hangú nyilatkozatokat tett közzé, ha állami vezetők egyházi rendezvényen vettek részt és fordítva, ha egyházi személyek állami procedúra részei voltak.

Ehhez képest az Orbán Viktorral kötött paktum után államegyházi státuszt elnyert Hit Gyülekezete vezetője már a katolikus egyház képviselőjével vett részt az új Puskás Stadion felszentelésén. Feltehetően azért, hogy a futballista angyalok jól érezzék magukat a stadionban, mert Németh Sándor időnként futballista angyalok bevetésével igyekszik a futballmérkőzések eredményeit befolyásolni. Ezek csak annyiban különböznek a géppisztolyos angyaloktól, akiket Németh Sándor az „ellenségei” ellen vet be, hogy nem lelövik, hanem kicselezik az ellenfeleket.

Németh Sándor hűségesen követi a NER-lovagok életmódját és taktikáját. Orbán tetszését nyilván sikerült elnyernie azzal, hogy az Internazionale csapatával együttműködve futballakadémiát indított, ezzel is a szeged-csanádi megyés püspök, az amatőr kapus Kiss-Rigó László nyomdokain járva. A Hit Gyülekezete Szent Pál Akadémiáján már Semjén Zsolt tartott előadást az állam és az egyház viszonyáról, továbbá az „önfenntartó egyházmodell” szemrebbenés nélkül kaszált be csaknem egymilliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást Orbán Viktortól (és további százmilliókat egyéb jogcímeken). A stadionszentelés az Orbán-rendszer legkiemeltebb eseménye, ahol találkozik a két hamis mánia, a futball és a vallás. Annál mélyebben, mint egy stadionavatásban résztvenni, nem lehet „benyalni” az ország zsarnokának. Ezen kívül az is sokatmondó, hogy a felszentelést a katolikus egyház papja végezte. Németh Sándor olyan volt mellette, mint egy ministráns. Rázhatta mellette a csengőt.

Az egykori SZDSZ-alapító Németh Sándor Orbán Viktor legelkötelezettebb híveként kampányol a „keresztény fasiszta” rendszer és személyesen Orbán mellett. Az önkormányzati választási vereség után kissé megingott a bizalma, és elkezdte a tervszerű visszavonulást: miután évek óta azt állítja, hogy Orbán a „keresztény értékeket” védi, Budapest elvesztése után egycsapásra feltűnt neki, hogy a „kereszténység” nevével való visszaélés istenkáromlás és nem kellene a kereszténységet belekeverni a politikába. Ez azonban nem tartott sokáig: nincsen annál jobban belekeverve a kereszténység a politikába, minthogy az egyházak képviselői állami objektumokat szentelnek fel.

Maga a felszentelés válogatott társaságban történt, kizárólag az Orbán-rendszerhez hű egyházak képviselőit hívták meg. Így például Köves Slomó Orbán pénzén felhízlalt hitközségét, a Mazsihisz meghívót sem kapott, aminek csak örülhet és büszke lehet rá. Legalább nem kompromittálta magát a jelenlevőkkel és az eseménnyel. Németh Sándor nyilván büszke, hogy újabb területen került be az „elitklubba”, amely korábbi tanítása szerint a pokolban alkot majd egy elitklubot. Gratulálunk a vezető lelkész úr pályafutásához, azoknak a családoknak a nevében is, akiket ő szakított szét azért, mert katolikus vallásúak voltak a szülők és a rokonok. Úgy tűnik, hogy bizonyos mennyiségű pénz és a hatalom közelében nem ragadnak a katolikus démonok. Ő már egy katolikus szertartás részeként sem démonizálódik. Vagy már tele van.

Jézus bánhatja, hogy nem járt Heródes arénáit felszentelni. Megúszhatta volna a keresztrefeszítést és még nagy lakomákat is tarthatott volna libamájból.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések