2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor meghamisítja a Bibliát, hogy szavazzanak a Fideszre

Németh Sándor meghamisítja a Bibliát, hogy szavazzanak a Fideszre

-

A repedező Hit Gyülekezetében még mindig nincs áttörés, nem akar mindenki Orbánra szavazni. Németh Sándor a „Vidám Vasárnap” műsorában Szent Józseffel, Jézus apjával példálózott, hogy politizálni kell, mert József is politizált. A Facebookon megosztott videó címe sokkoló, mint egy Kósa Lajos-interjú: „Tudtad? Jézus apját Isten tanította politikára.”

Nem, ezt nem tudtuk. Álmunkban sem gondoltunk arra, hogy „Jézus apját Isten tanította politizálni”. De mi nem is vagyunk karizmatikus vezető lelkészek. Németh azt állította, hogy Jézus azért menekült meg a csecsemőgyilkosság elől, mert az apja, József politizált: „Ha nem foglalkozott volna József a politikával, nem is tudom, mi lett volna a názáreti Jézussal” – jelentette ki drámai hangon, és mi a szívünkhöz kaptunk.

Németh Sándor szerint innen tudta meg József, mikor kell emigrálni. Tudta, meg fogják ölni a fiát, és ezt a politikából olvasta ki. Németh szerint ugyanígy tudta meg József azt is, hogy visszamehet Izraelbe, már nem fogják üldözni Jézust. „Mi ez, ha nem politika?” – teszi fel a kérdést a vezető lelkész. Ez bizony az. Hallgassuk meg a prédikáció részletét:

Itt azonban ki kell javítanunk a vezető lelkész urat, József ugyanis nem abból tudta meg, hogy el kell menekülnie Egyiptomba, mert politizált. József olyannyira nem politizált, hogy angyal jelent meg neki, az mondta, hogy menjenek Egyiptomba, mert veszélyben vannak. Ez van a Bibliában, nem az, hogy József politizált.

Ide másoljuk a bibliai szöveget a lelkész úrnak, mert talán nem hinné el, hogy József nem a politikával való foglalkozásból tudta meg, hogy Jézussal menekülni kell: „ímé megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Égyiptomba, és maradj ott, a míg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket. Ő pedig fölkelvén, vevé a gyermeket és annak anyját éjjel, és Égyiptomba távozék.” (Máté 2,13-14)

Ezen kívül Hóseás próféta is előre megírta azt, hogy „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat”. Mintha nem annyira a napi politizálásból derült volna ki, hogy Egyiptomba kell menni. De a vezető lelkész úrnak hátha igaza van abban, hogy visszatéréskor József erősen figyelte a politikai eseményeket, és innen tudta meg, hogy mikor mehetnek vissza Izraelbe. Ám nincs szerencséje a lelkésznek a Bibliával. József annyira nem törődött semmit a politikával, hogy megint angyalt kellett küldeni hozzá a mennyből, különben örökre Egyiptom földjén marad.

Ezt is idemásoljuk a lelkész úrnak, hogy pótolja a bibliaolvasást: „Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék álomban Józsefnek Égyiptomban. Mondván: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és eredj az Izráel földére; mert meghaltak, a kik a gyermeket halálra keresik vala. Ő pedig felkelvén, magához vevé a gyermeket és annak anyját, és elméne Izráel földére.” (Máté 2, 19-21)

Németh Sándor megfeddte a megszeppent hívőket, hogy ha József nem politizál, ma még Messiásuk sem lenne, ők pedig tévtanítókra figyelnek: „Ostobaságokat beszélnek istentelen keresztények, akik már régen megtagadták a hitet, egyszer az életükben nem olvasták el a Bibliát” – emelte fel a hangját. Az istentelenek, akik nem olvassák a Bibliát, megtagadták a hitet, ostobaságot beszélnek, még azt sem tudják, hogy a politizálás mentette meg Jézust.

Most nem tudjuk, kinek higgyünk, Németh Sándornak vagy a Bibliának. Egy hites számára ez nem kérdés, legfeljebb majd átírják a Bibliát a következő fordításban. Visszafelé sem a politizálásból értesült József. Ezért kicsit zavarban vagyunk, hogy ki beszél ostobaságokat, ki az, aki nem olvassa a Bibliát, és ki az, aki elszakadt a hittől. Ki az, aki istentiszteleten, Istenre hivatkozva hamisítja meg a Bibliát, és fenyegeti meg a hívőket, kire szavazzanak.

Akik nem tudják, hogy József politizált, „nem rendelkeznek olyan intelligenciával, hogy a bibliai világnézetet el tudják sajátítani, és ezek okítanak benneteket”, mondja Németh. De úgy tűnik, nem ártott volna neki sem elvégezni egy teológiát. Németh legmagasabb állami iskolai végzettsége érettségi. Ha ez bibliai intelligencia kérdése, akkor az erősen hiányzik, ha valaki azt hiszi, hogy Isten a világi politizálásra bízta a Fia sorsát. Nem is József politikai tevékenysége, hanem angyali kijelentés vezette a szent családot Egyiptomba és vissza.

Ezzel újabb állomásához érkezett Németh Sándor szürreális Orbán melletti kampánya. Ez azonban nem megfejthetetlen. Németh Sándor családját – Józseffel ellentétben – nem isteni kijelentések, hanem az ő politikai tevékenysége vezeti. A beszédből kiderül, mi motiválja a politizálást: „így lehet figyelembe venni, mikor üldöznek, mikor nem”. Az „üldözéstől” való félelem miatt kell politizálni. A vájt fülű hallgatóság megértette az üzenetet: ha a Fideszre szavaznak, nem üldözik Németh Sándort. Németh Sándor fél. De mitől fél? Miért üldöznék? Karácsony Gergely oroszolánok elé készül vetni?

Németh Sándort az orbáni diktatúra előtt sem üldözték, legfeljebb a Fidesz, amíg paktumot nem kötött Orbánnal. Rossz a lelkiismerete. Lepaktált Heródessel, belevitte a gyülekezetét a napi politizálásba, a diktatúra szolgálatába állt, nyolc éven át becsapta az ATV nézőit, és eladta őket Orbánnak. Megtagadta keresztény testvéreit: az egyházi törvény kirekesztette őket az egyházi státuszból, és ő cinikusan azt mondta nekik, hogy „verseny van”. Pénzért és előnyökért az MDF-et, amely megbízott benne, legyilkolta bérmunkában. Majd átvette a Júdás-pénzt. Retteg, mi lesz, ha elveszíti a politikai védelmet. Adó, pénz, vagyon, biznisz, mi lesz veled?

Úgy is van megírva, hogy menjetek el széles e világra, politizáljatok, hogy megússzátok az üldözést. Németh Sándort nem a hite miatt üldöznék, ha üldöznék, noha első lépésben egy vagyonosodási vizsgálatot megérne. A tisztességtelenség miatt nem tiszta a lelkiismerete. Nem alszik nyugodtan. Belerántotta a gyülekezetét a piszkos politikába, vagyont gyűjtött, csúnyán becsapott embereket, most fél. Arra akarja használni a gyülekezetét, hogy húzza ki a csávából, hogy ne kelljen elszámolnia semmivel. Rémeket lát. Retteg. A vezető lelkész fél, félti magát, a vagyonát, a kiváltságait, fél a lelepleződéstől.

Ezért kell a Hit Gyülekezete tagjainak politizálni, menekülteket gyűlölni, embertársaikat gyalázni, nemzeti hazugságokat szajkózni, sorosozni, összeesküvés-elméleteket terjeszteni, emberi jogokat, demokráciát ócsárolni, liberalizmust meghamisítani, erkölcstelen, hazug, uszító tolvajt, rablót, köztörvényes bűnözőt, egy diktátort támogatni, a szájukból segget csinálni. Mert Németh Sándor fél. Félti a zsákmányt. Ebbe keveri bele Józsefet, Jézust, azt a borzalmat, amikor Heródes legyilkolt gyermekeket, és Isten Fiát angyal mentette meg.

Ehhez már csak azt tennénk hozzá: ha József ma Jézussal a Közel-Keletről Magyarországra menekülne, és Németh Sándoron múlna, akkor nem úszná meg, mert ő az ilyeneket nem fogadja be. Egyiptom nem egy pozitív szereplő a Bibliában, de Németh Sándor Egyiptom szintjét sem üti meg. Szíriából ma ugyanilyen emberek menekülnek a gyerekeikkel a halál elől. De neki, a milliárdos lelkésznek, nem esik meg rajtuk a szíve. A politika jut róluk az eszébe, hogy olyan politikát támogasson, ami kriminalizálja őket, felmenti a lelkiismeretét.

Semmi pénzért nem lennénk ennek az embernek a helyében. Miután Trump, Orbán, Putyin támogatója lett, azt akarja elhitetni, hogy Jézus rájuk szavazna. Legújabban már a Bibliát is hamisítja, hogy igazolja a tévelygéseit. És még mondja valaki, hogy nem nagy az Isten türelme. Pedig nem pásztor, hanem farkas őrzi a bárányokat. Farkas vicsorog rájuk „vidám vasárnapokon”. Nem hallatszik nevetés. Egyes bárányok keresik a rést a kerítésen, hogyan szaladhatnának el a farkas elől.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések