2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországNémeth Sziszi "Soros miatt" nem megy a nemzetbiztonsági bizottsági ülésre

Németh Sziszi "Soros miatt" nem megy a nemzetbiztonsági bizottsági ülésre

-

Hétfőn ülésezik a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága, amit az ellenzéki elnök, Molnár Zsolt (MSZP) hívott össze, azonban a Fidesz Németh Szilárdon keresztül – aki egyébiránt a testület alelnöke! – jelentette be, hogy nem vesz részt az ülésen, mert azt Soros György hívta össze.

A gyűlés témái lesznek az úszó vébével kapcsolatos tapasztalatok, az orosz és azeri wifi ügye, valamint Magyarország problémás NATO-kapcsolata. (Egy nyugati NATO tisztviselő szerint mindenki azt gondolja, hogy Magyarország megbízhatatlan, ezért megfelelő engedély birtokában sem adhat semmilyen bizalmas információt nekik.)

Míg a NATO tisztviselő szavai arra engednek következtetni, hogy Magyarország miatt a szervezet tagjai nem érzik magukat biztonságban, Németh Szilárd nyomja a süket dumát Soros veszélyességéről, aki a vizes vb ellen indított volna hazugságkampányt, amihez természetesen az ellenzék asszisztált azon egyszerű oknál fogva, hogy „képtelenek a magyar sportolókkal és a szurkolókkal együtt örülni”.

Hátborzongató, hogy az ország jövője, helyzete azon beszűkült réteg kezében van, amely tuti elmegy szavazni, tuti a Fideszre, és amelynek szellemi-lelki-erkölcsi igénytelenségét Orbán Viktor maximálisan kiszolgálja – így tud hatalmon maradni. Nemzeti sorscsapás, hogy ők vannak a legtöbben Magyarországon.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések