Az MSNBC kedd esti műsorában nyilvánosságra került Trump2005-ös adóbevallásának egy része. Ez az ún. IRS 1040 form két oldala, s a szövetségi adó (tax) bevallást tartalmazza. A dokumentumot Rachel Maddow hozta nyilvánosságra a műsorában, de a szivárogtatás a Daily Beast kolumnistájától, oknyomozó riporterétől, a műsorban is megjelenő David Cay Johnston újságírótól származik, aki elmondása szerint a postaládájában találta.

A nyilvánosságra került adóbevallás valódiságát a Fehér Ház nem cáfolta, hanem azt meg is erősítette, hogy Trump 2005-ben 150 milliós bevétel után 38 millió dollár adót fizetett. Ez nagyon kevés, és igazolni látszik a Trump adóügyeivel kapcsolatos kételyeket. A Fehér Ház szerint Trump a kiszivárgott federal (szövetségi) adón kívül még több tízmilliós adót fizetett más adóformákban. A nyilatkozat szerint minden törvényes, csak annyit fizetett, amennyit a törvény kötelezővé tett számára. De az biztos, hogy most majd szakértők vizsgálják az adóbevallást.

Trump az első elnök, aki már a választási kampányban sem tette nyilvánossá több évre visszamenőleg az adóbevallását. Arra hivatkozott, hogy éppen revízió zajlik, és majd annak végeztével mindent nyilvánosságra hoz. Erre azonban azóta sem került sor, majd Kellyanne Conway, Trump kommunikációs tanácsadója, az „alternatív tények” feltalálója, aki újabban azt állította, hogy a mikrohullámú sütők kamerákká tudnak változni, amelyekkel mindenkit megfigyelhetnek, kijelentette: az emberek nem kíváncsiak Trump adóbevallására.

Az most kiderül, mennyire kíváncsiak, mert ha most egyértelművé válik, hogy Trump csalta az adót, vagy rosszhiszeműen járt el az amerikaiak rovására, akkor további kutakodások is várhatók. A kampányban Hillary Clinton azt állította, hogy az elmúlt 15 évben Trump nem fizetett semmi adót, mert a becsődölt kaszinói veszteségeit leírta az adó alapjából. Trump erre csak annyit mondott, hogy ő „okos”.

Az ügynek különös jelentőséegt ad, hogy az adóbevallás éppen azon a napon került elő, amikor Trump bemutatja azt az új egészségbiztosítási csomagot, amely felváltaná az eddigi Obamacare-t, és az előzetes elemzések szerint több tízmillió szegény amerikai biztosítását szüntetné meg. Az összefüggés lényege, hogy miközben Trump emberek egészségén és az életén spórol, addig ő maga évente több tízmilliós tételekkel rövidítette meg az országot.

Nyersen úgy vetődik fel a kérdés, hogy milyen jogon veszi el az egészségbiztosítást Trump a szegény emberektől, miközben ő maga esetleg egy adócsaló? De ha nem csalt volna is, mindenképpen ügyeskedett az államkassza kárára. Trump adóügyeivel kapcsolatban egy vizsgálóbizottság is alakulhat, mert a kaszinószakmában, ahol főleg készpénzforgalom van, és nehezen ellenőrizhetők a bevételek, akkora csődbe még senki nem jutott, hogy az évi százmillió dolláros bevételei után 15 évig ne kelljen adót fizetnie.

A Trump-család lázas magyarázkodása még gyanúsabb, Trump fia, Eric azt állította, hogy az apja elsősorban a cégek adójában fizet nagy adót, nem a személyes adóbevallásában.