2024, április18, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírNyolc éve van elmenekülni Magyarországról annak, aki nem akar 2030-tól a vasfüggöny...

Nyolc éve van elmenekülni Magyarországról annak, aki nem akar 2030-tól a vasfüggöny mögé kerülni

-

A kiszivárgott hírek szerint Magyarország tulajdonosa, OrbánViktor felcsúti lakos, beszélt arról az alattvalóinak megtartott kötcsei találkozón, mi a szándéka Magyarországgal és annak lakóival, s milyen megfontolásokra, jóslásokra alapozza a szándékait. Magyarország lakói végtelenül hálásak lehetnek a tulajdonos nagyvállalkozónak, hogy megosztja a terveit, mert megtehetné azt is, hogy nem mond semmit. Még akkor is, ha ezeket a terveket csak zárt körben azoknak mondja el, akik projektjének végrehajtói, strómanjai, oligarchái és haszonélvezői.

Mindebből látszik, hogy Orbán Viktor nagyvállalkozó tulajdonaként bánik az országgal, azt csinál vele, amit akar, abba senkinek nincs beleszólása. Ennek megfelelően elmondta egyelőre a 2060-ig tartó terveit, amikor 97 éves lesz, és várakozásai szerint és kitartó munkája eredményeként a világ földi pokol lesz. A kiszivárgott hírek szerint arra számít, hogy addigra összeomlik a demokratikus nyugati világrend, nagyjából a középkor és a barbarizmus szintjére süllyed a világ, amit ő, a tanítványai és fasiszta barátai vezetnek. Ennél jobb lenne, ha ő menne a pokolba, nem a földre hozná el.

A belátható jövőt tekintve Orbán Viktor cégvezető tulajdonos azzal számol, hogy 2030-ra tudja az európai szélsőjobboldallal, az oroszokkal és fasiszta elvbarátaival szétverni az Európai Uniót. Úgy számol, hogy 2030-ra szétesik az eurózóna és maga az Európai Unió is. De ha mégsem, akkor 2030-ban tervezi, hogy Magyarországot kilépteti az Európai Unióból. Ezt a határidőt, melyet többször megnevezett a mágikus változások időpontjaként, ahhoz köti, hogy a V4 (általunk csak Vérszívó Négyeknek nevezett) országok nettó befizetővé válnak az EU-ban.

Érdemes megfigyelni a logikát: Orbán szerint addig érdemes az Európai Unióban maradni, amíg hozzá folyik a pénz. Addig kell megpróbálni szétverni, de ha ez nem sikerül, akkor távozni kell. Ha már neki is befizetni kell, nemcsak tartani a markát, ha neki is adni kell a közösbe, nemcsak kapni, akkor le kell lépni. Nem hiába kapta a mi bölcs vezérünk, s a mi gondos Gazdánk Simicska Lajos keresztségében a „Geci” nevet, amelynél jobban semmi nem írja le a tulajdonos karakterét.

A hírek alapján Orbán azt mondta, hogy „ekkor el kell gondolkodni az EU-tagság értelmén, azon, hogy ilyen körülmények között mit ad nekünk a tagság, és ha nem tudunk pozitív választ találni, le kell vonni a következtetéseket”. Tiszta és világos beszéd, neki az EU-tagság azt jelenti, hogy az általa mocskolt, gyalázott és rombolt liberális demokratikus országok tartsák el az ő mocskos fasiszta rendszerét. Magyarország tulajdonosa az a fajta „geci” tulajdonos, aki a tulajdonba nem tesz be, csak kivesz belőle, invesztálni pedig invesztáljanak bele a hülyék és finanszírozzák őt.

Orbánnak csak pénzt jelent az Európához való tartozás. Az nem érdekli, hogy másoknak ennél többet is jelent. Szabad mozgást, lakhatást, munkavállalást, a szabad világhoz való tartozást, egy emberibb életet és kultúrát. Jelenti a felvilágosodást, a szabadságot, az emberib életet, a szolidaritást, a politikai váltógazdálkodást, a demokráciát és a jogállamot. Jelenti Moliere-t, Voltaire-t és Rousseau-t, Goethet és Schillert, Bachot, Fellinit, Bergmant, Bunuelt, Kantot és Hegelt. Jelenti az ezeréves magyar álmot, amihez képest Felcsút nagy fia egy nagy senki, és ezt nem veheti el.

Ebből az is következik, hogy legjobb esetben nyolc éve van azoknak, akik még mindig bénáznak és nem tudtak elmenekülni Orbán fasiszta államából, hogy távozzanak, mielőtt a vasfüggönyt újra leengedik a nyugati határon. Aki nem akar Orbán vasfüggönye mögött egy nyomorgó, kenyér helyett propagandán élő, orosz, kínai és észak-koreai szellemi színvonalú diktatúrában vergődni, és a NER arisztokraták csicskása lenni, annak nyolc éven belül kell elmenekülni az országból. De ez a legoptimistább számítás.

Ha ugyanis az Európai Unió megunná a Geci geciségeit, és saját törvényei szerint jogállami módon járna el (és nem folytatná az átkozott Merkel örökségét), vagyis megvonná Orbántól az uniós támogatásokat, akkor a tulajdonos előbbre hozná azt a meggondolást, hogy mit ad neki a tagság, és „ha nem talál pozitív választ, és levonja a következtetéseket”, akkor simán kilépteti a tulajdonát képező Magyarországot az Európai Unióból. Mint amikor egy cég távozik egy konzorciumból, oszt jónapot. Ebben az esetben nincs nyolc éve sem a menekülni akaróknak.

Orbán gazda beszélt a V4 országokról is, amelynek országai a népirtó orosz rezsimet nem tekintik olyan csókos barátjuknak, mint Orbán, ezért most gyakorlatilag nem is létezik. De Orbánt ez nem zavarja, mert mint aki a V4 országok tulajdonosa is, biztos abban, hogy a szlovák és cseh demokratikus kormányokat megbuktatja, s a saját bábjaival helyettesíti, mint Szerbiában, amely kitüntette most saját gyarmattartóját, ahogy az afrikai banánköztársaságokban szokás. Az oroszellenes lengyel fasisztákat most megbuktatja Tusk, Tuskot pedig majd megbuktatja Orbán, s helyre áll a rend.

Orbán rövidtávú terveiről szólva azt mondta, hogy megpróbálja megakadályozni az oroszok elleni szankciók meghosszabbítását. Ezt arra a hazug propagandára alapozza, hogy a gazdasági válságot a szankciók okozzák, amivel Európa lábon lövi magát. Ezzel szemben a valóság az, hogy a szankciókkal Oroszország kapott halálos sebet, és a szankciók azt akadályozták meg, hogy Oroszország ne lábon, hanem főbe lője Európát. Orbánnak viszont ez a terve, ez a célja, ezért hazudik a szankciókról, hogy Oroszországot segítse, megmentse és győzelemre juttassa.

Orbán az elismerés hangján szólt a világ egyik legsötétebb, legprimitívebb diktatúráról, a kommunista Kínáról, melynek világhódító tervei összekapcsolódnak az oroszokkal, amíg világháború nem lesz belőle. Orbán ezt támogatja. Mint elmondta, a kínai államkapitalista modell követője (a kommunista ideológiától megfosztva ezt nyugodtan beazonosíthatjuk Mussolini fasiszta államával), s ez azt jelnti, hogy nemcsak az unortodoxia, hanem a fasiszta állam és gazdaság modellje is sújtja a magyar gazdaságot, amely ellene megy a szabad piacnak, a versenynek és a közgazdaságnak.

Orbán a globális politika „új szereplőjének” nevezte a maoizmust feltámasztó kínai kommunista diktatúrát, amely koncentrációs táborokban kínozza az ujgur kisebbséget, munkatáborokba viszi a rendszer kritikusait vagy nem jól teljesítő tagjait, akik csak nyom nélkül eltűnnek. Ezt a modellt akarja Kína új diktátora elterjeszteni a világban, ezt üdvözli Orbán, ennek nyit utat Magyarországra is, és ennek a kínai-orosz világrendszernek akar a tagja, sőt a harmadik (európai) lába lenni. Orbán nem normális, nemcsak aljas, nem tudja, ezek milyen szörnyállamok, ahol az emberélet semmi.

Orbán Magyarország sorsát ahhoz a feltételezéshez köti, hogy a világban összeomlik és megszűnik a liberális demokrácia, a szabadságra épülő jogállami világrend, és ezek a szörnyetegek veszik át az uralmat, melybe ő nemcsak belesimul, hanem ennek aktív képviselője, egyik vezéralakja lesz. Ez a magyar élet célja, értelme, jövője, ezt szánja neki az ország geci tulajdonosa, ezért kell dolgozni minden magyar embernek, hogy ez az „aranykor” eljöjjön. Ha Orbán számításai esetleg nem jönnek be (ahogy eddig semmi nem jött be), Magyarország megint megszívta. Így járt, volt rá ideje.

Mondanánk erre, hogy „a jó büdös kurva anyját az Orbán Viktornak”, csak azért, hogy ő is megértse, de nem mondjuk, mert egyrészt nem akarunk csúnyán beszélni, másrészt meg nincs értelme, ha ezt megteheti egy néppel, amelynek ez ellen egy szava sincs. Mert a fenti beszámoló nem a lipótmezei elmegyógyintézet egyik zárt osztályán elhangzott beszédről készült, hanem Magyarország korlátlan hatalommal rendelkező, leválthatatlan, fasiszta diktátora mondta el, mint az általa várva várt jövőt.

Végül azt emelnénk ki a kötcsei „piknik” eseménysorozatából, hogy Orbán itt mondta ki először, amit az Amerikai Népszava 2010 óta folyamatosan ír, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere egy világmodell, amit Orbán ki akar terjeszteni az egész világra, amit úgy fogalmazott meg, hogy a NER után a „Nemzetközi Együttműködés Rendszerét” is létre kell hozni. Világuralomra tör a Geci, neki Magyarország csak ugródeszka, mindenki más csak eszköz. Orbán fasiszta világforradalmat hirdeti, világ fasisztái egyesüljetek!

Ezen dolgozik az Európai Unióban, a Balkánon és Amerikában is. A megtesült ördög, az antikrisztus egyik pitiáner előképe, aki készen áll arra, hogy felgyújtsa a világot. Az csak annak köszönhető, ha nem akasztófán vagy nem kivégzőosztag előtt végzi, mint a világ egyik népirtó hóhéra, hogy Fehérváron született és nem valami nagy országban. Arra azonban lesz ereje, hogy Magyarországot és lakóit agyonvágja, lenullázza és barbarizálja, nyomorba döntse éls a világ szemetjévé tegye. Ezen az úton már komoly sikereket ért el.

Európában pedig veszélyeztetheti a szabadságot és a köznyugalmat, ha Európa nem ébred fel végre, nem néz szembe ezzel a szörnyeteggel, és nem vágja ki az Unióból, amíg be nem teljesíti saját elmebeteg jóslatát. Azért arra érdemes lenne felfigyelni, hogy az egyik tagország miniszterelnöke „viccnek” nevezi az Európai Parlament jogállamiságról szóló határozatát, várja az uniós pénzeket, ennek érdekében hazudik, megvezeti az EU-t a „korrupcióellenes hivatallal”, és arra készül, hogy amikor már nem lesz uniós támogatás, akkor kilép. Csak a pénzért tag.

Ha addig nem tudja az EU-t szétverni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések