2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországOlyan is van, aki nem akar Soros-irodát Debrecenben

Olyan is van, aki nem akar Soros-irodát Debrecenben

-

Ugyan a Cívishír a hangzatosabb „Lázadnak a debreceni Soros-iroda megnyitása ellen” címet adta a témában írott cikkének, és úgy fogalmaz, hogy „már több mint ezren vannak”, azért jegyezzük meg: a Facebookon „spontán” létrehozott Nem akarunk Soros irodát Debrecenbe elnevezésű csoport taglétszáma még messze elmarad Debrecen teljes lakosságáétól.

Arról nem is beszélve, hogy a remek kezdeményezés követője (avagy kedvelője) nem csak debreceni lehet. A Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány a portál szerint „közelebb megy az emberekhez, és népszerűségre hajt”. E projekt részeként nyílnak új irodák Pécsett és Debrecenben is.

Megjegyzendő: ahhoz, hogy az országban változás történjen a fejekben, kevés lesz, hogy az ún. ellenzék azt mondja: Orbán Viktort le kell váltani, meg mi majd jobban és becsületesebben csináljuk.

Az ország lakosságának többsége ugyanis mentálisan, kulturálisan, fizikailag, anyagilag, erkölcsileg, satöbbi, satöbbi olyan állapotban van, hogy aki őszintén arra vágyik, hogy komoly változást tapasztaljon, annak rettenetesen sok energiát, pénzt és időt kell abba feccolnia, hogy tanítsa, felvilágosítsa az embereket. Járnia kell az országot, és arról beszélni, hogy szabadok és jogukban áll önálló véleményt alkotni, azt elmondani – és akár vitába szállni a kormányzati médiával is.

Ez a felvilágosítás olyan mértékű áldozatot követel, annyira hosszú időt és nagy munkát igényel (bizonytalan végeredménnyel), hogy nem is látjuk, hogy az „ellenzék” ebben gondolkodna. Amennyiben a Nyílt Társadalom Alapítvány ezt a célt tűzte ki, azt örömmel üdvözöljük. Mindenesetre erre utalt Csontos Csaba, a szervezet szóvivője egy novemberi nyilakozatában.

“Felismertük, hogy mélyebbre kell menni a társadalmi gondok kezelésében, és nem lehet Budapestről megmondani, mire van szükség egy ormánsági faluban” – mondta. Nos, ez olyasmi, ami az ellenzéknek még mindig nem tűnt fel, a fizetett hisztériakeltők mögött állók pedig joggal rettegnek tőle.

Cikkét zárva a Cívishír megállapítja, hogy noha a Nyílt Társadalom Alapítványnak pénteken elküldték a kérdéseiket – a legfontosabbakat sikerült feltenniük: mikor és hol nyílik a debreceni iroda, ki lesz a vezetője, mennyi pénzből gazdálkodnak, illetve az alapítvány melyik debreceni civil szervezettel állapodott meg – választ (a hétvége ellenére) még nem kaptak.

Vajon az miért nem érdekli őket, hogy mi az irodanyitás célja? Azt pedig csak mellékesen jegyezzük meg, ami a lényeg, hogy a díszletek szerint ez egy demokrácia. Demokráciában mindenki ott és akkor nyit irodát, ahol és amikor akar. Mindent kifejez a gondolkodástól és a más világnézettől való félelem. A feluszított magyar lakosság az emberi jogoktól és az emberi méltóság, a társadalmi szabadság védelmétől fél. Ez mindent elmond.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések