2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán a Néppártot elfoglalva akarja fasizálni Európát

Orbán a Néppártot elfoglalva akarja fasizálni Európát

-

Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Die Welt című lapnak adott interjújában megerősítette, hogy Orbán a Néppárt tagjai közé akarta felvetetni a Jaroslaw Kaczynski vezette lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártot és az olasz fasiszta belügyminiszter, Matteo Salvini vezette Ligát. Daul erre azt felelte: „megmondtam neki, hogy ez nem történik meg, amíg én vagyok ennek a pártnak az elnöke”. Orbánt ismerve ő erre nyilván úgy reagált magában, hogy ez nem lesz mindig így, és ezért tör olyan gátlástalanul a Néppárton belül irányító szerepre, hogy az általa szervezett illiberális terjeszkedést, behozza a Néppártba, és a Néppártot megszállva rombolja le a jogállami Európai Uniót. A lengyelek és az olasz fasiszták felvételének terve egyértelműen ezt bizonyítja.

Orbánnak Juncker és a liberális demokrácia a „múlt”, mint mondta, míg az illiberális fasizmus és ő maga az általa létrehozott új illiberális államokkal a „jövő”. Ezt fejezte ki a Soros-Juncker plakát, és ezt kellene a Néppárt jelenlegi pártjainak és vezetőinek felismerniük, hogy ha Orbánt nem zárják ki a Néppártból, akkor ez a rombolás és aknamunka tovább folytatódik, és nem lesz megállás.

A minimális önvédelem azt követeli, hogy Orbánt (a „Fideszt”) azonnal zárják ki. Azt kell felismerniük, hogy nem csupán az általa elkövetett aljasságokat kell szankcionálni, hanem ezt a látható célt kell megakadályozni. Akarnak-e olyan Európában élni, ahol a „NER” lesz a minta, ahol egész Európában az Orbán-rendszert másolják és teszik kötelezővé? Akarnak-e háborút Európában, mert ez odavezet.

Minden jel arra utal, hogy Orbán az Európai Néppártot akarta felhasználni az Európai Unió elfoglalására és fasizálására. Ennek módszere évszázados technika, ugyanez történt a kereszténységgel, a szeretet vallásából így lett az inkvizícióval fémjelzett tömeggyilkos Európa. Orbán a Néppártot akarja elfoglalni, a nevét megtartani, de a belső tartalmától megfosztani, s az ellenkezőjére cserélni. Ez az illiberális állam modellje, amelyben a demokrácia külső kerete, a látszat megmarad, de belül kibelezi, ellenkezőjére cseréli, de még mindig ugyanannak nevezi. Így lesz a fából vaskarika, így jön létre az „illiberális demokrácia” nevű szörnyállam, amelynek első szava tagadja a másikat. Demokrácia csak liberális lehet, illiberális soha. Ami illiberális, az nem demokrácia. Liberalizmus nélküli demokrácia nincs, mert a liberalizmus maga a demokrácia és fordítva. Ezt a mai Néppárt is így vallja, ezért mondja Orbán, hogy elveszítette „kereszténydemokrata” jellegét, ami Magyarországon mindig „fasizmust”, vallási államot, jogfosztást jelentett.

Orbán a liberális demokrácia értékeit valló konzervatív, európai kereszténydemokrata pártcsaládot akarja megszállni, „illiberális” antikeresztény fasiszta pártokkal többséget szerezni, és „keresztény” jelszó alatt az egész Európai Uniót fasizálni. Európát a NER képére és hasonlatosságára akarja átformálni. Magyarországot vélhetően a csámpás lábán álló Ráhel lányára hagyná, akit megkorozna, s ő Európa vezetője akar lenni, méghozzá a saját találmányával: a demokráciának álcázott totális önkényuralommal, ahol a törvények csak az alattvalók felett uralkodnak, és nem a polgárokat, hanem a zsarnoki hatalmat védik. Ez a rendszer az, ahol minden az ellenkezőjét jelenti: a kereszténység antikrisztusi, a demokrácia diktatúra, a jog üldözés, az alaptörvény alkotmányellenesség, a „megvédés” lopás, az ügyész bűnpártoló, az elnök báb, a parlament önkényuralom.

Ennek érdekében akarta Orbán a már fasizálódó országok illiberális pártjait is sorban felvetetni a Néppártba. A Néppárt is egy trójai faló, amely az ellenkezőjét jelenti mindannak, amit Orbán képvisel, ezért ez a pártcsalád alkalmas arra, hogy elfoglalása esetén észrevétlenül tegye Európa vezető ideológiájává az antiszemita illiberális fasizmust. A szélsőjobboldali pártcsaláddal ezt nehéz lenne megtenni, mert az látszik rajtuk, és az európai polgárok védekeznek velük szemben, fasizmust nem akarnak. Még azok sem, akiket a bevándorlással vagy más hazugságokkal megfélemlítenek. Ezek a pártok nem az új rendszerükkel és a demokráciaellenes terveikkel kampányolnak, hanem különféle hazugságokkal megfélemlítik az embereket, hogy ezért rájuk szavazzanak, és ha többségre jutnak, előhúzák a köpeny alól az illiberalizmust, a 21. századi fasizmust, és attól kezdve „törvényesítik” a törvénytelenséget.

Ez a terv, ez a szándék, ez ellen kell a Néppártnak védekeznie, és Orbánttól meg kell szabadulnia, különben felmorzsolja a jogállami és demokratikus ellenállást. A szélsőjobboldal, a fasiszták és a nácik, most éppen „kereszténynek” és „nemzetinek” álcázva sokkal szívósabb, kitartóbb, ravaszabb és céltudatosabb, mint a liberális demokráciák, a demokratikus politikusok, és ha lehetőséget hagynak nekik, akkor ők az ellenállást felszámolják, felőrlik, minden nehézséget és bajt felhasználnak és végül hatalomra jutnak. Ennek egyetlen ellenszere az, hogy még időben használni kell velük szemben a törvényt, a jogot, jogállami demokráciát, a törvényes demokratikus hatalmat, különben a gátlástalanságukkal szétvernek mindent és elfoglalják a világot. Csak a liberális demokráciák vaksága, gyávasága és erőtlensége esetén tehetik ezt meg, de erre mindig bátran számíthatnak. A totális diktatúrák emlékének halványulása mindig ide vezet. Európának ezért most fel kell ébrednie, különben Orbán felgyújtja Európát és az egész világot.

Magyarország jelentéktelen kis ország, ezért sokan hajlamosak lebecsülni Orbán és a NER szerepét, valamint a lehetőségeiket. A NATO-, és még inkább az EU-tagság azonban felerősíti, az ott kapott jogokkal és eszközökkel már nem a méretével azonos lehetőségei vannak. Ha Orbán működőképes fasiszta modellt tud kínálni az európai szélsőjobboldalnak, ha ennek belső lényegét nem leplezik le, Magyarországról még mindig úgy beszélnek, mint ahol „veszélyben” van a jogállami demokrácia, ami Magyarországon már rég nincs, Magyarországon egyetlen ember totális uralma van, amit semmi és senki nem korlátoz, így a civilizált Európában sem történik meg ennek a beazonosítása, akkor az európai pártcsaládban, a konzervatív, demokratikus Néppártban, azon keresztül pedig egész Európában többségbe kerülhet, hatalomra juthat. Ezért ebből a szempontból nem számít, hogy Orbán egy jelentéktelen kis országból jön. Ráadásul ő a Balkánon, Közép-Európában nyíltan terjeszkedik, terjeszti az „eszmét”, emeli fel a hozzá hasonló szörnyetegeket. A Vérszívó Négyeknek (V4) új identitást és érdekérvényesító képességet ígér. Az oroszok segítségével pedig az olasz, a francia, a német és a spanyol szélsőjobboldalt is „ideologizálja”.

Ezért komolyan kell venni Orbánt, és ami Magyarországon van. Magyarországon létrejött egy illiberális fasiszta állam modellje, amely erőszak nélkül képes egy ember totális uralma alá hajtani egy országot, bebetonozni a hatalmat, felszámolni a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak megosztását, és mindezt a demokrácia hamis látszata alatt. Ez valódi fenyegetés és veszély, mert képes elleplezni ennek a rendszernek valódi szellemiségét, tartalmát, belső lényegét, ami ugyanolyan antiszemita, fasiszta és náci, és a végén ugyanolyan népirtáshoz, erőszakhoz, totális diktatúrához vezet, mint bármelyik korábbi jogfosztás. A magyar ellenzék gyengesége nemcsak abban mutatkozik meg, hogy Magyarországon képtelenek ellenállást kifejteni, és megtalálni az ellenszerét ennek a mintának (a teljes kivonulás, a bojkott lenne az), hanem képtelenek ezt a veszélyt Európa előtt világossá tenni.

Pedig ők is ott vannak az uniós pártokban, frakciókban és intézményekben, és nem emelkedett ki egyetlen Európa szintű magyar politikus az elmúlt tíz év alatt, akinek szava lenne, hangja lenne, aki ezt el tudná mondani, a veszélyre figyelmeztetni tudna. DK, vagyis Dobrev Klára, a legliberálisabb demokrata is az Európai Egyesült Államokkal kampányol akkor, amikor a jelenlegi Európai Unió is halálos veszélyben van, s éppen egy magyar antiszemita, fasiszta és náci személyében, akinek arcáról nem képesek levenni az álarcot. Az Európai Néppárt egyes pártjai most meglátták ezt az arcot, mert Orbán nem érzékeli már saját pártja, országa és Európa között a különbséget, és mint minden fasiszta a gátlástalan, merész húzásaival igyekszik megrövidíteni az időt, és bevezetni, hozzászoktatni Európát a fasizmushoz.

Ezek hisznek a végső győzelemben, ezeknek küldetéstudatuk van, ezek a bunkerig harcolnak és soha nem adják fel. Az ellenfeleik pedig nem hisznek semmiben, magukban sem, a küldetésükben sem, hogy meg kell védeniük valamit, s nincsenek tisztában annak jelentőségével sem, hogy még kezükben vannak az eszközök, amelyeket használni kellene. Ha arra a szintre jutnak, mint a magyarok, akkor már semmi eszköz nem lesz a kezükben, és csak idő kérdése, mikor szabadul el a pokol. Ennek olyan népirtás lesz a vége, amilyet még a világ nem látott. De ezt lehet korlátozni, késleltetni, akadályozni. Rajtunk múlik.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések