2024, április16, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán a rádióban hazudozik, uszít, miközben az egészségügy védtelen

Orbán a rádióban hazudozik, uszít, miközben az egészségügy védtelen

-

Nemhogy a lakosságnak, az egészségügyben dolgozóknak sincs elég védőfelszerelése a koronavírussal szemben, miközben Orbán és ún. kormányzata észak-koreai típusú propagandát folytat arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, elég az ember és rendelkezésre áll a felszerelés. Ezt a Magyar Orvosi Kamara is cáfolta, a tények közlése miatt nemzetellenes árulással vádolta meg az emberminiszter a szakmai szervezetet. A vidéki kórházak orvosai pedig név nélkül azt üzenték az Orbán-banda hazugságaira, hogy „kinyalhatják”.

Orbán hazugságaival szemben a valóság az, hogy Magyarországon nem állnak rendelkezésre azok a szükséges eszközök, amelyek az orvosok, ápolók, nővérek biztonságát szavatolhatnák egy koronavírusos betegekkel való találkozáskor. Ez egyrészt szakmaiatlan, másrészt felelőtlenség az egészségügyi dolgozókkal szemben, akik a járvány elleni harc frontvonalában megfelelő védőfelszerelés nélkül kénytelenek végezni a munkájukat, másrészt a vírus terjedését segíti elő, mert az egészségügyi dolgozók maguk is a vírus terjesztői lesznek, és beláthatatlan következményekkel jár, ha kidőlnek.

Márpedig akinek pozitív a tesztje, karanténba kényszerül, ami a háziorvosi ellátás teljes összeomlásához vezethet, mivel a háziorvosok fertőződhetnek meg legelőször, és nincs aki helyettesítse őket. Orbán a futballstadionokra és az ostoba fegyvervásárlásokra költötte az adófizetők százmilliárdjait, a magyar egészségügyet lerohasztotta, aki még nem menekült külföldre, az egy felszerelés nélküli, forráshiányos, a legalapvetőbb feltételek hiányával küszködő egészségügyi hálózatban, megfelelő védőfelszerelés nélkül várja a világjárvány rohamát.

Normális országban minimum ilyenkor megbukik akármilyen hazug, populista és nacionalista rezsim, mert Orbán kivéreztette az egészségügyet, és magyar emberek százezreinek életét veszélyezteti. De nem vonja ezért felelősségre senki, hanem a propagandarádióban uszíthat továbbra is a menekültek ellen, azt állítva, hogy az ő szélsőjobboldali, fasiszta menekültellenes propagandája a vírusellenes fellépést is magában foglalta, mintha a menekülteknek és a bevándorlásnak bármi köze lenne a koronavírus terjedéséhez. Jellemzően turisták, üzletemberek, diákok terjesztették el a vírust, nem bevándorlók és menekültek.

Nem mintha bármiféle megkülönböztetést lehetne tenni ember és ember között egy vírusfertőzés esetén. Erre csak populista, hazug fajgyűlölők, kirekesztők, nácik képesek, mint amilyen Orbán Viktor. Szégyen, hogy még halálos járványt is képes az emberek megosztására, az emberek közötti gyűlöletkeltésre és olcsó politikai haszonszerzésre felhasználni, miközben a valóságról hazudik, dezinformál és a védekezés érdekében nem tesz meg mindent a magyar emberek, köztük az egészségügyben dolgozók érdekében. Orbán kiemelte, hogy Magyarországon külföldiek terjesztették el a vírust, de elterjesztették volna olyan magyarok is, akik külföldről tértek haza, míg más országokban magyarok (is) voltak fertőzők. Ebből idegengyűlöletet csinálni csak egy elmebeteg fasiszta képes.

Ha már itt tartunk, Orbán külföldi futballklubokra és futballakadémiákra bármikor leszakít százmilliókat, közel-keleti pópákat támogat, Afrikában milliárdos pénzmosásokat végez a bűnszervezete, de a járvány kezdetén nem hajlandó azonnal pótolni a hiányzó segédeszközöket, a megfelelő maszkokat és védőfelszereléseket, legalább az egészségügyi személyzet számára. Orbánt csak a saját gazdagodása, a saját családja pénzszerzése, a hatalma, és az ehhez szükséges propaganda érdekli, a magyar emberek jelentős részét már eddig is halálra ítélte az egészségügy lepukkasztásával.

Bármiben fogadunk, hogy a magyar egészségügyben ezúttal is ugyanolyan arányban halnak majd meg olyanok, akiknek nem kellene, mint a járvány nélkül. Csak most ez a szám magasabb lesz.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések