2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországOrbán az EP-választástól függetlenül kinyírta magát

Orbán az EP-választástól függetlenül kinyírta magát

-

Orbán Magyarországon felszámolta a jogállamot, elfoglalta a bűnüldözést, megszállta a közmédiát, orosz pénzen eltörölte a sajtószabadságot, felszámolta az egyenlő és demokratikus választásokat, ezért a magyarországi hatalmát nem lehet jogállami és demokratikus úton megdönteni. Ezért azt valószínűleg ki kell várni, amíg magától szétrohad, és akkor a nép elkergeti.

Remélhetőleg a nép megköveteli, hogy törvényes felelősségre vonás legyen, bíróság elé állítsák a családjával és az egész maffiával együtt, és amíg él, a börtönben legyen, teljes vagyonelkobzás mellett. A legnagyobb veszély azonban elhárulni látszik, Orbán Európában kivégezte és lenullázta magát. Elég volt néhány hónap. Hibát hibára halmozott, így ember még nem nyírta ki magát.

A EP-választási kampány elején a Néppárt erős tagjaként azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy elfoglalja a Néppártot és megpuccsolja egész Európát. De Orbán elveszítette a józan eszét, az ellenzéke el nem végzett munkáját is megoldotta: leleplezte önmaga szélsőjobboldali jellegét. Bizonyította, hogy fasiszta, megbízhatatlan, hazug, szélsőjobboldali, aki közmegvetésnek örvend.

Orbán ma már semmiféle veszélyt nem jelent Európára. Addig volt veszélyes, amíg sikeresen leplezte rendszere és önmaga fasiszta jellegét. Orbán addig jelentett veszélyt, amíg a demokrácia hamis látszatába csomagolta a diktatúrát, és sikeresen kommunikálta azt, hogy az illiberalizmus legitim modell, egy lehetséges alternatíva. Amíg el tudta hitetni azt, hogy valódi veszélytől véd a bevándorlóellenességgel, és az Európai Unión belül a nemzeti szuverenitást védelmezi az európai „birodalmi” eszmével szemben. Ő maga leplezte le, hogy ez mind hazugság, valójában a törvénytelenséget és a bűncselekményeit leplezi, és emellett náci, antiszemita ideológiát, zsidó világösszeesküvést terjeszt, fasiszta államot, önkényuralmat hozott létre. Neki ezzel Európában vége.

Orbán néhány hónap alatt teljesen maga ellen fordította az egész Európai Néppártot. Nemcsak felfüggesztették, de meg is utálták. Ha már olyan nagy „keresztény”, használjuk ezt a frazeológiát: Isten elvette az eszét, és a felfüggesztés után nem visszavett, hanem még rátett egy lapáttal. Úgy viselkedik, mint a bibliai fáraó. Már csak az a kérdés, mikor jön el hozzá az ő „Mózese”. Orbán összeborult Európa undorító fasisztáival, azóta egyik megbukott, méghozzá azzal, hogy nyíltan elmondta, azt szeretné csinálni, amit Orbán már meg is tett. A terv elég volt ahhoz, hogy örökre megbukjon, mindenét elveszítse, megbukjon az osztrák kormány, az Orbán által Európának ajánlott „osztrák modell”: szélsőjobboldal és a jobboldal szövetsége. Ez nemcsak Strache bukása volt, hanem Orbán európai bukása is.

Nevetséges, hogy most az olasz modellt emlegeti, aminek egy szellő elég, és romba dől. Az igazán veszélyes a „magyar modell” lett volna, a totális hatalom, az illiberális rendszer, amiről még a saját ellenzéke sem tudta sokáig megmondani, hogy fasiszta rendszer. A demokratikus keretek között működtetett diktatúra modellje volt a veszélyes, de hála Istennek, ezt ő maga leleplezte. Csupa butasággal, amire semmi szükség nem lett volna. De egy diktátor képtelen disztingválni, a korlátlan hatalom birtokosa nem tud tartósan demokráciát hazudni. Minden kell neki, és minden zavarja, ami allane szól: egyetlen „welszi bárd” sem lehet, a végén mindet halálra akarja ítélni. Orbán nem talált fel semmit. Amit csinál, még azt is primitív módon teszi. Ennél lehetne sokkal rafináltabb diktatúrát csinálni. De ő végleg megromlott, alkalmatlan.

Hitvány hitszegő lett, néhány hónap alatt mondott hideget és meleget a Néppárt vezetőinek, ígérgetett, hazudozott, és minden szavát megszegte. Nyíltan ellene fordult annak az embernek, aki addig védelmezte és megóvta attól is, hogy már a kampány elején kirúgják az Európai Néppártból. Orbán a demokratikus baloldallal ijesztgette a demokratikus kereszténydemokrata Néppártot, de azok ettől csak összezártak, és felismerték a liberális demokrácia értékeit és fontosságát. Megértették, hogy a két demokratikus irányzatot sokkal több minden összekapcsolja, és egymásnak sokkal inkább szövetségesei, mint az antiliberális, antidemokratikus szélsőjobboldal. Orbán aljas támadása az Európai Unió ellen hasznosnak bizonyult, mert az EU kontúrjai erősebbek lettek, Orbán förtelmes nézeteivel és rendszerével szemben.

Orbán eljátszhatja a nagy „győztest”, mint az a futballcsapat, amelyik fel sem engedi az ellenfelet a pályára, és úgy győz. De ezt már senki nem veszi komolyan, ennek Európában semmiféle értéke nincs. Még azt sem tudta elérni, hogy az EU megutálja Magyarországot és a magyar népet, hiába azonosítja velük önmagát, mert csak Orbánt utálták meg, még ha ennek vannak is hátrányai Magyarország számára. Nem a magyarok, hanem Orbán szavazatai nélkül akar európai bizottsági elnök lenni Weber, és ha ezt megteszi, Orbán zsarolási potenciálja a nullával egyenlő. Ha a választás után az EU rendezi a sorait, és választ talál arra, hogy az Európa-ellenes, az Uniót romboló erők ne legyenek képesek megpuccsolni a közösség működését, akkor Orbánnak vége. Ha kötelezik az európai ügyészségre, akkor a börtön kapuja nyitva.

Ahhoz képest, hogy fél évvel ezelőtt még attól kellett tartani, nehogy Európa első embere legyen, és a nemzeti szuverenitások felszámolásával kötelezően bevezesse Európában a fasizmust, ma már egy senki. Akinek a véleménye semmit nem számít, és esélye nincs arra, hogy alakítsa vagy befolyásolja Európa jövőjét. Egy kis ország paprikajancsija lett, akiről kiderült, hogy hazug, tolvaj, kétszínű fasiszta pojáca, aki a legaljasabb eszközökkel tartja fenn korlátlan hatalmát. Lavírozik, nagyhatalmat játszik egy olyan ország miniszterelnökeként, amely megye nagyságú gazdasági teljesítménnyel (sem) bír, amit a külföldi multik tartanak el, s az európai uniós pénzekből tartja fenn magát. Putyin zsarolt embere, olyan birodalom játékszere, amelyik megmérgezi a kémeit a nyugati országokban, és meggyilkoltatja a tényfeltáró újságírókat.

Ezért a magyar EP-választásnak, azt leszámítva, hogy kinek és hány embernek lesz jó állása Brüsszelben, nincs igazán tétje. Orbán a maximális mandátumok megszerzése mellett is egy nulla. Magyarország nevében használt vétójog maradt mindössze a kezében. Az európai szélsőjobb nem fogja átvenni a hatalmat, és ha Orbán közéjük kerül, akkor az ő európai álmainak és karrierjének vége. Márpedig Orbánnak nincs visszaút a demokratikus országok, népek és pártok közösségébe, mert ő maga képtelen már moderálni önmagát. Koszos kis szélsőjobboldali csürhe lesznek a többi fasisztával együtt.

Mindez örömmel töltheti el a szabadság és a demokrácia híveit. Orbán ordító oroszlánként jár szerte, de az ordításon kívül semmi más eszköze nincs. Nincsenek karmai, nincsenek fogai. Csak egy ócska plüss állat, egy gyenge hamisítvány, egy hólyag.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések