Amit bevándorlásügyben el lehet követni, Orbán Viktor elkövette. Végrehajtotta a “Soros-tervet”, titokban befogadott 1300 menekültet, miközben milliárdokért rendezett szavazást és tartott konzultációt arról, hogy az EU által kért kvótát Magyarország ne fogadja el. Mint kiderült, titokban a kvótánál is több ember kapott menekültstátuszt.

Orbán ezúttal is azt tette, hogy mást mondott, mint amit tett, titokban jogállami módon járt el, de ezt a gyűlöletkampánnyal és hazugsággal uszított magyar nép elől eltitkolta. Ez azt jelenti, hogy Orbán hazudott a magyar népnek. Az igazi hazugság nem az, hogy mégis befogadtak 1300 menekültet, hanem az, amit korábban és azóta hazudik a menekültekről.

Mint kiderült, a menekültstátuszban részesülők 90 százaléka nem is maradt Magyarország területén. Semmiféle veszélyt vagy terhet nem jelent az országnak. Kiderült, hogy titokban különbséget tudnak tenni menekült és migráns között, a propagandában azonban a kettőt szándékosan összemossák, hogy az idegengyűlöletet felkorbácsolják, és így szerezzék meg a becsapott nép szavazatait.

Ugyanakkor Orbán kormánya segítséget nyújtott ahhoz, hogy csalás, zsarolás és felbujtás miatt az FBI által körözött Ghaith Pharaon tartózkodási engedélyt kapott. Az FBI és Interpol által 25 éve körözött, terroristák pénzelésével és pénzmosással gyanúsított Ghaith Pharaon megvásárolta Orbán Cinege utcai házával szemközti telket és villát. Miközben tudták, hogy egy terrorizmus miatt körözött emberről van szó. Mégis üzlettársak lettek.

Image result for Orbán Pharaon

Mindehhez arra volt szükség, hogy szemet hunyjanak olyan szabálytalanságok fölött, ami nélkül ez lehetetlen lett volna. Segítették a körözött bűnöző magyarországi letelepedését, s talán még a honosítási kérelmét is pozitívan bírálták el. Ez maga az illegális bevándorlás és a terrorizmus támogatása, amelyet Orbán tudtával vagy utasítására követtek el.

Mindehhez tartozik, hogy Pharaon fő segítője, és az Orbán család arab partnere, Jordánia tiszteletbeli konzulja is megbukott a terrorátvilágításon. Az Orbán-család, Tiborcz István vezetésével ingatlanügyleteket és egyéb üzleteket bonyolított arab terroristák embereivel. Ezek törvénytelenül, illegálisan tartózkodhattak csak Magyarországon.

A Forbes Magazine által 2008-ban a világ tíz legkeresettebb fehérgalléros bűnözője közé sorolt Pharaon, akit eközben az FBI is körözött, még magyar kormányzati intézményekkel is üzletelt. Ez az ember az amerikai szenátus vizsgálóbizottságának 1992-es jelentésében úgy szerepel, mint akit csalással, pénzmosással, vesztegetéssel, fegyverkereskedelemmel, terrorizmus támogatásával, nukleáris technológiával való kereskedéssel, prostitúcióval és illegális bevándorlás elősegítésével (!) vádoltak. Ez Orbánék üzlettársa.

Ennek az embernek volt üzletfele Orbán veje, Orbán lányának férje, aki közbeszerzési guru is egyben, és kormányzati megrendeléseket teljesít. Ez az ember úgy vett meg Orbán háza melletti telket, ahogy egymássalo összejátszó, egy szervezethez tartozó bűnözők szokták. A magyar nép számára teljesen átláthatatlan az, hogy a magyar kormány által létrehozott kereskedőházak a világ különféle részein, az arab világban, Egyiptomban és máshol, kikkel milyen üzleteket folytatnak. Mi ebből a magánbiznisz és mi az állami, ezek keverednek?

Image result for Orbán Pharaon

Jogosan merült fel ezek kapcsán, hogy Orbán az egyetlen miniszterelnök 1990 óta, aki nem esett át nemzetbiztonsági ellenőrzésen, ahogy Tiborcz veje is úgy cikázik arab terroristák, körözött bűnözők és magyar kormányzati szervek, a külügy között, hogy nem történt meg a nemzetbiztonsági átvilágítása. Miközben egyszer Orbán Ráhellel már úgy is tárgyaltak az arab világban, mintha a magyar kormányt képviselnék.

Nem részletezzük tovább, a történet másfél év óta ismert, csak nem összefoglalt és senki nem tartja napirenden, s nem kényszeríti ki ezeknek az anomáliáknak a következményeit. Ahogy a magyar lakosság sem igazán tud erről semmit. Ugyanakkor ilyen háttérrel maga mögött van Orbánnak bátorsága becsületes és tisztességes civilszervezeteket az illegális bevándorlás támogatásával vádolni. Miközben ugyanezért már börtönben lenne a helye.

S akkor még nem szóltunk a letelepedési kötvénybizniszről, amelynek törvényes alapjai is törvénytelenek. A pénzügyei átláthatatlanok, a valódi kedvezményezettek nem ismertek. A magyar kormány nevében és helyett tisztázatlan hátterű offshore-cégek jártak el, amelyek a hasznot eltüntették, költség a magyar államot terhelte, a letelepedési engedélyhez jutott személyek kiléte és háttere nem tisztázott.

Mivel a letelepedési kötvényekkel a profitszerzés volt a cél, teljesen nyilvánvaló, hogy ezek ellenőrzése felszínes volt, ha egyáltalán volt. A hírek szerint 17 ezer ember vándorolhatott be úgy az országba, hogy senki nem tudja, kik ezek az emberek. Bűnözők, kémek, keleti és arab titkosszolgálatok tagjai, szervezett bűnözői csoportok juthattak magyar és ezáltal európai uniós papírtokhoz. Így védte meg Orbán Európát.

Követelni kellene, hogy azonnal hozza nyilvánosságra a kedves állampolgártársak nevét, akik a Habony Árpád és Rogán Antal által offshore-cégekkel szervezett bevándoroltatással jutottak be Magyarországra. Ez is az illegális bevándorlás támogatása volt. Megnyitották a kiskaput azok előtt, akik máshogy nem juthattak volna be az Unióba. És vajon ezek közül hány ember volt az Orbán-család (Tiborcz és felesége) üzlettársa? Mit kaptak ezért?

Image result for Rogán habony helikopter

Ez egy bűnszervezet, amely hasznot húz, szervezi az illegális bevándorlást, és ennek feje Orbán Viktor. Az már korábban is kiderült, hogy az orosz titkosszolgálattal kapcsolatban álló személyek szervezték a magyar vízumkiadásokat is. Itt egy szervezett bűnözői csoport tevékenykedik, amely nemzetközi alvilági üzleteket köt, nemcsak bűnözőkkel, hanem még terroristákkal is, terroristaállamokkal is (Irán), ennek része az illegális bevándorlás segítése is.

Sajnálatos módon, a sajtóban megjelent infromációmozaikokból nem rakják össze a teljes képet, és nincs nemzetközi nyomozás Orbán és bűntársai ellen az FBI és az európai rendőri szervek bevonásával. Tiborcz legnagyobb bűnei nemcsak az uniós közbeszerzési szabályok megsértéséhez kapcsolódnak. Ennél sokkal sötétebb üzletek zajlanak a háttérben. Ebből az látszik, hogy időnként értelmetlen vasútvonalak és atomreaktorok épülnek Magyarország kárára, de azt senki nem tudja, mi van ezek mögött.

De még így is lehet tudni, hogy Orbán az illegális bevándorlás támogatója, amelynek célja a család kétes és zavaros üzleteinek elősegítése a világ legsötétebb diktatúráival és sötét figuráival. Erre a célra foglaltak el egy országot, használják annak infrastruktúráját, pénzét és geopolitikai helyzetét a családi maffia haszonszerzése céljából. Az illegális bevándorlás a sötét nemzetközi üzleti kapcsolatok, bűnügyek részei.

Eközben embertelenül bánnak a határon az igazi menekültekkel, a civilszervezeteket és a szabad sajtót üldözik, fenyegetik, az igazságszolgáltatás maradék szabadságát támadják, a hatalmi ágak szétválasztását felszámolták, az alkotmányos rendet megdöntötték. A szabad, egyenlő, demokratikus és tisztességes választásokat megszüntették. És ez a népszerűségi listát vezető párt Magyarországon, mert az embereket elvágták az információktól.







2 hozzászólás : Orbán az illegális bevándorlás támogatója

  1. Tóth Zoltán

    January 24th, 2018

    Szégyellje magát a teljes “ellenzék”, amiért ennyire gyáva módon meghunyászkodik Orbán gyűlölethadjárata előtt! Minden egyes lépésükkel épp a jelenlegi önkény kiteljesedését támogatják. Ne feledjük, a teljes műmájer “ellenzék” közösen támogatta a kormány és (a Jobbik) “kerítésesdijét” – ami különben teljesen fölösleges, értelmetlen beruházás volt, s eddig

    félezer milliárd forintba ( 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Ft ) került.

    5 milliárd forintból (egy másodosztálybeli “gigastadion” árának töredéke, vagy épp az eddigi “kerítésesdi” egyszázada) kijönne 5 000 menekült (tehát egy jóval szolidárisabb közreműködés esetén kalkulálható éves menekültarány) önellátó lakhatása ilyen épületekre gondolva: https://www.youtube.com/watch?v=IEAVJ_darZg (Erről bővebben például itt írtam: http://hvg.hu/itthon/20180119_Orban_ongolja_a_tranzitzona_ota_no_a_menekultek_szama_es_meg_sem_allithato#article-comments )

    Tehát az elkövetkező húsz évet is beszámítva elköltenénk a teljes értékű, humánus, modern lakhatásukra 20 x 5 milliárd forintot = 100 milliárd forintot. Vagyis a “kerítésesdire” eddig eltékozolt 500 milliárdból maradt volna még 400 milliárd, amiből:
    – nagyjából 150 milliárd ment volna el a Duna-Tisza csatorna megépítésére (a többit támogatta volna az EU is – http://www.origo.hu/itthon/20100902-ujra-elovettek-a-dunatisza-csatorna-tevet.html );
    – hozzávetőleg 150 milliárd ment volna el a honvédség fejlesztésére (prioritásként javasolnám a “sorkatonaság” modernebb, racionálisabb bevezetését, kommentem itt: http://hvg.hu/itthon/201750__honvedseg__zrinyi_2026__komondorok__sorozos?utm_expid=1324304-23.8USXuGWPRhWtdjJmATShwQ.0&utm_referrer=http%3A%2F%2Fhvg.hu%2F#article-comments );
    – a maradék 100 milliárdból pedig olyan oktatási és kutatási programok indulhattak volna, melyek kihasználva az adottságainkat már alkalmat biztosíthatnának a menekülteknek (de persze, hasonlóképpen a “bennszülött lakosságnak”) a távlati integrációt előmozdító, kiemelkedő projektekben való szerepvállalásra.

    Ehelyett van nekünk egy értelmetlen “orbáni-drótemlékművünk”…

    Orbán agyréme, a magyar nép szégyene, az “hírös kerítésesdi” “ellenzéki” vetületeként: számomra fájóan tükröződött vissza, hogy mára senki sem mer egyenesen, nyíltan fellépni a társadalmunkat velejéig mérgező közhangulat alapvető forrása, a “kerítésesdi” ellen! Mindezt lelkiismeretfurdalás nélkül vethetem a szemükre, hiszen elejétől kezdve sokkal konzekvensebben képviseltem az álláspontomat ez ügyben, mint a besz@ri megélhetési “ellenzék”. Mindezek tükrében teljes határozottsággal szólíthatom fel a hitvány és tehetségtelen, bármiféle humánumot, szolidaritást és kreativitást nélkülöző “ellenzéket”:

    KÉRJENEK BOCSÁNATOT A “KERÍTÉSESDI” MIATT ORBÁN VIKTORTÓL!

    Hiszen amíg én teljes mellszélességgel mertem kiállni az elítélendő és értelmetlen lépések ellen, aközben az “ellenzék”, a maga megszokott sunyiságával, szépen, sorjában Orbán Viktor agyréme mögé sorolt be. Akkor viszont milyen alapon bírálják őt, mikor egy gyékényen árulnak vele? Miért is “ellenzék” ők?

    A “kerítésesdi” (és az arra épülő gyűlöletkampány, a “sorosgyörgyözés”) nem jó semmire, egyetlen célja az országunk és Európa megosztása volt, illetve ezek kijátszása Vlagyimír Putyin világhatalmi törekvéseinek feltétlen alárendelve. Amennyiben csak a védelmi rendszerünket vesszük, ezen vakvágány sikeresen lehetetlenítette el a valódi védelmi rendszerünk fejlesztését, bővítését – egy politikai kalandor megalomán ámokfutásáért cserébe. Ez egy teljesen fölösleges ostobaság volt, eddig önmagában vagy FÉLEZER MILLIÁRD FORINTOT emésztett fel (a “kamunépszavazás”, nemzeti inzultációk, folyamatos és intenzív gyűlölet- és félelempropaganda csilliárdnyi költségeit nem is számítva)! Ezzel pedig ismételten csak Putyin malmára hajtottuk a vizet, talán belátják.

    Reply

Szóljon hozzá Bánhorváth Krisztián

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)