2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán beavatkozik más országok belügyeibe, ez ellen tiltakoztak a szlovének

Orbán beavatkozik más országok belügyeibe, ez ellen tiltakoztak a szlovének

-

Mint ismert, a ljubljanai magyar nagykövet tiltakozott Szlovéniában a Mladina című hetilap címlapja ellen, amely Orbánt náci karlendítéssel ábrázolja azokkal a szélsőjobboldali szlovén politikusokkal együtt, akiket Orbán megpróbál hatalomra juttatni Szlovéniában. Magyarország hivatalosan azt kérte a szlovén külügyminisztériumtól, „akadályozza meg, hogy a jövőben hasonló eset megtörténhessen”.

Szlovénia egy demokratikus ország (szemben Magyarországgal), ennek megfelelően a külügyminisztériuma nagyon helyesen azt válaszolta, hogy „szigorúan tiszteletben tartják a szólásszabadságot és a sajtószabadságot, és soha nem avatkoznak be a média szerkesztői szabadságába”. Magyarországon Orbán uralma alatt ez elképzelhetetlen lenne. Ha valaki ilyen karikatúrát megjelentetne, azt a lapot pillanatok alatt megszüntetnék.

A hivatalos magyar fellépésből a szlovének láthatják, milyen sajtószabadság várna rájuk, mit jelent Orbán rendszere. A magyar kormány fellépése csak igazolta és alátámasztotta a Mladina rajzát, hogy Orbán egy fasiszta vezér, és a rendszere antliberális jellege antiszemita, vagyis náci. Orbán Viktor egy náci, az Orbán-rendszer is náci, amit bizonyít a Soros-kampány, ezt magyarként is meg tudjuk erősíteni.

A hír kapcsán a tudósítások elsősorban a sajtószabadság korlátozásának szándékára figyelmeztetnek, de a Mladina nagyon helyesen rámutat egy összettebb problémára, amelyre a megtámadott címlap utal. Ez pedig az, hogy Orbán durván beavatkozik a szomszédos országok és a térség országainak belügyeibe. Miközben ő „brüsszelezik” és a „nemzeti szuverenitást” védi az Európai Uniótól, amely semmiféle módon nem avatkozik Magyarország belügyeibe, Orbán terjeszkedik a Balkánon és Közép-Európában, beavatkozik más országok belügyeibe, manipulálja a választásokat, saját rendszeréhez hasonló fasiszta és náci államokat akar létrehozni a demokratikus Nyugattal szemben.

Ez a még nagyobb probléma, és erre kívánta felhívni a Mladina a figyelmet. Európában ezzel még senki nem foglalkozott, a képmutató farizeus Európai Néppárt „bölcseket” küld megvizsgálni, hogy áll-e még a magyar jogállam, miközben ezen már majdnem tíz éve túl vagyunk. Orbán már a keleti régióban szervezi és terjeszti saját fasiszta rendszerét. A környéken és a térségben senki nem lehet nyugodt, mert Orbán gazdasági eszközökkel igyekszik befolyást gyakorolni, felvásárol médiát, amely Habony Árpád vezetésével a finkelsteini technikát használva ugyanarra törekszik, mint Magyarországon: becsapni, félrevezetni, megfélemlíteni az embereket, és az Orbán által felkarolt és pénzelt helyi szélsőjobboldalt hatalomra juttatni. Orbán fasiszta bábkormányokat akar létrehozni, amelyeket ő irányít, és felszámolja az országok nemzeti szuverenitását, szabadságát, önrendelkezését és függetlenségét. Íme a Mladina címlapja, amellyel teljes mértékben egyetértünk:

Ez a világ legnagyobb arcátlansága, hogy miközben ő „liberális birodalomról” beszél az Európai Unió esetében, ahol egyenlő jogokkal rendelkező országok hoznak döntéseket, ő maga valóban beavatkozik más országok belügyeibe, és elhelyezi saját kígyótojásait a környező országokban. Fertőzi őket a hazug propagandával, populista demagógiával, álhírekkel, és uszítja más országok lakóit a kitalált bűnbakok ellen. A Néppárt nemcsak Magyarországgal szemben követ el támadást, amikor Orbánt megvédi, fedezi, legitimálja és finanszírozza, hanem egész Kelet- és Közép-Európa ellen. Nem kizárt, hogy áttételeken keresztül Orbán az Európai Unió pénzéből fasizálja Kelet-Európát és a Balkánt, ahol az egyik megbukott diktátort gengszter stílusban Magyarországra szöktette a jogerős büntetése elől. Orbán fasiszta és náci vezér a térségben. Ezt ábrázolta a Mladina karikatúrája, és a rajz betalált, mert az igazságot és a pontos helyzetet mutatta be.

Az is durva beavatkozás lenne, hogy beleszól egy újság szerkesztésébe, azt követeli egy másik ország kormányától, hogy sértse a sajtószabadságot és avatkozzon be a lapok szerkesztésébe. De ennél sokkal többről van szó. Orbán a balkáni és kelet-európai országokban kiválasztja azokat a politikai erőket, melyek leginkább megfelelnek saját rendszerének, vagy meg lehet őket tanítani az illiberális fasiszta diktatúra bevezetésének módszereire. Ezeket közvetlenül támogatja és megpróbálja hatalomra juttatni őket. Orbán Putyinnál is durvábban avatkozik be egyes országok parlamenti választásaiba, ezzel megpuccsolja a helyi választásokat, a parlamentáris demokráciát és más országokban a népakaratot. Ehhez bűnös módon felhasználja a magyar kisebbségeket. Rajtuk keresztül igyekszik gazdaságilag befolyást szerezni, majd saját politikai bábjait hatalomra juttatni.

Minderre azért van szüksége, hogy azt a látszatot keltse, mintha egy spontán illiberális fasiszta világforradalom lenne, mintha az általa elfoglalt térségben a különféle nemzetek saját akaratukból fasizálódnának, és ezeket az országokat felhasználva, maga mögé állítva indítson fasiszta és náci támadást a demokratikus, keresztény elveken álló Nyugat-Európa ellen. Orbán nem ezeknek a népeknek a javát akarja, csak fel akarja használni őket Európa elfoglalásához, saját uralma európai szintű kiterjesztéséhez. Orbán gyarmatosítja a Balkánt és Kelet-Közép-Európát. A V4 országokat is saját hatalma alá akarja görnyeszteni és a többi szomszédos országban is ő akar a helyben hatalomra segített szélsőjobboldal révén kormányozni. A szlovén sajtó egy fontos hetilapja erre a veszélyre hívta fel a figyelmet, és ezt akarja Orbán még más országok sajtószabadságát is sértve, megakadályozni.

Mindezt az Európai Unió és az Európai Néppárt tagjaként. A Mladina a magyar beavatkozás után arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az eset is arra mutat rá, hogy az Európai Néppárt milyen gyalázatos döntést hozott akkor, amikor nem zárta ki Orbánt végleg a tagjai sorából. A Mladina arra is felhívja a figyelmet, hogy Orbán támadása nemcsak Szlovéniára, hanem egész Európára veszélyt jelent: „Egy olyan ország, amely egy másik ország kormányától megköveteli az újságírók elleni fellépést, komoly biztonsági fenyegetést jelent az egész régióra.” A Mladina azt mondja, hogy Magyarország „egy olyan ország, amely nem rejtegeti, hogy a szlovén állam önállóságát tőkével és minden más módon megpróbálja felszámolni és az ország irányításába próbál behatolni”. Ez rendkívül súlyos, nincsenek szavak annak kifejezésére, hogy a magát függetlennek tartó magyar média mindezt milyen közönnyel és lojalitással veszi tudomásul. A magyarországi „független” lapok hangvétele is elfogadhatatlan, hazug.

A Mladina címlapja egy segélykiáltás Európa felé, és a magyar sajtó, ellenzék nem takarózhat azzal, hogy a német gazdasági érdekek felülírják az európai és uniós értékeket, ezért nem tesznek semmit. Éppen emiatt lenne a magyar politikai ellenzék, a magyar sajtó és a civilek dolga, hogy egy európai parlamenti választási kampányban erőteljesebben, sokkal hangosabban felhívják az európai polgárok figyelmét arra, hogy valójában kicsoda Orbán, mit művel, mire készül, és mi az ő rendszere. Mert Európának is joga van ezt tudni.

*

Az Amerikai Népszava szolidaritását fejezi ki a kiváló szlovén hetilap, a Mladina szerkesztősége és munkatársai felé. Elutasít minden beavatkozási kísérletet a sajtószabadságba, elítéli a szlovén demokrácia ellen indított támadást, durva beavatkozást más országok választásaiba és belügyeibe. Elítéli Kelet-Közép-Európa magyar gyarmatosítását, Orbán Viktort és „kormánynak” nevezett bűnszervezetét, szervezett bűnözői csoportját, amely törvénytelen hatalmat gyakorol Magyarországon, és illetéktelenül beavatkozik más országok belügyeibe. Osztozunk a Mladina helyzetértékelésével, amerikai magyar újságként mi is úgy ítéljük meg, hogy a hamis látszatra tett erőfeszítések ellenére, Orbán rendszere fasiszta állam. Az illiberális rendszer ideológiájának alapja antiszemitizmus, nácizmus. Orbán Viktor fasiszta és náci vezér. Elítéljük az Európai Unió passzivitását és az Európai Néppárt képmutatását, hogy kilenc éve úgy tesznek, mintha semmit nem tudnának és nem látnának, fedezéket nyújtanak egy fasisztának, aki Európa népeit és polgárait fenyegeti.

*

Örömmel mutatjuk meg a Mladina legfrissebb címlapját, így kell fasisztákkal bánni:







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések