2010-ben Magyarország elveszítette az önrendelkezését, egy bűnszervezet elfoglalta és megbénította az ország függetlenségét. Magyarországon az van, amit Orbán akar, amit ő megenged, Magyarország ezen kívül nem létezik. Magyarország uniós tagsága is Orbán uniós tagságát jelenti, és addig marad tagja Magyarország az EU-nak, amíg ez a bűnöző engedi.

Ezért érthetetlen, hogy mit keres Orbán – a pénzen kívül – a liberális demokratikus Európai Unióban, ha szerinte „a nyugati liberalizmus szellemi öngyilkosságot jelentene a közép-európaiaknak”. A „közép-európaiak” alatt kizárólag magát és Kaczinsky-t értheti, mert olyan közép-európai demokratikus országok, mint Csehország és Szlovákia, nem osztja ezt a bődületes ostobaságot.

Nincs másfajta Nyugat, csak liberális Nyugat van, és nincs más liberalizmus, csak nyugati. Demokrácia csak liberális lehet, mert a demokrácia maga a liberalizmus, és fordítva. Nincs nem liberális demokrácia. A nem liberális demokrácia nem demokrácia. Az illiberalizmus a demokrácia tagadását jelenti. Ahol nincs liberalizmus, ott nincs demokrácia, az pedig nem „demokráciahiányt” jelent, hanem a fasizmus egy formáját.

Amikor a rendszerváltás után Magyarország a Nyugathoz akart csatlakozni, akkor liberális demokratikus utat választott. Az Európai Unióba való belépés a nyugati liberalizmushoz való csatlakozást jelentette. Orbánnak ez már 2004-ben sem tetszett, mert már akkor is diktatórikus álmokat dédelgetett, és tudta, hogy a liberális demokratikus Európai Unió az akadálya lesz ennek. Időközben Magyarország antidemokratikus, antiliberális, antinyugati, fasiszta ország lett, és csak azért tagja még az Uniónak, mert az ország az EU pénze nélkül csődbe menne, vagy a harmadik világ szintjére süllyedne.

Az tényleg felfoghatatlan, hogy az EU miért tűr meg egy ilyen embert, aki nyíltan hirdeti a nyugati liberalizmus elleni nézeteit. Ez a mondata azt jelenti, hogy tagadja az Európai Unió értékeit, alapokmányait, egyenértékű Magyarország uniós tagságának felmondásával. Ezt nem lehet csak magyarországi belpolitikai szövegnek értelmezni, mert Orbán gyakorlatban is elutasítja a liberális demokratikus értékeket, egész rendszere tagadja az európai normát.

Érdemes azt a hazugságözönt és töménytelen butaságot és korlátoltságot is szemügyre venni, ami alapján Orbán indokolja a „nyugati liberalizmus” (valójában az emberi jogok, a polgári szabadságjogok, a jogállam, a hatalmi ágak szétválasztásának) elutasítását. Erről a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) nevű szektás vallási szervezet ülésén beszélt az Országházban.

Azt nem tudjuk, egy félbolond pap által alapított szélsőséges szervezet „kongresszusának” mi keresnivalója van a Parlament épületében. Fizetett a KÉSZ bérleti díjat? Mennyit? Bárki kibérelheti az Országházat? Horgászok? Bélyeggyűjtők? Vagy más szélsőjobboldaliak is? A KÉSZ zavaros szélsőjobboldali ideológiájának állami szintre emelését jelenti a helyszín is, és Orbán jelenléte is. Ez néhány évvel ezelőtt még önmagában is botrányos lett volna, nem számítva az egyház és az állam szétválasztásának alkotmányos követelményéről.

Orbán mindenekelőtt mondott egy nagyon fontosat: „Csak a következő választásig kell kitartanunk. A belső kerítésbontókat távol kell tartani a kormányzattól, és minden korábbinál erősebb felhatalmazást érdemes adni azoknak, akik készek megvédeni a keresztény Magyarországot.” Előszőr is ez azt jelenti, hogy a következő választás után már nem kell tartani semmiféle hatalmi változástól. 2018 után nyílt üldözések lesznek, és nyílt diktatúrát vezet be Orbán. A ciklus végéig Magyarország elveszíti nemcsak európai uniós jellegét, de a tagságát is.

A másik fontos üzenet, hogy most akkora csalást fognak csinálni, olyan gyűlöletkampányt fognak indítani, hogy Orbán kijelenthesse: „minden korábbinál erősebb felhatalmazást” kapott, ami mindenre felhatalmazza őt, a nyílt diktatúra bevezetésére, és minden ellenzéki szervezet, sajtó, magánember üldözésére is. Ezek közé nem tartoznak az általa megvett parlamenti pártok, akik legitimálják a részvételükkel ezt a „minden korábbinál erősebb felhatalmazást”. Mindenki „kerítésbontó” nyugati és Soros-ügynök lesz, aki nincs vele.

Azzal riogatott, hogy „kevert kultúrájú ország lennénk belátható időn belül”, továbbá, „itt is terrorizmus lenne”, ami egy aljas hazugság, „nem lenne határvédelem, és családtámogatás helyett pedig „népességimport” ellensúlyozná a demográfiai hanyatlást”. A határvédelem a nyugati liberalizmus szerint is helyes, nevetséges, még a felvetése is, csak a határvédelem nem azonos menekültek jogainak tagadásával, menekültek törvénytelen bebörtönzésével. Családtámogatást Orbán annyit ad, amennyit akar, ebben senki nem korlátozza, csakis a saját családja által kirabolt közvagyon.

Magyarország most is „kevert kultúrájú ország”, amely egy ország normális állapota. Amit Orbán mond, az a „kultúra” szóba csomagolt nácizmus. Azt állította, hogy a bevándorlást nem akadolyozó országok „jelentik ma a legnagyobb veszélyt az európai értékekre, hiszen veszélybe kerül a vallásszabadság, a férfi és nő egyenjogúsága és az antiszemitizmus elleni küzdelem is, mivel a Nyugat-Európába beáramolókról annyi biztosan elmondható, hogy „semmiképpen nem tekintenek szövetségesként az Ótestamentum népére”.

Az „Ótestamentum népe” fordulattal Orbán megint egy akkorát zsidózott, mint a Terror Háza, mivel ezt a szófordulatot a „keresztény Magyarország” hírhedt antiszemitái írták és használták a két világháború közötti horthysta Magyarországon. A vallásszabadság alatt ezek a szélsőjobboldali keresztényfasiszták csak a saját vallásuk szabadságát értik, és épp a vallásszabadság korlátozása az, hogy Orbán a „keresztény” menekülteket befogadja, a más vallású embereket nem. Amúgy ez a tudatlan, félművelt majom még azt sem tudja, hogy a Ismael leszármazottai is az „Ószövetség népe”, akárcsak a zsidók. Még az apjuk is közös: Ábrahám.

Az a legszebb, amikor ezek a nőverő bűnözők beszélnek férfi és nő egyenjogúságáról. A nyugati liberalizmus azonban megköveteli minden polgárától a törvények betartását, ezért Orbánnak nem sikerült még ezzel sem egy olyat mondania, ami esetleg ne lenne szimpla hazugság. Az antiszemitizmus elleni küzdelemről pedig ne hazudozzon egy antiszemita gazember, aki a neonácik szimbolikus alakját, Soros Györgyöt teszi plakátokra, és maga is a zsidó világösszeesküvést hirdeti, és ezzel szerzi a híveit. A nem radikális muszlimok nála nagyobb lojalitással tekintenek a zsidó féltestvéreikre. Ő csak a liberális zsidókat gyűlölő vallásos zsidókat szereti, akik ugyanolyan antiliberálisok, csak nem „keresztény” alapon.

A legbotrányosabb pedig az a szélsőjobboldali, neonáci hazugság, hogy „Szíriát is a nyugati beavatkozás tette tönkre”. Nem a szíriai diktátor, aki irtotta az ellene fellázadó, s a nyugati liberalizmust nála is jobban gyűlölő felkelőket, nem is az oroszok, akik a menekülthullám növelése érdekében szőnyegbombázásokat és tömeggyilkosságokat, népirtást hajtottak végre, hanem a saját népét fegyveresen gyilkoló diktatúrát megfékezni akaró, az emberek életét mentő Nyugat a felelős.

Ez a vadbarom arról is megfeledkezik, hogy a líbiai diktátor vegyifegyverekkel pusztította az embereket, és ezt mindenki elismerte, népirtást akadályozott meg a Nyugat, amely beavatkozó nyugati szövetségnek Magyarország is tagja volt, az a Magyarország, amelynek ő volt a miniszterelnöke, Martonyi János a külügyminisztere. Magyar bombázók csak azért nem vettek részt az akcióban, mert ő kenőpénzért Gripeneket vásárolt, melyek képtelenek a NATO-gépekkel közös akcióban résztvenni.

Egyszerűen felháborító, hogy egy meghibbant, elmebeteg idióta, aki még köztörvényes bűnöző is, minden következmény nélkül beszélhet hazugságokat, uszíthat a szabadság és a demokrácia ellen, és ennek még a magyar sajtóban és közvéleményben sincs semmiféle visszhangja, nincs botrány, felzúdulás, nincs felháborodás, hanem csendben nézi mindenki, ahogy egy fasiszta elmebeteg diktátor kivezeti az országot a demokratikus és a szabad nyugati országok közösségéből.

Orbán saját magát sokszorosítja, a nem „bevándorlóországokat” országcsoportnak nevezi, de ilyen országcsoport nincs, bármennyire is szeretné. Európát nem a bevándorlóország és a nem bevándorlóország ellentétére, hanem emberi jogokat tiszteletben tartó demokratikus országokra, és a demokratikus alapelveket tagadó, bezárkózó, fasiszta országokra, sarjadó diktatúrákra lehet osztani. Orbán azt mondta, ez „végzetes szakadást is okozhat”, ami az EU-ból való kilépést, és a kilépésre vonatkozó nyílt szándékot jelenti.

Az Európai Unió megpuccsolásának kísérlete megbukott. Amerika „hozott” egy áldozatot azzal, hogy Trump esete világossá tette, hogy az egész újfasiszta nyomulás mögött az oroszok állnak, a „kereszténységre” hivatkozó antiliberális mozgalom nem más, mint a jól ismert politikai katolicizmus, náci, fasiszta, fajgyűlölő ideológiák keveréke, felvilágosodás tagadása. Ennek következménye szörnyetegek hatalomra jutása és a szabadság elvesztése lenne. Ezért az orbáni stratégia megbukott, marad a B-terv: 2020-ig a pávatánc az uniós pénzekért, majd a pénz lenyúlása, és az Unió kifosztása után az „angolos” távozás. Azzal, hogy ő Európa, Európa pedig nem az.

A magyarok mindezt páholyból nézik. Ennyire lebutult ez az ország és ennyire elveszítette az árulásaival, elvtelen kompromisszumaival az egészséges morális érzékét, felháborodási képességét, emberi minőségét. Készen állnak a legrosszabbra, nyílt diktatúrára, a világtól való elzárkózásra. Hiába sajnáltatják magukat, ők tehetnek róla. Megérdemelnek mindent, akik ezt szó nélkül tűrik. A morgás az nem jelent semmit. Az beletörődés.