2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországOrbán nem engedi ki a menekülteket

Orbán nem engedi ki a menekülteket

-

A rendkívüli állapot bevezetéséhez és a jogtipró törvényekhez van szüksége Orbánnak a menekültekre, akik nemcsak, hogy nem veszik el a magyarok munkáját, és tiszteletben tartják a kultúrájukat, hanem azonnal el is hagynák az országot, semmi nehézséget nem okozva, ha Orbánék elengednék őket. De a rendkívüli helyzetet maga az Orbán-rezsim okozza, hogy a menni szándékozó menekülteket feltartóztatja, embertelen körülményeket teremt számukra, hogy okot szolgáltassanak a beavatkozásra, és azt a látszatot keltsék, mintha Orbán valami problémát és fenyegetést oldana meg.

Az Orbán-rezsimnek egyszerű dolga lenne, megegyezhetne Németországgal, hogy az érvényes vonatjeggyel rendelkezők utazhatnak oda, ahol befogadják őket. Majd Németország rendezi a papírjaikat és a státuszukat. Sőt, akár jegy nélkül is elvihetnék a különvonatok a menekülteket, de ezt német kérés ellenére az Orbán-rezsim megakadályozta. Orbán hazugsága és aljassága kiderült, amikor még a jeggyel rendelkezőket is törvénytelenül visszatartják Budapesten, mert ezt legfeljebb az országhatárnál tehetnék meg, ha nincs útlevelük. Ám azzal, hogy ragaszkodnak a menekültek magyarországi beléptetéséhez, ezzel kockáztatva, hogy egyes menekülteket egyes országokból a dublini egyezmény szerint idetoloncolhatnak vissza, világossá vált, hogy Orbán nem megoldani akarja a menekültkérdést, hanem fenntartani. A cél a fasiszta diktatúra törvényeit bevezetni a rendkívüli állapotra való hivatkozással.

Orbán ma már úgy viselkedik, mint azoknak az országoknak a vezetői, ahonnan a menekültek az életüket mentve érkeznek Európába. Saját népét félemlíti meg, saját népe ellen harcol, saját népe ellen akar fegyvereket, katonaságot, statáriális bíráskodást bevezetni. Orbán lebukott, világossá vált a szándék. Orbán nemcsak államellenes bűncselekményt követett el, amikor erőszakkal az alkotmányos rendet megváltoztatta, hanem az államcsíny után elkezdte saját népét fenyegetni, és terrorista törvényeket vezet be. Olyan indokra hivatkozva, amit maga idéz elő.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések