2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán próbálja "visszanyalni" magát a Néppártba

Orbán próbálja „visszanyalni” magát a Néppártba

-

Kevés ízléstelenebb jelenetet és embert láthat az európai és a magyar publikum, mint a magyar pávatáncos talpnyalását, ahogy az európai parlamenti választási eredmények és saját számításainak kudarca után sompolyog vissza az Európai Néppártba, s úgy mosolyog, mint Farkas Flórián a Balog Zoltánra, mintha mi sem történt volna.

Orbán teljesen úgy tesz, mintha soha semmiben nem mondott volna ellent a Néppártnak, s mint aki világ életében a liberális demokrácia híveként őrizte volna a néppárti értékeket és az uniós támogatásokat tartalmazó láda kulcsát.

Orbán elkezdett visszatáncolni a Néppártba, gazsulálva mosolyog, kezel, mint aki mindig is ide tartozott, fel sem merült, hogy ezt a Néppártot le akarta váltani, mert nem képviseli az európai kereszténységet, Soros György kottájából látszik, és feladta a kereszténydemokráciát. Kiválasztotta a legkisebb veszteséggel járó kompromisszumot, határozatlan időre (amíg nem stabilizálódik a helyzete) elhalasztja a közigazgatási bíróság bevezetését.

Ez a döntés nem jár semmiféle gyakorlati és ideológiai következménnyel, egyébként is csak addig tart, amíg Orbán újra homokot szór az Európai Bizottság, s főleg az Európai Néppárt szemébe. Semmit nem veszít, ha a tervet ősszel veszik elő újra, ha addigra sikerül a felfüggesztett tagságát helyreállítania a Néppártban. Ha az Európai Néppárt megeszi ezt az újabb trükköt, és hagyja, hogy a képmutató, gerinctelen Orbán bolondot csináljon belőlük, akkor megint felélesztik a fasizálódás veszélyét és lehetőségét Európában, amit ez az európai parlamenti választás átmenetileg visszaszorított.

Az látható, hogy Európa nem Orbánra, nem Orbán fasisztáira szavazott. A győztes pártok azzal kampányoltak, hogy nem szövetkeznek a „brüsszelező”, Európa-ellenes, antiliberális populistákkal. Orbántól el kellett határolódnia mindenkinek, aki nem akart bukni ezen a választáson. Ezek után a pincsikutyaként pitiző, nyalizó Orbánt visszafogadni nemcsak öngyilkos stratégia, hanem az európai választók akaratának semmibe vétele is. Akkor becsapták az európai választókat. Márpedig nem kizárt, hogy a konfliktusokat kerülő, emberséges, megbocsátó európai demokraták örömmel fogadják vissza, hátha megoldódik ez a sötét ügy és ez a probléma. A választás Orbánról is szólt. Európa nemet mondott Orbánra. Európa nem fasiszta, Orbán pedig nem erős ember, hanem egy szélsőjobboldali bajkeverő.

De téved, aki azt gondolja, hogy Orbán egy szemernyit is változott volna, vagy feladna bármit a fasiszta terveiből. Csakhogy ezekhez az Európai Néppártra, annak védelmére, és a Néppárt elfoglalására van szüksége, amiről egy pillanatra sem mondott le. Orbán „zsenialitása” megmérettetett, az ostoba „korszakváltásai” nem jöttek be, minden szava légből kapott hazugság. Túl korán indított támadást a Néppárt és az európai liberális demokrácia, a jogállamiság és a szabadság ellen. Kiderült, hogy Európa nincs azon a szedált agyi szinten, amelyre Magyarországot juttatta, s elhitte saját propagandagyára hazugságait.

Orbán annyira kimutatta a valódi énjét, szélsőjobboldali, fasiszta jellegét, hogy senkinek nem lehet kétsége afelől, kivel áll szemben. Ez a köztörvényes bűnöző „maffiának” nevezte a liberális demokráciákat, a jogállamiságot, az alkotmányosságot, miközben ő maga egy sötét maffiavezér. Az ügy nyilván ezúttal is a németek döntésén múlik, és ha a koalíciós alkudozások során Webert a németek visszavonják attól, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen, és az Orbán által megtámadott Weber még annál is gyengébb lesz, mint ami az alkatából következik, akkor kaphat olyan néppárti vezetőt, aki szemet huny, és olyat is, aki nem. De illúzióink nem lehetnek, a demokratikus politikusok szeretnek pozitívan lezárni vitákat és nem az ellenségeskedést keresni. Számos világégés következett már ebből.

Jó lenne, ha nem felejtenék el Európában egy perc alatt, hogy Orbán mit művelt, hogy Orbán kicsoda, és milyen veszélyt jelent a jogállami demokráciákra. Leginkább pedig azt, hogy továbbra is vaskézzel tartja a kezében az Unió első fasiszta államát, amely mintául szolgál Európa szörnyetegeinek, ahol alapvető jogok sérülnek. A CEU-t végleg kiüldözte, igazi sajtó nincs, szabadság nincs, most készül felszámolni a tudomány szabadságát és a Népszabadság sorsára juttatni a Magyar Tudományos Akadémiát. Magyarországon egy sötét diktatúra, önkényuralom tombol, egy szervezett bűnözői csoport irányításával. Mindez az Európai Unió pénzéből és égisze alatt.

Hátha a koalíciós kényszer elég lesz arra, hogy a liberálisok feltételül szabják Orbán kirúgását. Hátha nem mindenki hülyült meg a Néppártban sem, és pontosan tudják, hogy Orbánnak ez a gyomorforgató és aljas képmutatása színjáték, ahogy az volt mindig. Ha Orbánék nyertek volna, semmit nem függesztene fel, hanem teljes sebességre kapcsolná a hazug „brüsszelező” propagandát, a sorosozást, migránsozást. Akkor nem lenne ilyen nyájas (nyálas), hanem kíméletlenül számolna le azokkal, akiknek most lihegve a talpát nyalja. Ez a bájgúnárság, mintha mi sem történt volna, addig tart, amíg vissza nem nyalja magát. Aztán megy elölről az Európa-ellenes fasiszta uszítás és az Unió, valamint a Néppárt rombolása. Nincs jobb, pontosabb és találóbb jelképe, mint az O1G. De még mekkora.

Szégyen ez az ember, szégyen látni, ahogy Magyarország nevében alakoskodik, képmutatóskodik. Semmi férfiasság, semmi egyenesség, semmi gerinc nincs benne, hogy vállalná önmagát, a szavait, és amit tett. Undorító ember. S amíg ki nem penderítik a szélsőjobboldali fasiszta haverjai közé, addig veszélyes, és addig Magyarországon stabilizálódik a hatalma. Ha a Néppárt megint bedől ennek a nyúlós, átlátszó hízelkedésnek, gerinctelenségnek, akkor felelős azért, hogy Magyarország nyakán tartanak egy bűnözőt, egy bűnszervezetet, egy fasiszta diktatúrát. És ezért elsősorban a németek a felelősek.

Gondolják meg, mit csinálnak, legalább azt értsék meg, hogy ez az ember rájuk is veszélyt jelent. Őket akarta kinyírni, és erről egy percig nem is mondott le. Veszített, ezért nyalizik, képmutatóskodik, csúszik-mászik, de csak attól valaki, hogy ők nem rúgják ki. Ha nem rúgják ki, megerősítik. Vele együtt Putyin európai romboló munkáját is. Ideje lenne észhez térni, és nem elfelejteni, amit még egy hete mondtak. Azt se felejtsék el, hogy Orbán bosszúja nem marad el azért, hogy korai álmait keresztül húzták. Ne reméljenek tőle semmiféle kíméletet.

A Néppártnak a teljes jogállamiságot kell feltételül szabnia, nem azt, hogy az egyik totális törvénytelenséget elhalasztja. Ez nevetséges.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések