2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán újra belerúgott a Néppártba, és bejelentette igényét a Néppártra

Orbán újra belerúgott a Néppártba, és bejelentette igényét a Néppártra

-

Nagyon reméljük, hogy az Európai Néppárt vezetői és tagpártjai – legalább országaik nagykövetségének útján – figyelemmel kísérik Orbán ténykedését, ahogy azt Manfred Weber frakcióvezető és csúcsjelölt ígérte. Az ellenzéki pártokra ugyanis nem számíthatunk, holott nekik elemi kötelességük lenne Rogán Antal Kossuth rádióban adott, és az MTI által szemlézett interjúját szó szerinti fordításban elküldeni a Néppárt illetékeseinek. Nem lehetünk biztosak benne, hogy csaknem tíz év után megértettek valamit az Európai Unióban az Orbán-rendszer működéséről.

Ha a Kossuth Rádióban Rogán elmond egy szöveget a „Fidesz” és a Néppárt kapcsolatáról, amiről a központilag kézzel vezérelt MTI is kiad egy összefoglalót, akkor azt Orbán mondta.

Magyarországon egy fideszes politikus, különösen Orbán propagandáért felelős kabinetfőnöke, nem mondhat semmi olyat Orbán sorsát befolyásoló ügyekben, amelyekre nem kapott megbízást, eligazítást és engedélyt. Ez nem Rogán Antal magánvéleménye, mert neki olyan nem lehet. Rogán egy korrupcióba elmerült, ezért Orbán által zsarolható és kézben tartott ember, akinek az élete Orbán kezében van. A saját életéhez sincs köze. Ma van, holnap nincs, attól függően, Orbán használni akarja valamire vagy nem. Amíg engedelmes, addig megtarthatja a pozícióját, a pénzét, és az életét, addig szabadlábon közlekedhet, és nem forgatja ki három végelszámoló a zsebeit, Cecília zsebeivel együtt. Ezért Rogán nem egy önálló ember vagy személyiség, hanem egy senki, egy báb, akinek nincs saját élete.

Ezért, amit Rogán a Kossuth Rádióban elmondott, azt Orbán Viktor mondta. Orbán azért nem személyesen mondta el ezt, hanem Rogán száján keresztül, mert azt gondolja, hogy ezzel nagyon ravasz volt a jelenlegi helyzetben. Azt hiszi, és lehet, hogy igaza van, hogy a Néppártban akkora hülyék ülnek, hogy amit Rogán mond, észre sem veszik, vagy ha mégis, akkor azt mondhatja, hogy ez a kabinetfőnökének a magánvéleménye volt, mert nálunk ilyen demokrácia van. Az európai kereszténydemokraták pedig elhiszik, mert olyan függőség, ami Magyarországon, különösen Orbán maffiáján belül van, elképzelhetetlen egy európai ember számára. Ilyet csak a második világháborús filmekben láthattak, vagy öngyilkos amerikai szekták életében, vagy még ott sem. Rogán szövege ugyanis belföldi használatra készült.

Orbán ebben az interjúban azt mondta el a kesztyűbábon keresztül, hogy semmit nem enged az eddigiekből, ragaszkodik a már egyszer besült „bevándorlásról” szóló propagandához és hazugságokhoz. Az a célja, hogy most már nyíltan hirdesse a Néppárton belül az illiberális fasiszta rendszert a demokratikus jogállammal szemben, mint egy lehetséges „kereszténydemokrata” alternatívát, amit a bevándorláspárti és nem bevándorláspárti ellentét mögé rejt el. Hazugság minden szava a bevándorlásról, de ezzel akarja maga mellé állítani nemcsak a magyarokat, de egész Európát, és aki őt választja, az „keresztényvédelem” címén kap a nyakába egy mocskos fasiszta elnyomó rendszert, amelyben a legprimitívebb rombolás, elnyomás és pusztítás zajlik. Orbán újra bejelentkezett a Néppárt vezetésére is, és azt reméli, hogy ha most a pökhendiségével ráijeszt a Néppártra, és ezért nem rúgják ki, akkor hamarosan többségi támogatást szerezhet, és átveheti a Néppártot. Ezt kellene megértetni és tudatosítani a németekkel, hogy nemcsak egy vásott nebulóval, hanem egy hatalomra törő fasiszta diktátorral állnak szembe, aki az általuk hangoztatott értékek eltiprására törekszik, és konkrétan őket veszélyezteti.

Rogán megismételte szóban a Soros-Juncker plakát rágalmait, hazugságait, és személyesen is nekiment az Európai Bizottság távozó néppárti elnökének. Ha Manfred Weber bedől annak a primitív szövegnek, hogy Juncker a múlt, és ő a jövő, és azt képzeli, hogy Orbán rá gondol, amikor egy új „erős” néppárti és európai vezetésről beszél, akkor aláírta a politikai halálos ítéletét. Rogán világosan megmondta azt, hogy Orbán Európát át akarja alakítani, méghozzá magyar mintára. Világosan közölte velük, hogy azokat az alapelveket és értékeket, amelyekről a Néppárt vezetői azt mondták, hogy nem lehetnek alku tárgyai, Orbán meg akarja semmisíteni. Mi kell még több ahhoz, hogy kirúgják végre, amíg lehet?

Orbán, aki korábban látványosan üdvözölte a Brexitet (ami éppen tönkreteszi Nagy-Britanniát), most azt állítja, hogy az is Juncker felelőssége. Miközben ez a hozzá hasonló szélsőjobboldali szélhámosoknak a felelőssége, akik hazugsággal félrevezették az angol kisembereket. Juncker éppen azért nem akadályozta ezt meg, mert nem viselkedett birodalomként, nem avatkozott be egy tagország belügyeibe. A valóság ellenéte mindannak, amit Orbán állít. Azok az országok, amelyek az emberiesség oldalán álltak, és betartották a menekültekre vonatkozó nemzetközi törvényeket, és befogadtak menekülteket, szitokszóvá lettek az orbáni propagandában. Holott ez kizárólag a saját nemzeti belügyük, amihez Orbánnak semmi köze nincs. Nem Felcsútra fogadták be őket, hanem Stockholmba, Bécsbe, Münchenbe, Párizsba. Nem Orbán egész Európa. Még nem. Arra még egy kicsit várni kell. Egyelőre csak Magyarországot szállta meg, tette a tulajdonává, rombolt le minden törvényességet és joguralmat és demokratikus kontrollt.

Orbán Rogán száján keresztül mégis azt kéri számon, hogy más európai országok hány valódi menekültet fogadtak be. Arról nem beszél, hány nem valódi menekültet fordítottak vissza, és milyen erőfeszítést tettek a menekülthullám megállítására, ami sikerrel járt. Annak ellenére, hogy Orbán ezt minden erővel akadályozta. Orbán viselkedik már most úgy, mint egy birodalom császára, aki beleszól más országok és egész Európa ügyeibe. Meg akarja „védeni” Európát az európaiak helyett. Mi köze hozzá? Az ő „kereszténységnek” nevezett fasizmusát akarja Európára kényszeríteni. Ezt most már tényleg meg kellene érteni a Néppártban, és tudomásul kellene venni, hogy ezek nem a levegőbe beszélnek, hanem ezen dolgoznak. Sorban fertőzik meg az országokat, átvették Finkelstein helyét, és terjesztik a fasizmus lepráját.

Rogán beszéde megerősítette Orbán március 15-i hadüzenetét, és kirúgás esetére készítette fel a magyarokat arra, hogy Orbánt csak a következetes bevándorlásellenessége miatt rúgták ki, mert kitartott a magyar függetlenség mellett. Bánja a fene, mit hazudik, csak legalább rúgnék ki végre, hogy legyen azok között, ahova való, s legyen mindenki előtt világos, hogy egy fasiszta terrorista tróger. Miért kell lebegni Európa felett a fasizmus veszélyének azért, mert a németek nem képesek a pitiáner kicsinyes érdekeik fölé emelkedni, és megérteni, hogy életveszélyben vannak, ahogy egész Európa is. Ha most menekültek is lennének, és bármi igaz lenne a bevándorlásról Orbán hazugságaiban, reszketne a nadrágjuk, mert a szélsőjobboldal májusban átvenné az Európai Unió irányítását. S egy ilyen külső helyzet bekövetkezhet bármikor. Addig kell megtisztítani a centrum demokratikus pártjait, és a szélsőjobbot kitakarítani, amíg lehet. Orbán a teljes magyar költségvetést, és az uniós támogatásokat is csatasorba állítja, a demokratikus Európa elpusztítására használja fel.

Még 3 nap van hátra. Térjenek észhez a németek, akiken ez a március 20-i szavazás múlik. Ne legyenek akkora ostobák, hogy a Néppárt értékeit védelmező barátaik ellen tesznek, megosztják a Néppártot egy fasiszta senki kedvéért. Orbán ettől még nem fogja elüldözni a német cégeket és autógyárakat, mert fél éven belül megszűnne még a Gundel-menza is a Várban, éhen halna az ország, ő pedig kapaszkodhatna egy fa ágain. Hallgassák meg Rogán beszédét, de elemezhetik Orbán aljas március 15-i beszédét is. A magyar sajtóról és az ellenzékről mindent elmond, hogy a durva jelszók elhagyása miatt visszafogottnak és unalmasnak, érdektelennek és üresnek nevezték Orbán március 15-i beszédét. Akik ezt tették, vagy süketek, vagy hülyék. Ennél világosabban nem is mondhatta volna el az Európa-ellenes programját. Ez egy nyílt fasiszta hadüzenet volt a „liberális birodalom”, „Brüsszel”, az Európai Unió ellen. Ez az ember beelőzte az összes fasisztát Európában. Orbán Európa új Hitlere. Ennek tudatában szavazzanak róla.

De ha Orbán azért mondatja ezeket Rogánnal, mert már tudják, hogy végük, az csodálatos lenne, és baromi szánalmas a részükről. Csak láthatnánk már a szemeinkkel…







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések