2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországOrbánék arcátlan választ adtak Webernek

Orbánék arcátlan választ adtak Webernek

-

Mint megírtuk, Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője lehetetlen feltételeket támasztott Orbánnak a Néppártban maradásra, de nem zártuk ki, hogy a nagy „pávatáncos”, akinek a tettei és a szavai mindig ellentétben állnak egymással, megoldja a lehetetlent, és újabb ígérgetéssel és hazudozással leszereli a Néppártban feltámadt antifasiszta indulatokat. Azért neveztük lehetetlennek a frakcióvezető három feltételét, mert azok valódi teljesítése a NER és az Orbán-rendszer alapjait kérdőjelezné meg. Ha a soroszást, „Brüsszel” és a bevándorlók elleni propagandát kivesszük a kommunikációból, nem marad semmi, ezek az emberek meg sem tudnak szólalni, mert az értelmes beszédtől már elszoktak.

Orbán vazallusai ebben a helyzetben meglepően arcátlan választ adtak Weber feltételeire, amire csak az lehet a magyarázat, hogy azt hiszik, nem fordítják le magyarról németre, vagy teljesen mindegy, hogy a magyaroknak belső használatra mit mondanak, majd Orbán eljátssza a Néppártban a félreértett kereszténydemokratát, aki csak jót akart. Akár így, akár úgy, Orbán nem könnyíti meg azok helyzetét, akik még halogatnák a kizárást, mert Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója olyan tenyérbe mászó szöveget adott elő, amire még a leghűségesebb Orbán-rajongónak is kinyílik a bicska a zsebében. Mint ismert, Manfred Weber a maradás feltételéül azt kérte, hogy Orbán állítsa le végérvényesen a Brüsszel elleni kampányt, kérjen bocsánatot a Soros-Juncker plakátokért, és tegye lehetővé a Bécsbe elüldözött CEU maradását Budapesten.

Azt nem lehet tudni, hogy Weber ezeket a feltételeket azért támasztotta, mert Orbántól meg akar szabadulni, vagy valóban annyira naiv, és annyira nem ismeri Orbánt és a rendszerét, hogy azt képzelte, hogy Orbán ezeknek a feltételeknek valaha is eleget tehet. Feltehetően csak abból indulhatott ki, hogy ez a normális magatartás és a minimális elvárás. Ez még nem oldana meg semmit, nem változtatna a lényegen, de arra semmi esély nincs, hogy e kérések bármelyikét Orbán őszintén és korrektül teljesítse. Arra azonban még a legvadabb Orbán-ellenzők sem gondolhattak, hogy ebben a helyzetben a Fidesz prominense előáll, és leadja a papagájszöveget és az egész Néppártot Soros-hálózatnak nevezze.

Hidvéghi ugyanis ezt mondta: az Európai Néppárton belül a vita a bevándorlásról szól, a Fidesz pedig mindenkinek, így Manfred Webernek a véleményét is meghallgatja”. A vita nem a bevándorlásról, hanem egyebek mellett erről a végtelenül arcátlan, szemtelen, tiszteletlen és cinikus stílusról szól, ahogyan csak nácik beszélnek. A Fidesz egyébként senkinek nem hallgatja meg a véleményét, önálló Fidesz nem is létezik, csak Orbán Viktor létezik, aki még a „Fidesz” nevezetű pártjában sem hallgatja meg senki véleményét, s a konkrét eset bizonyítja, hogy leginkább Manfred Weber véleményét nem hallgatja meg. Arról már nem is beszélve, hogy bárki véleménye bármit is számítana. Orbán mindenkire úgy tekint, mint a bamba népére, akikkel ún. „konzultációkat” folytat, amely „konzultációk” egyirányúak.

Hidvéghi hozzátette a papagáj dumát, hogy „Az európai keresztény értékek védelme és a migráció megállítása a Fidesznek, ugyanakkor fontosabb a pártfegyelemnél. Ebben nem tudunk engedni”. A migráció megállt, nem létező dologról beszélnek. Az „európai keresztény értékektől” pedig távol áll a hazudozás, az uszítás, az antiszemita propaganda, amit Orbán művel, és amit számonkérnek rajta. Hidvéghi a CEU-val kapcsolatban is előadta azt a hazugságot, hogy a CEU el sem ment, hanem Budapesten működik, Sorosnak pedig be kell tartania a magyar törvényeket, amelyeket nem mellesleg miatta hoztak, hogy a CEU ne tudjon működni Budapesten. Hihetetlen, hogy a jelenlegi helyzetben elő mernek állni ezekkel a hazugságokkal.

Az Európai Néppárt csak erősödne, ha kirúgná Orbánt, mert a belső értékek megszilárdulnának, az összetartás erősödne, és az európai polgárok értékelnék, hogy megvédik az európai értékeket a fasisztáktól.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések