2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországOrbánnak muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott

Orbánnak muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott

-

Ezt a feliratot tartotta fel egyebek mellett Hadházy Ákos képviselő a parlamentben, amikor Orbán szokásos hazudozásba kezdett. Egy ideig tűrték a különféle táblákat, majd maga Orbán próbálta a táblát elvenni a képviselőtől sikertelenül. Ezután a Fidesz frakció erős legényei siettek Orbán védelmére. A képviselő azzal indokolta az akcióját, hogy „Ez a parlament csalással jött létre egy olyan választáson, ahol az ellenzéknek esélye sem volt eljuttatni a tényeket és a véleményét a választók egy nagyon nagy részéhez. Esély sem volt arra, hogy a propagandagépezet ocsmány hazugságaival szemben az igazságot elmondjuk a választók egy nagyon nagy részének.”

Facebook bejegyzésében így folytatta: „Ez a parlament már nem alkalmas helyszín arra, hogy megküzdjünk a játékszabályok egyre durvább átírása ellen. Kövér a mai naptól méginkább megszigorította a parlamenti tudósítók munkáját. Ez egyértelműen jelzi, hogy az elborkaizott választás után a Fidesz nem konszolidálódik, hanem méginkább bekeményít és méginkább el fogja nyomni a maradék független sajtót. A pocakos tábornok nem az az ember, aki visszavonul, ő inkább támadást vezényel, újra és újra.”

Hadházy Ákos azt is közölte, hogy „Én a magam részéről nem fogok továbbra sem bejárni a parlamentnek csúfolt színházba, hanem képviselőként a Házon kívül fogom tenni, amit tennünk kell. Meg kell küzdenünk a propagandagépezet ellen, a közmédia konszenzusos vezetőjéért és a fizetett kormánypropaganda törvényi tiltásáért.” Hadházy Ákos gondolatmenetének egyetlen hibája, hogy nem jut el a felismerésig, hogy a következő választáson való részvétellel ugyanezen feltételek között csak ugyanez az eredmény várható. Annak eredményeként csak egy másik csalással létrejövő parlament várható.

Hadházy Ákos mind formailag, mind tartalmilag az egyetlen lehetséges formáját választotta annak, hogy ennek a hamis és hazug álparlamentnek a díszleteit „lebontsa”. Orbán és bandája színházat játszik, mintha ez a parlament egy valódi országgyűlés lenne, mintha bármilyen joga lenne. Nemcsak az ellenzéknek, saját többségének sincsenek jogai. Nekik is csak ahhoz van joguk, hogy az Orbán által eldöntött kérdéseket gondolkodás nélkül megszavazzák. Ennek álnok és hamis voltát nem lehet másképp leleplezni, csak úgy, hogy a színjátékot megzavarják.

 

Hadházy Ákos – Ez a parlament csalással jött létre egy…

Ez a parlament csalással jött létre egy olyan választáson, ahol az ellenzéknek esélye sem volt eljuttatni a tényeket és a véleményét a választók egy…







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések