2024, április20, szombat
KezdőlapMagyarországOrbánnak nem mondták, hogy nem ő a soros

Orbánnak nem mondták, hogy nem ő a soros

-

Ezt is megértük, a magyarok „élő Istenének” Orbán Viktornak orvosi receptre volt szüksége és saját lábán ment érte, nem az orvost rángatta magához.

Az Index egyik munkatársa ma reggel éppen az egyik fővárosi szakrendelőben várakozott 10-15 másik beteg társaságában, amikor váratlan dolog történt:

„Megjelent két szakállas testőr (miért szakállasok mostanában a testőrök?), majd a kórház igazgatójának kíséretében maga Orbán Viktor érkezett, elég gondterhelt arccal.”

Az indexes kolléga beszámolója szerint Orbán ugyan udvariasan, de mégis csak előállt a farbával, hogy szeretné, ha a várakozók maguk elé engednék. Nem hiába, na, a mi Orbánunk tapintatosan gázol keresztül és veszi semmibe alattvalóit.

„Nem tudom, mi lett volna, ha valaki azt mondja, nem” – írta az Index újságírója. Mondjuk arra már nem tért ki, hogy a miniszterelnököt kísérő testőrök nem néztek-e úgy a többi várakozóra, hogy aki itt most nemet mond az pillanatokon belül az intenzívre kerül. Mindenesetre volt aki azt mondta, hogy persze csak, tessék, amíg mások meg, ahogy az indexes cikkíró is, halkan méltatlankodott.

Az igazán cifra fordulat csak ezután történt, ugyanis már a vizsgálóban lévő beteget szépen visszaküldték a folyosóra. Legalább az asszisztensnő odakint, mindenki más előtt megkérdezte tőle, hogy ugye nem baj, aki erre azt mondta, hogy nem.

Nemzetünk nagyvezére erre bement, a testőröket meg kint hagyta. Orbán öt perccel később a recepttel a kezében megjelent, köszönetet mondott, majd pedig távozott. Ezután mondja azt valaki, hogy mennyire szar a magyar egészségügy. Hiszen csak bemész, kopogsz és már minden kész is.

Reméljük, hogy Orbán ezek után majd azt nyomja a propaganda médiában, hogy demokrácia van és mindenki egyenlő, továbbá nem igaz, hogy Magyarországon az egészségügyben várólisták vannak, hiszen ő a bizonyíték arra is, hogy bármit el lehet intézni egyetlen perc alatt.







SourceIndex
Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések