2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírOrbánt erősíti Márky-Zay Péter mozgalma

Orbánt erősíti Márky-Zay Péter mozgalma

-

A Márki-Zay Péter „Mindenki Magyarországa Mozgalma” pártok feletti összefogást hirdetett meg a 2019-es önkormányzati választásokra. Azt szeretnék elérni, hogy minden településen egyetlen „hiteles” ellenzéki jelölt álljon Orbán jelöljeivel szemben. Jelszavuk, hogy „az állampárt csak összefogással győzhető le”. Az elmúlt nyolc év azt bizonyította, hogy Orbán összefogással sem győzhető le demokratikus választás útján, mert Magyarországon 2010 óta demokratikus választások nincsenek.

A választási törvényt mindig az optimális győzelmükhöz igazítják. A kivételek csak erősítik a szabályt.

A mozgalom első elnökségi ülése után kiadott közleményében ezt írják: „Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához.” Ez a mondat azt állítja, hogy az Orbán-rendszer csupán „a korrupció és a megfélemlítés” rendszere, és megfeledkezik arról, hogy ez egy illiberális állam rendszere, amely felszámolta a demokratikus alkotmányos rendet. Megszüntette a jogállamot és a törvény uralmát, eltörölte a hatalmi ágak szétválasztását. Ez egy zsarnok által megszállt ország, amely elveszítette az önrendelkezését.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom máris elkezdte a vereségért okolni azokat, akik nem csatlakoznak hozzájuk, és nem fogadják el az összefogás hamis kényszerét.

Ennek jelentősége abban áll, hogy korrupció jogállamokban és alkotmányos demokráciákban is van, törvényes demokráciákban is lehet megfélemlítő egy kormány. Ha az Orbán-rendszerről nem mondják ki, hogy az egy önkényuralom, ahol nem a jog, nem a törvény, hanem egyetlen ember akarata uralkodik, akkor legitimálják az illiberális rendszert. Elismerik és hitelesítik a zsarnokságot, elhallgatják a diktatúrát. Egészen másképp kell viszonyulni egy korrupt, ám demokratikus kormányhoz, mint egy olyan hatalomhoz, amely felszámolta a demokráciát, és annak hamis látszatát működteti.

Ennek része a választási rendszer is, amely egymáshoz nem illő, össze nem tartozó pártok összefogását teszi szükségessé, de a választási győzelem még ebben az esetben sem lehetséges. Orbán ugyanis a választási törvényeket mindig az optimális győzelemhez igazítja: a parlamenti és az önkormányzati választásokon egyaránt. Márki-Zay Péter és mozgalma téved abban, hogy az elmúlt nyolc évben aratott egy-egy önkormányzati győzelemből törvényszerű az „összefogásból” a győzelem, és azt képzeli, hogy Orbán megengedi azt, hogy országosan ezzel a módszerrel legyőzzék.

A hódmezővásárhelyi és a többi vidéki győzelem mögött nem az összefogás, hanem a helyi fideszesek hibái álltak. Lázár Jánosnak a karrierjébe került, hogy a parlamenti választások előtt az utolsó pillanatban elveszítette Hódmezővásárhelyt, és ez azzal fenyegetett, hogy Orbán a parlamenti választást is elveszítheti a „hódmezővásárhelyi-modellel”, mert már nem maradt ideje a választási törvény megváltoztatására. De ez nem azt jelenti, hogy a diktatúra védtelen lenne egy ilyen összefogással szemben, és mindössze ezen múlik a győzelem. Aki ezt állítja, az becsapja az embereket.

Ezért a Mindenki Magyarországa Mozgalom újra nagy szolgálatot tesz Orbánnak, hogy nem a rendszer – és benne a nem tisztességes, nem szabályos és nem egyenlő választások – bojkottjára szólít fel, hanem egy újabb szemfényvesztéssel, hitegetéssel, az embereket az Orbán-rendszer további legitimációjához vezeti. Ezzel újabb vereséget idéz elő, amely megadja Orbán hatalmának törvényes és legitim látszatát. Ez a választásokon való részvétel egyetlen lehetséges kimenetele, és ez a kiírt hamis választások célja is.

Nem demokratikus választás az, amikor senki nem képviselheti a programját, hanem rákényszerítik, hogy olyanokkal fogjon össze, akikhez semmi köze, akikkel különböző értékeket és választókat képviselnek. Ez folytatása annak a hazug politikának, amely szerint a szabályokat tetszés szerint változtató Orbánt az általa kiírt feltételek mellett választáson le lehet győzni. Média nélkül, sajtószabadság nélkül, a Fideszre írt választási törvénnyel, ez lehetetlen. Ezek a választások csak arra valók, hogy azt a hazug látszatot keltsék, hogy Orbán uralma a népakaraton, a többség akaratán áll, és legitim.

A „mérsékelt jobboldalnak” nincs társadalmi bázisa

Aki ezt a látszatot fenntartja, az tartja fenn Orbán rendszerét. Rendkívül visszatetsző, hogy egy most megalakult mozgalom máris kényszerpályára lök minden más politikai erőt, pártot, és mindenkit arra kényszerít, hogy az ő elképzeléseit fogadja el. Különben ő a felelős Orbán rendszerének fennmaradása miatt. Ez hazugság. Ráadásul az ellenkezője igaz, mert az Orbán-rendszer fennmaradásáért azok felelősek, akik a csaló és hazug választásokon a részvételükkel azt a látszatot keltik, mintha ezek demokratikus választások lennének.

Ráadásul egy olyan politikai irányzat képviselői részéről, amelynek Magyarország semmiféle bázisa nincs. A többnyire „mérsékelt jobboldali”, konzervatív személyiségek alakította mozgalomnak semmiféle társadalmi bázisa nincs Magyarországon. Magyarországon csak szélsőjobboldali keresztényfasiszta jobboldalnak van bázisa, konzervatív mérsékelt, demokratikus jobboldalnak nincs semmi támogatottsága. Ezek a pártok mind megszűntek. Milyen jogon sajátítják ki ők a teljes ellenzékiséget, miközben Magyarországon a létező ellenzékiek baloldaliak és liberálisok? Miért kellene ezek képviseletét feladni Márki-Zay mozgalma miatt? Azok a baloldaliak, akik ebből hasznot remélve lemondanak a baloldaliak képviseletéről, árulók.

Már ezek a kérdésfelvetések is mutatják, hogy az „összefogás” kezdetű hazugság a demokratikus választások lényegét szünteti meg.

Nem ez a megoldás útja, amely elfogadja és tudomásul veszi a diktatúra diktátumát, és azt le akarja tolni mindenki torkán. Ez Orbánt erősíti és legitimálja. Ezzel szemben igazi és valódi demokratikus választásokat kell követelni, és amíg azok nincsenek, addig bojkottálni kell minden csaló és hazug választást, amely csak a diktatúra bebetonozására szolgál.

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy normális ember nem csatlakozik egy olyan mozgalomhoz, amelynek alapító tagjai közt tiszteletre méltó, elkötelezett demokraták és korupcióellenes politikusok mellett közönséges szélhámosok, karriervadászok és olyan egykori politikus is van, aki Orbán egyik ideológusa, szekértolója volt, aki osztozik a felelősségben, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe került. Ez a lista: Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Magyar György, Mellár Tamás, Üveges Gábor. A kakukktojásokat ki lehet választani.

Mi biztosan szóba sem állnánk velük, de nem az alapítók miatt, hanem elvi okokból. Ez Orbánt erősíti, és őt betonozza be a hatalomba. Ez kollaboráció egy fasiszta diktatúrával.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések