2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországPara-Kovács Imre támogatni kéri a függetlenséget

Para-Kovács Imre támogatni kéri a függetlenséget

-

Para-Kovács Imre író, újságíró a lappangó diktatúrákben észrevétlenül felszámolt független és szabad sajtó, szabad gondolkodás egyetlen lehetséges módjára tesz kísérletet: arra kéri az olvasóit, havi rendszeres támogatást küldjenek részére. Itt lehet támogatást nyújtani.

Magyarországot szisztematikusan elzárják a külvilágtól, a gondolatok és az eszmék szabad áramlásától. Egzisztenciálisan tesznek tönkre nemcsak kiadókat és lapokat, hanem az írni tudó, a szabad gondolkodást képviselő szerzőket, értelmiségieket is.

Magyarországnak meg kell tanulnia a szolidaritást, a hatalomtól, a kormányzattól és állami forrásoktól független civil életet, amelynek része az összetartozás, az összefogás mellett az is, hogy anyagilag fenntartja azokat a szellemi műhelyeket és alkotókat, amelyek/akik ezt a szellemi szabadságot, szellemi inspirációt képesek a demokratikus közösségben fenntartani és mozgósítani.

Para-Kovács Imre tisztában van azzal, hogy egy állampárti diktatúra után, és egy felemás demokratikus kísérletet követően, ahol szintén eltartotta az állam a piaci szereplők jelentős részét, ez a próbálkozás nem könnyű feladat, de a kezdeményezéssel „tanítani’ is akar. Azt szeretné, ha Magyarország felismerné, hogy a civil kurázsiba tartozik szellemi termékek és szerzők támogatása, amelyek nélkülözhetetlenek a szabadsághoz. Létfenntartási szükséglet mindkét oldal számára: annak is, aki adja, annak is, aki kapja.

Sokszor kérdezik az emberek, mit tehetnének az orbáni elnyomással szemben. Leginkább ezt, ez az ellenállás egyik kézenfekvő és leghasznosabb formája, ha a demokrácia hívei és a szabadságukhoz, szellemi függetlenségükhöz ragaszkodó emberek megőrzik, megmentik a mindennapi szellemi táplálékukat, és támogatják azokat, akik ezt előállítják.

Ma Magyarországon a szabadságot és a szabad gondolkodást segítő, fenntartó értelmiség legnagyobb része anyagi gondokkal küzd, megélhetési nehézségei vannak. Ingyen vagy a létfenntartását nem fedező tiszteletdíjak mellett dolgozik, sok esetben maga finanszírozza azt, hogy másoknak reménységük legyen, másoknak szellemi eledelt nyújtsanak.

Nagyon sok embernek az utolsó szellemi morzsák ezek az „életben maradásukhoz”, de az fel sem merül bennük, hogy akik ezt részükre megadják, még a fizikai eledelt is nehezen szerzik be. Ebben az esetben különösen fontos az összetartozás, közös felelősségvállalás és közteherviselés. Ez az Orbán-rendszerrel szembeni ellenállás első lépése. Ha ezen elbukik a magyar demokratikus közösség, miben reménykedik?

Az Amerikai Népszava elvi és gyakorlati okokból is támogatja Para-Kovács Imre felhívását és kezdeményezését, és arra kéri az olvasóit a világ minden táján, támogassák anyagilag rendszeresen a kiváló írót és újságírót, amellyel saját maguk szükségleteit finanszírozzák meg.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések