Mi jutna eszébe egy buddhista szerezetesről? Valószínűleg nem az, hogy kitartóan népirtásra buzdítja a híveit. Pedig Mianmarban (korábbi nevén: Burma) éppen ez történik.

Az ország keleti részén található Rakhine államban élő muzulmán vallású rohingyákat jelenleg a világ legüldözöttebb népcsoportjaként tartják számon.

Lélekszámuk körülbelül 1,1 millió, muzulmán vallásúak, a bangladesi Csittagongban használt bengáli dialektust beszélik, és évtizedek óta folyamatos konfliktusaik vannak a buddhistákkal.

A több generációval ezelőtt Mianmarban letelepedett rohingyákra illegális bevándorlóként tekintenek, és rendkívül durva diszkriminációval sújtják őket: nem kaphatnak állampolgárságot, hontalanként kezelik őket, szigorúan korlátozzák a mozgásszabadságukat, egészségügyi ellátásukat és oktatásukat.

Úgy tudni, Rakhine államban augusztus 25-én rohingya militánsok rátámadtak a kormányerőkre, erre válaszként a hadsereg a buddhista milíciával közösen “tisztogatásba” (szörnyű szó!) fogott.

A menekültek beszámolója szerint falvaikat megszállták a katonák, azokban vérfürdőt rendeztek és felgyújtották a házaikat – míg a kormány állítása szerint a rohingyák maguk gyújtották fel épületeiket, valamint több buddhistát és hindut meggyilkoltak a térségben.

Tény, hogy a legfrissebb műholdképek alapján pár hét alatt 700 falu égett porrá a régióban.

A segélyszervezetek humanitárius krízisre figyelmeztetnek, mert a határ közeli menekülttáborok megteltek, rohingyák tömegei pedig pedig csapdába estek Mianmarban.

A hadsereg hivatalos tájékoztatásában 400 halottról tájékoztatott, akik a zavargásokban vesztek oda. Az ENSZ szerint 290 ezren menekültek a szomszédos Bangladesbe. Ahhoz, hogy sikerrel átkeljenek a határon, napokig kellett gyalogolniuk és bujdokolniuk a dzsungelekben, veszélyes folyón és hegyeken átkelniük.

Sokan megbetegednek, kígyómarástól szenvednek vagy lőtt sebbel érkeznek a határhoz.

Körülbelül 30 ezer rohingya van jelenleg a bangladesi Kutupalong és Nayapara befogadótáboraiban, többen azonban már nem férnek el.

Nem tudni, hányan rekedtek a két ország közti senki földjén, ahová nagyon nehéz segélycsomagot eljuttatni. Mintegy 400 ezer rohingya élete forog veszélyben most a konfliktus miatt.

Sajtóértesülésekből úgy tudni, a mianmari katonák lefejezik a rohingya gyerekeket, holttesteiket pedig elégetik, hogy eltüntessék a mészárlás nyomait. Taposóaknákkal is teleszórták a határt, hogy a rohingyák ne tudjanak visszatérni az országba – bár nehéz elképzelni, miért is akarnának, ha egyszer kiszabadultak ebből a pokolból.

Az etnikai feszültség évtizedek óta jelen van Rakhine államban, azonban tavaly októberben kilenc rendőrt fegyverrel megöltek, és a hatóságok szerint a muszlimok tették. Ekkor 87 ezren úgy döntöttek, hogy Bangladesbe menekülnek, a kormány pedig megerősítette a készültséget a rohingyák lakta területen.

Tavaly egy ENSZ-tisztviselő azt állította, hogy a mianmari kormány meg akar szabadulni a muszlim kisebbségtől az országban (ezt később más emberjogi szervezetek is megerősítették), a kormány azonban mindent tagad.

Múlt hónapban, miután hét halálra vert buddhista holttestét találták meg, rengeteg katonát vezényeltek Rakhine államba.

A legutóbbi harcokban már részt vett a rohingyák önálló katonai csoportja is, a 2013-ban alakult Arakan Rohingya Salvation Army (ARSA) is. Első támadásukat 2016 októberében hajtották végre, a fent említett kilenc rendőr kivégzésével.

Úgy tudni, az ARSA katonáit külföldön képzik ki, és Szaúd-Arábiában élő rohingyák irányítják, vezetőjük Ata Ullah. Az ARSA azt állítja, nem kötődik semmilyen dzsihadista csoporthoz, csupán a rohingyákat szeretnék megvédeni az állami elnyomással szemben, egyelőre úgy tűnik, a jelek szerint nem túl nagy sikerrel.

A mianmari kormány fenntartja azt az állítását, hogy a rohingyák buddhistákat és hindukat gyilkolnak, saját falvaikat felgyújtják, és akiket közülük a burmai hadsereg kivégez, azok túlnyomó többsége terrorista.

Mianmar azzal vádolja a nemzetközi segélyszervezeteket, hogy terroristákat segítenek az ostromlott településeken Rakhine államban. A segélymunkások veszélyesen felelőtlennek nevezték az állítást.

A kormány kikérte magának, hogy etnikai tisztogatásba kezdett volna, és júniusban megtagadta az együttműködést az ENSZ-szel, amely a rohingyák elleni erőszakot, gyilkosságokat és kínzásokat vizsgálta volna.

Mianmar jelenlegi kormányfője az a – korábban hosszú ideig házi őrizetben tartott – Aun Szan Szu Kji, az 1980-as évek óta harcol hazája erőszakmentes demokratizálásáért, és aki ezért 1991-ben Nobel-békedíjat kapott.

Amikor átvette az ország irányítását, azt várták tőle, hogy megszünteti az országban uralkodó etnikai megosztottságot. Mostanában azonban rengeteg kritika éri a hallgatása miatt, és sokan a Nobel-díja visszaadását követelik tőle.

Aun Szan Szu Kji nemrégiben azt mondta Recep Tayyip Erdogan török elnöknek, hogy kormánya mindent megteszi a Rakhine államban élők védelméért, mert “ő tudja a legjobban, milyen érzés, ha valakit megfosztanak az emberi jogaitól és a demokratikus védelemtől”.

Szerinte az interneten rengeteg hamis fénykép kering a rohingyák lemészárlásáról, és ebben van is valamennyi igazság: mint kiderült, némelyik képen az 1994-es ruandai népirtást látni.

Többek szerint Aun Szan Szu Kji a saját, kiszámíthatatlan hadseregétől fél, hiába ő az államfő, a hadseregnek jelentős politikai ereje van, és alkalomadtán leválthatják, vagy akár végezhetnek is vele.

A dolog ellenőrzését nehezíti, hogy sokáig nem engedtek be újságírókat és megfigyelőket a „háborús övezetbe”. Az első újságírók, akik bejutottak a régióba, egészen másról számolnak be, mint amit a kormányerők állítanak. A BBC News bizonyítékot is szerzett arra, amit eddig tagadott a mianmari haderő, ugyanis Jonathan Head riporter a saját szemével látott egy buddhisták által felégetett falut.

A BBC tudósítója bekerült egy, a mianmari kormány által verbuvált csapatba, amit vezetett “túrára” vittek Rakhinéba, ám azt kikötötték, hogy a csoport tagjai nem szakadhatnak le, és csak oda mehetnek, ahová a vezetőik viszik őket.

Útközben egyszercsak megpillantottak egy lángokban álló települést, amit a vezetőik magyarázata szerint – a környékről már rég elmenekült – rohingyák gyújtottak fel.

Később egy újabb, felgyújtott faluhoz értek. Itt a tudósítók macsetével felszerelt fiatal férfiakba botlottak, akik csak a kameráktól távol ismerték el, hogy buddhisták, és rendőri segítséggel égették fel a falvakat.

A Guardian pár napja közölt egy riportot a mészárlásokból menekült rohingyákkal, közülük a legszívszorítóbb az 55 éves Zahir Ahmed története, akinek az egész családját – feleségét és hét gyermekét, valamint az ő gyerekeiket – brutálisan meggyilkolták. Elmondta, hogy az olyan kisgyerekeket, mint például a 6 hónapos kislányát, Hasinát, egyszerűen bedobták a folyóba, a nagyobbakat lelőtték.

Zahir Ahmed egész családját kiirtották.

Visszatérve a buddhista szerzetesekhez: az ún. gyűlöletszerzeteseknek, jelentős szerepük van a rohingyák elleni irtóhadjárat kirobbanásában. Közülük a legismertebb Viratu, aki szereti magát a buddhista Bin Ládennek nevezni.

Viratu, a 969 Mozgalom gyűlölködő szerzetes vezére.

Tőle származnak a következő mondatok is: “A muszlimok olyanok mint az afrikai ponty. Gyorsan szaporodnak, nagyon erőszakosak, és a saját fajtájukat is megeszik. Bár ők itt a kisebbség, mi szenvedünk alattuk. Meg kell védenünk nemzeti vallásunkat. Amint ezek a muszlimok átveszik felettünk a hatalmat, nem fogják engedni, hogy gyakoroljuk a saját vallásunkat.” 

A fenti szavak akár ismerősek is lehetnek, viszonylag szabadon lehetne cserélgetni a szövegben többféle vallás/etnikai csoport nevét.

Amitől az egész különösen mellbevágó az európaiak számára, az talán az, amit a cikk első mondatában is érzékeltetni próbáltunk: a buddhista szerzetesekről többnyire a végtelen nyugalom és derű jut az eszünkbe, nem a tomboló erőszak.

(Mint ahogy talán rengeteg más vallású a keresztényekre gondol, hogy aztán keservesen csalódjon bennük.)

Mindenesetre az első lépés a rohingyák tragikus sorsával kapcsolatban, hogy nyilvánosságot kapjon az, amit gyilkosaik takargatni akarnak. Érdekükben Ferenc pápa is felszólalt már augusztus végén, és tervei szerint novemberben a térségbe látogat.

Ki tudja, marad-e ott rohingya addigra.







Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)