„Brüsszelt meg kell állítani, és a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani” – mondta Orbán a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezett március 15-i díszünnepségen.

Ideje lenne fogadni egy tolmácsot az Európai Uniónak, hogy meghallják végre, hogy egy aljas kis posztkommunista diktátor azzal tartja fenn önkényuralmi rendszerét, hogy őket gyalázza. A „Brüsszel” név persze fikciót jelent, egy bármivel beazonosítható ellenséget, de azért ez mégiscsak létező közösséget és intézményeket takar.

„Brüsszelnek” meg kellene végre értenie, hogy elküldte a magyar miniszterelnök őket, és meg akarja állítani őket. Nem kellene hát tovább erőltetni semmit. Meg kellene állítani a határon a Magyarországnak érkező uniós támogatásokat, az összes pénzt, amit ez a banda kap. Rúgják már ki Orbánt az Európai Unióból!

Angela Merkelért kell szorítani, nehogy az Orbán által felúszított szélsőjobboldal kerüljön hatalomra. De azért azt jegyezzük meg, hogy az Európai Unió azóta akar szétesni, mióta a gyengekezű Merkel irányítja, aki semmit nem érvényesít az uniós alapelvekből, és eltűri, hogy a magyar után már a második fasiszta uniós ország jöjjön létre Lengyelországban.

Angela Merkel gyengesége, hogy Orbán a bolondját járatja az Európai Unióval, nemcsak becsapja őket, hanem már arcátlankodik velük, szemtelenkedik, gúnyolja őket, miközben lábbal tapossa az európai értékeket, bomlasztja az Uniót, uszítja a szélsőjobbot, és Putyin ötödik hadoszlopa a demokratikus Európában. Biztonsági kockázat az egész világon. Ha Merkel nem védené meg, már régen kirúgták volna.

Orbán nemcsak populista demagóg diktátor, hanem közönséges antiszemita is, aki arcátlanul ismételgeti a „nemzetközi pénztőke” című antiszemita kódot, a zsidó világ-összeesküvés alaptézisét. Ezzel állítja szemben a „nemzetit”, a „magyart”. „Értsük mink azt Orbán testvér”, hogy mit jelent: zsidók fel akarják számolni a nemzeti identitást, el akarják homályosítani a magyarságunkat, de majd mi megvédjük a magyart a zsidóktól. Senki nem veszi észre, hogy egy hungarista vezeti az országot?

Orbán hazudozó, akinek nem tetszik Európa, mert az európai értékek nem tűrik a NER-hez hasonló jogtipró rendszereket. Ezért neki a Kelet tetszik. El kell végre engedni, hadd menjen Keletre. Legyen önálló, független, vegyék már le a rabigát ennek a szabadságra szomjas embernek a nyakáról. A liberális demokrácia jármával együtt vegyék el tőle azt az iszonyatos mennyiségű pénzt is, amit a diktatúrájába öntenek.

Demszky Gábor volt főpolgármester írta nemrég, hogy amikor egy ennél kevésbé cinikus diktatúrában bevitték őket estig, tudták, hogy estére kiengedik őket, mert a nyugati tőke ilyenkor nemet mondott, a kommunista diktatúra létét fenyegette, ha egy bizonyos határt átléptek. Orbán kis magángazdasága ezt a határt régen átlépte, s azért szemtelenkedhet szabadon, mert semmi következménye nincs. Pert kéne indítani az Európai Unió ellen, hogy kötelességmulasztást követ el, amikor Orbánon nem kéri számon az európai értékeket, és nem szankcionálja, az európai polgárok pénzén finanszíroz egy diktatúrát a magyarok ellen.

„A magyarok a boldog élethez csak úgy juthatnak el, ha a szabadság és a függetlenség útját követik” – mondta Orbán, amivel burkoltan felszólította a szolgalelkű magyarokat, hogy zavarják már végre el őt, mert a szabadságnak és a függetlenségnek ő az egyetlen akadálya. Ezután újra megerősítette, hogy ő ma már egy náci, aki újra fajelméletet adott elő. A homogénezés után most azt mondta: „És a mi magyar fajtánk nem lehet boldog olyan hazában, amely nem az otthonunk”. A magyar faj, amely nem lehet otthon saját hazájában. Ezt már egyszer hallottuk.

Utána ez a közönséges náci belehazudott megint tízmillió magyar arcába, amikor azt mondta, hogy „azért váltunk újra erős nemzetté az elmúlt években”, mert egybekovácsolta a szíveket „a nemzeti és keresztény alkotmányért vívott harc”. A liberális demokráciát felszámoló egypárti alaptörvény nem más, mint az alkotmányos rend megdöntése, amiért egyedül ő harcolt, senki más. Kihagyta belőle az országot, a népet, az ő bűnszervezetén kívül senki nem akarta és senki nem szavazta meg. Életfogytiglan jár érte.

Utána az „adósrabszolgaság” emlegetésével újabb zsidózás jön, majd egy újabb pofátlan hazugság, hogy „lefogtuk a kapukat belülről nyitogatni akaró brüsszeli kezeket”. Az ő tolvaj kezeit nem sikerült lefogni, az rabolja a közvagyont éjjel és nappal. Most már azt is tudjuk, hogy honnan veszi a pofátlanul gazdagodó lánykája a „saját lábon állás” szövegét: a tolvaj, hazudozó, bűnöző apjától.

Van képe azt állítani, hogy „Saját lábunkon állunk, a saját kenyerünket esszük, nem vagyunk szolgái se magyar, se idegen hatalmasságoknak”. Megismételjük, rúgják már ki az Európai Unióból, és állítsanak le azonnal minden uniós pénzforrást. Aztán lássuk meg, hogy a felcsúti császár hogyan áll meg a saját lábán. Úgy csinál, mintha az a pénz alanyi jogon járna neki.

Ha van miért Brüsszelt szidni, ha van valami oka, hogy az Európai Unió az összeomlás szélén áll, akkor az nem más, mint ez a határozatlanság, következetelenség és tehetetlen piszmogás, hogy egy ilyen arcátlan, tolvaj, élősködő fasisztát megtűrnek maguk között. Ez az Unió válságának az oka, minden területen, ez a gyengekezűség, és ezzel élnek vissza a világ arcátlan zsarnokai, akik kifosztják és elnyomják saját népüket és már fenyegetik az európai szabadságot.

Felháborító, hogy a demokratákat képviselő liberális demokratikus vezetők szó nélkül tűrik ennek a náci eszméket hirdető senkiházi paprikajancsi bűnözőnek, hogy szemtelenkedjen, hazudozzon, ilyen goebbelsi szövegeket mondjon, hogy „az elmúlt évben a nemzetek újra fellázadtak a brüsszeli bürokraták, a liberális világmédia, a feneketlen bendőjű nemzetközi tőke álszent szövetsége” ellen. Ő ember beszél feneketlen bendőről? „Először az angolok, aztán az amerikaiak”, mondta, s valóban: szó nélkül hagyott hazug uszítás, az Orbán által segített orosz titkosszolgálat és hazugságkampány megtette a magáét.

Annál is inkább nem kellene tűrni ezt a hazudozót, mert még gúnyolódik is: „Igen ám, de mit kezdjünk azokkal, akik nem békét, hanem békétlenséget, nem egyetértést, hanem megosztottságot akarnak? (…) Akiknek egyetlen örömük, mint ma is, ha mások örömét elronthatják. Könnyű lenne tréfát űzni belőlük, mondhatnánk, bolond lukból bolond szél fúj. De ne tegyük, mert az erő, a sokaság kötelez” – mondta.

Az alapvető jogaikért felszólaló magyar polgárok szítják a békétlenséget és a megosztást, és ez az egyetlen örömük, hogy a rendes jó magyar keresztények örömét elvegyék. Nem kéne most már csinálni velük valamit? Az elődök egy idő után ezt nem tűrték, Orbán sem fogja, ha valami igazi ellenerőt érez. De ilyen nincs vele szemben.

Azon már meg sem lepődünk, hogy semmibe veszi a többpárti demokráciát. Demokrácia nélküli többpártrendszerének kollaboráns pártjait csak zavaró tényezőnek mutatja az ő nagy nemzetépítése közepette: „nekünk nem a pártocskák lökdösődésében, hanem a nemzetépítés horizontján kell helyt állnunk”. Itt van egy új Hitler, Mussolini és Sztálin, az összes diktátor ígéretével egy arcátlan senki, akit engedtek nagyra nőni: „választhatjuk azt az utat, amely a nemzeti nagyság tágas kapujához, és azt is, amelyik a gyűlölködés lehúzó ingoványába vezet” – mondta. Melyik diktátor nem a nemzet naggyá tételének ígéretével kezdte?

Ez az ember meri a „gyűlölködés” szót a szájára venni, akinek egész aljas rendszere a gyűlölködésre, az uszításra épül. A bamba demokraták, akik idáig engedték süllyedni a helyzetet, ott tartanak, hogy ők a gyűlölködők, ha nem hagyják teljesen szó nélkül az Unió első fasiszta államának bűntetteit.

Végül Orbán arról beszélt, hogy a magyar nemzet erősödik, emelkedik, ki fogja érdemelni a tehetsége és szorgalma alapján őt megillető elismerést az európai nemzetek közösségében. „A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez” – mondta.

Csak ki kell nyitni a világsajtót, a világ bármely részén ki kell sétálni az utcára, és láthatja mindenki, milyen szép a magyar név. Megvetés tárgyai a magyarok, undorodik a világ, és embertelennek tartja őket. Elismerést csak az orosz maffiakormánytól és az amerikai elnöki székbe az álhírekkel és az orosz titkosszolgálattal besegített, beteges hazudozó, demagóg elmebetegtől kap. Büszkék lehetnek rá. Szégyen és gyalázat ez az ország.