Semjén szerint azért égett le a Notre Dame, mert nincs francia inkvizíció

Közzétéve April 17, 2019, 10:18 am
13 mins

A francia katolikus egyház máglyákkal ékesített dicső történetét, az állam és az egyház összefonódását, az inkvizíció működését, a katharok és a valdensek kegyetlen legyilkolását hiányolja Semjén Zsolt, aki ezzel hozta összefüggésbe a párizsi Notre Dame leégését. Semjén ugyanis azt rótta fel a franciáknak, hogy több évszázados üldözés, gyilkolás és pogromok után szétválasztották az egyházat és az államot.

A szekularizációt Semjén a kereszténységgel való szakításnak hiszi, amivel egyértelmű bizonyítékát adta annak, hogy fogalma sincs sem a kereszténységről, sem a demokráciáról, sem a kereszténydemokráciáról. Semjén a katolikus államvallást téveszti össze a kereszténységgel, amely csak az államtól elválasztva létezik. A szekularizált állam nem egyházellenességet jelent, hanem vallásszabadságot.

Semjén azt állította, hogy a Notre Dame-ban keletkezett tüzet nem a szikra, az oxigén és az éghető anyag, hanem “a francia szekularista egyházellenes politika okozta”. Semjénnek ezt az ósdi felgogása állam és egyház kapcsolatáról maga a katolikus egyház sem osztja (kivéve a Magyar Katolikus Püspöki Kart, amely csaknem ezer  évvel lemaradva követi az európai fejlődést, s középkori vaskalapos nézeteket vall). A II. Vatikáni Zsinat (Gaudium et spes 36. és 76. pont) az egyház és az állam szétválasztásának elvét vallja. Íme: „Feladatánál és illetékességénél fogva az egyház semmiképpen sem elegyedik a politikai közösséggel, és nincs kötve semmilyen politikai rendszerhez; jelzi és oltalmazza is az emberi személy transzcendenciáját. A politikai közösség és az egyház függetlenek egymástól a maguk területén: ott autonómiájuk van. . .” Ez maga a szekularizáció.

Semjén szerint “Franciaország megtagadta – mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk”. A gyilkolás nem érték, márpedig Franciaország történetének legsötétebb időszakai voltak azok, amikor a katolikus egyház az állammal összefonódva totális lelki és fizikai elnyomást gyakorolt, amelynek csúcspontja az inkvizíció működése, a máglyák, a katharok és a valdensek elpusztítása volt. Ez az a történelem, amit a franciák igen helyesen megtagadtak, és a sötét középkori elnyomás és népirtás helyett a felvilágosodást, az egyház és az állam szétválasztását követték. Kivették az államhatalmat az egyház kezéből.

Ezzel senki nem tagadta meg sem a kereszténységet, sem a hitét, amit minden francia állampolgár szabadon hirdethet és gyakorolhat, beleértve a katolikus vallást is, mindössze egy végtelenül romlott, sötét, gonosz szervezet uralmától választották el az államot, hogy az állam ennek az elnyomó szervezetnek a kezében ne legyen gyilkos eszköz saját polgárainak elpusztítására. Semjén a vallási intoleranciát, állam egyháztól való függőségét, a romlott gyilkos papok uralmát nevezi “kereszténységnek” és értéknek, és az európai jogalkotás nagy hibája, hogy a holokauszttagadáshoz hasonlóan nem büntetik azt, ha valaki a közékori inkvizíciót, az egyház és az állam összeolvadása által elkövetett tömegmészárlást tagadja. Az állammal összefonódott katolikus egyház hosszabb idő alatt, de több embert gyilkolt le, mint a nácik.

Franciaországban volt a domonkos rendi inkvizíció központja. Semjén katolikus Európájának nyomasztó Európája századokon át egy rémálom volt, ahol a papok irányították a kínzásokat, vonták eljárás alá az általuk eretneknek vélt embereket, “boszorkányok” százait égették el, mert valamelyik nő megtetszett a püspöknek, vagy a szédült miszticizmusba valaki beleőrült. Az embereknek önmaguk ellen kellett ostoba feljelentést tenniük, amit kivizsgáltak. Ha valaki nem találta magát semmiben vétkesnek, az gyanús volt, és azért vonták eljárás alá, mert titkol valamit, az ellenségek az inkvizícióval intéztették el egymást. Az eretnekek ellen szervezett “keresztes hadjáratok” a legkegyetlenebb tömegmészárlások voltak, az egyház földet, vagyont, nőt, bűnözőknek büntetés alóli felmentést és feloldozást ígértek a gyilkolásért.

Ez lenne az a nagy érték, amit Semjén hiányol, és aminek felszámolása miatt leégett a Notre Dame. Semjén a kiközösítéseket, kiátkozásokat, a lelkiismereti- és vallásszabadság felszámolását hiányolja, ahogy Orbán egész rendszerének “keresztény” ideológiája is a tömeggyilkos vallási diktatúra, a középkori katolikus államvallás eszméjének felélesztése. Ez vallási, egyházi ideológián alapuló elnyomás és fasizmus. Semjénnek a borzalmas középkori évszázadokat megalapozó “egyházatyák” iszonyatos (egyebek között véresen antiszemita) tanai vannak az agyában, amelyekkal kapcsolatos kritikus gondolkodásra nem is képes. Ezek az ismeretek térben és időben úgy vannak a fejében, mint akinek kézigránátot vágtak az agyába és robbantott szar foglalta el az ész helyét. Semjén minden diplomáját lopta, nem ért semmihez.

Ezeknek a vallási ideológiáknak semmi közük nincs sem a kereszténységhez, sem Istenhez, sem az erkölcsi vagy bármilyen értékekhez. Az “egyházatyák” tanításai eltértek a Bibliától, és azok gyümölcse lett 1500 év borzalmas elnyomás, szenvedés és népirtás. Gyümölcséről lehet megismerni a fát. Orbán rendszerének elnyomó és diktatórikus jellege is ebből fakad, és ami élhetővé teszi még Magyarországot, az a liberalizmus és a demokratikus jogállam maradéka, illetve a liberális demokratikus Európai Unió viszonylagos kontrollja. Semjén “keresztény Európájának” jelképe a francia Béziers városa, amelyben a katolikus hívőket is lemészárolták a katharokkal együtt, ahol a cisztercita főapát arra a kérdésre, hogyan különböztessék meg a város katolikusait a katharoktól, azt mondta: „Öljétek meg mindet, Isten majd kiválogatja az övéit”. A katharok mind istenfélő, békés, hívő kerestzények voltak, akiknek azért kellett meghalniuk, mert százsor különbek voltak a Semjén-féle gyilkosaiknál.

Az inkvizíció a valdenseket még a 18. században is gyilkolta. A Semjén-féle vallási állam kegyetlenkedéseire jellemző, hogy voltak, ahol embereket szántottak élve a földbe, volt, amikor csecsemők fejét a sziklákhoz csapdosták, volt, amikor rájuk gyújtották a pajtát, és aki kiszaladt, azt lemészárolták. A muszlimoktól most rettegő “keresztények” ne felejtsék el, hogy a muszlimok fogadták be az üldözött zsidókat, akiket Semjén álomkereszténysége gyilkolt, és ez a “keresztény” Európa ment a Szentföldre gyilkolni a muszlimokat, saját beszámolójukban az áll, hogy szó szerint térdig gázoltak a vérben. Ez Semjén és Orbán “kereszténysége”, amit hiányolnak, amit építenek, Ez Semjén és Orbán mintaállama. Ennek hiányát rója Semjén a franciák szemére (miniszterelnök-helyettesként, ami diplomáciai botrány), és ezért keletkezett a tökfejű korrupt állatgyilkos szerint tűz a Notre Dame-ban.

Semjén egy pitiáner orvvadász, aki kicsiben majmolja a püspökök és bíborosok középkori életformáját, törvények felett áll, a társadalom élősködője, mások magánterületén vadászik, ingyen utaztatják, semmi dolga, és az életét a szabad emberek elleni gyűlölködéssel és üldözéssel tölti. Mi lenne itt, ha nem lenne a liberalizmus néhány maradványa, és ezek visszahozhatnák a középkort, a nekik szép régi időket?

Semjén, a helikopterről védtelen háziállatokra vadászó korrupt, élősködő sátánfajzat. Ő akarja erkölcsre és kereszténységre tanítani a népet.

 







5 hozzászólás : Semjén szerint azért égett le a Notre Dame, mert nincs francia inkvizíció

  1. Nyuszika

    April 17th, 2019

    Ez a tömjén 1 G…

    Reply
  2. Nyuszika

    April 17th, 2019

    Na ja, Bourbon-restauráció, Action Francaise, Vichy-rezsim, Front National… Bár ilyen ótvaros dumát talán még Le Pen sem nyom…

    Reply
  3. Bogatyr

    April 17th, 2019

    Ezért nem értem mitől nő a Fidesz népszerűsége! Ezt eszik? Vallásos áhítattal csüggenek ezen a korrupt tolvajon! ???
    Mint az egymilliomodik határon túli állampolgár. Szégyen, gyalázat!

    Reply
    • Elter András

      April 18th, 2019

      ” Vallásos áhítattal csüggenek ezen a korrupt tolvajon! ??? ” Sokan igen. Tanúsíthatom.

      Reply
  4. Cleverman

    April 18th, 2019

    Számomra is szinte felfoghatatlan, hogy ez a tűzvész elpusztította a nyugati keresztény világ egyik legikonikusabb,
    felbecsülhetetlen kulturális értékét, szentélyét.
    2000-ben eljutottam Párizsba egy hétre, és egy egész napot tölthettem ebben csodálatos templomban.
    És persze ez nagyon kevés idő volt, de sajnos ennyi jutott rá.
    Még ennyi év távlatából is felejthetetlen, csodás élmény volt.
    És most mit olvasok?
    Semjén szerint: ‘…azért égett le a Notre Dame, mert nincs francia inkvizíció”.
    Amit Semjén mondott, még akkor is rettenetes kijelentés, ha tudjuk, hogy semmi köze a
    az igazsághoz, és még viccnek is rossz..
    És ez a galád vallási ideológista, aki ilyen kijelentéseket tehet, (büntetlenül!),
    a jelenlegi kormány második (Nr.:2) embere…Ha csak ennyi bűnt követett volna el, mint ez a kijelentése,
    akkor (persze egy normális országban, nem itt), távoznia kellene a közéletből. (bár szerinte ő maga a HATALOM,
    pedig csak egy képviseleti megbízást kapott, anno egy akkor még demokratikusnak indult szavazáson, a szavazóitól)

    Reply

Szóljon hozzá Bogatyr

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)