2024, április18, csütörtök
KezdőlapJegyzetSzájer megroggyant agyilag, bedőlt saját propagandájuknak

Szájer megroggyant agyilag, bedőlt saját propagandájuknak

-

Nincs annál nyomorúságosabb, amikor valaki elhiszi saját hazugságait és bedől saját propagandájának, márpedig a „Fidesz” embereinél ennek a terhelt elmeállapotnak súlyos jelei mutatkoznak. A rendszerük jellegét már önmagában is jól mutatja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a kormányzó „párt” emberei adják egymásnak a kilincset, és ők maguk a tananyag. Az egész egyetem fasiszta janicsárképző, ahol nem a jogállamiságra, hanem az illiberális fasiszta rendszer működtetésére képeznek vazallusokat. Azok szolgái lesznek, akik bejárnak ide fasiszta elméleteiket előadni.

Nemrégiben Kövér László kommunista-fasiszta sámán adta elő, hogy mekkora hülyeség a fékek és ellensúlyok rendszere, most pedig Szájer József állította azt, hogy a NER nem létező jogállamiságát azért éri kritika, mert ők az utolsó akadályai a szabadság felszámolásának. Szájer belebolondult a NER szolgálatába, és elhiszi saját hazug mítoszaikat a liberális demokrácia terrorjáról, amely az ő szabadságukat és az ő jogtiszteletüket veszélyezteti. A „majd csinálunk rá egy törvényt, oszt jónapot” bűnszervezetről azt képzeli ez a szerencsétlen elszakállasodott lakáj, hogy a szabadságot védelmezi.

Szájer beleőrült abba, hogy éveken át egy fasiszta rendszert kellett védelmeznie az Európai Unióban, és az orwell-i retorikáról elhitte, hogy az igaz. Aról az emberről beszélünk, aki iPad-en megírogatta a Fidesz törvénytelen és illegitim alaptörvényét, amely az alkotmányos rendet megdöntötte azzal, hogy a jogállamiságot egy hamis fikció, egy hazug legenda, a szentistváni „keresztény állam” ideológiája alá rendelte. Ez az ember az alkotmányos rend megdöntésében, államellenes bűncselekményben tevőlegesen részt vett, és a jövő állami hivatalnokait „oktatja” ki.

Az Aranybullára hivatkozik ez a megrogyant szerencsétlen ember: „Az az ország, ahol először volt Aranybulla 1222-ben, annak nem kell elfogadnia semmiféle leckét bárki mástól, főleg nem pár évtizede alakult országoknak a botcsinálta és ideológiailag vezérelt, tudatlan vezetőitől.” Már nem emlékszik Szájer, hogy az Aranybulla a királyi hatalom korlátozását jelentette és a királyi visszaélések esetén a lázadás és az ellenállás jogát tartalmazta. Az Orbán-rendszer, amelynek ő aljas kiszolgálója, visszalépés az Aranybullához képest, mert megfosztotta a hatalom korlátozásának, a visszaélésekkel szembeni ellenállás minden jogát.

Szájer jóra hivatkozik, mert ez megmutatja, hogy az a bűnszervezet, aminek ő az egyik prominens tagja, 1222 előtti állapotba repítette vissza Magyarországot. Magyarországon 1222-ben fejlettebb közállapotok uralkodtak, mint Orbán királysága idején, mert Orbán egy király jogaival rendelkezik, és pontosan úgy uralkodik, mint egy király, akit senki és semmi nem korlátoz. Tulajdonának tekinti az országot, egy feudális király annak minden hatalmával, hazugságával és vallásos maszlagával együtt. Hazug mítoszokat hoztak létre, amiket elhisznek. Azt képzelik, hogy ők „keresztények”, a világ normális állapota az a „keresztény állam”, amely az egyén jogait elvitatja, és ha azok képviselik, akik korlátlan hatalomra vágynak egy középkori embertelen ideológia nevében. Aki ezt akadályozza, az a szabadságot akarja felszámolni.

Mert nekik az a „keresztény szabadság”, hogy ők bármit megtehetnek, más pedig csak annyit, amennyit ők megengednek. Minden az övék, és annak adják, akinek akarják. Istent játszanak a földön, kisajátítják az országot, a vagyont, de az emberek gondolkodásának irányítását, a világnézethez való szabad jogot is. A legmocskosabb elnyomó rendszer, amely magát sem vállalja, hanem a liberális demokráciák álarca mögé bújva gyalázza a liberális demokráciát, amely lelkileg nyomorítja meg az országot. Elmebeteg elméleteiket maguk is elhiszik, fordított világban élnek, és szakasztott olyanok, mintha maguk is elmebetegek lennének. Szálasi Ferenc és a hozzá hasonlók éltek egy ilyen mítoszok alkotta hamis világban, de Szálasi diagnosztizált elmebeteg volt.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések