2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországSzijjártó hazudik és lehazugozza az Európai Bizottság alelnökét

Szijjártó hazudik és lehazugozza az Európai Bizottság alelnökét

-

Az Európai Uniót az olyan képmutató és hazug brüsszeli bürokratáktól kell megvédeni, mint az Európai Bizottság (EB) alelnöke – reagált Szijjártó Péter Frans Timmermans kijelentésére a sajtótájékoztatóján Budapesten.

A brüsszeli testület első alelnöke egy német lapinterjúban végre azt mondta: az Európai Bizottságnak nagyobb támogatásra van szüksége az uniós tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. Timmermans mindens zava arany, és az Európai Uniónak már régen ezt kellene tennie.

Szijjártó „bicskanyitogatónak” nevezte, hogy miközben az Unióban újabb terrortámadást követtek el, a bevándorlási válságra pedig még mindig nincs válasza a közösségnek, amelynek versenyképessége „napról napra veszik el”, az Európai Bizottság alelnökének mondanivalója mindössze a „Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni lázítás”.

Szijjártó minősíthetetlen és bicskanyitogató stílusa önmagában bizonyíték arra, amit mondott, amihez semmi köze annak, hogy vannak terrortámadások, ahogy azelőtt is voltak, és a jövőben is lesznek. Szijjártó goebbelsi stílusú válasza azt a hazug látszatot kelti, mintha az Európai Bizottságnak mindössze az lenne a baja Magyarországgal és Lengyelországgal, hogy nem enged illegális bevándorlót a területére. Ez az arrogancia maga is tagadja az európai értékeket, de a minimális jómodort is.

Illegális bevándorlót senki nem enged be, menekülteket viszont annál inkább, mert erre nemzetközi szabályok kötelezik, amit Orbán önkényesen nem tart ba, és még verik is a határon a menekülteket. Emellett felszámolták a sajtószabadságot, az egyenlő és szabad válastzásokat, a jogállamot. Illiberális rendszert hoztak létre orosz mintára. Szijjártó úgy hazugoz le külügyminiszter létére elfogadhatatlan stílusban egy vezető magasrangú európai politikust, hogy ő maga hazudik, amikor azt állítja, hogy az illegális bevándorlás miatt éri kritika az orbáni önkényuralmat. Ezeket posztkomminista autokráciákat már régen ki kellett volna zárni a lengyelekkel együtt.

„Akárki akárhogyan is támad minket, akárki akárhogyan lázít is miellenünk, legyen az akár az Európai Bizottság alelnöke is, Magyarország kormánya senkinek nem fogja megengedni a jövőben sem, hogy illegálisan Magyarország területére lépjen” – handbandázott Szijjártó. Hozzáfűzte: Magyarországra azonosítatlanul, átvizsgálás nélkül nem jöhet be senki, ezt el kell fogadnia az Európai Bizottságnak és annak alelnökének is.

Arra a kérdésre, hogy Ausztriában felmerült az országban dolgozó külföldiek családi támogatásának csökkentése, Szijjártó azt mondta: elemezni fogják a javaslatot, de semmi olyan szabályozást nem fogadnak el, amely diszkriminálná azokat a magyarokat, akik az Európai Unió területén belül vállalnak munkát. „Mi nem vagyunk másodosztályú európai polgárok, hogy minket diszkriminálni lehessen” – fogalmazott.

Vagyis, az Európai Unió pénze kell, a liberális demokrácia európai értékeinek tagadásával, a magyarokat mindenhova engedjék be, élvezzék más országok polgárainak járó juttatásait, de a magyarok senkit nem fogadnak be,  azokat sem, akik kicsi gyermekeiekkel a háború poklából menekülnek.

Kedves ország, aranyos emberek.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések