2024, április20, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírSzijjártó nem tudta megmondani, mi fenyegeti a kereszténységet

Szijjártó nem tudta megmondani, mi fenyegeti a kereszténységet

-

Szijjártó mosolyán az látszott a CNN-nek adott interjúja után, hogy azt gondolta, jól megvédte az Orbán-rezsim rasszista álláspontját, és nem tudta őt a CNN riportere megfogni. Ennek ellenkezője az igaz, csak Szijjártó nem tudja, hogy amit előadott, az milyen botrányos és undorító Amerikában, a magyar nézők legfeljebb a riporter döbbent és megvető arckifejezéséből következtethetnek erre.

Szijjártó először hazudott, hogy a „keresztény közösségeket” nem Európában, hanem a világ más részein akarják megvédeni, majd amikor a riporter figyelmeztette, hogy a menekültek ellen emelt kerítés mellett érvelnek a „keresztény közösségek” megvédéséről, akkor elismerte, hogy Európában védik a kereszténységet, de azt nem tudta megmondani, hogy mitől.

Az a hivatkozás, hogy az illegális bevándorlóktól, azért nevetséges, mert illegális bevándorlókat sehol a világon nem engednek be az országokba, függetlenül attól, milyen vallásúak. Ezen a ponton kell belátni, hogy akik „bevándorlóként fenyegetik” az országot, azok valójában legális, törvényes menekültkérelmet nyújtanak be, amelyeket azért utasítanak el, mert Orbán Viktor nem akarja, hogy Magyarország bőrszín, vallás, kultúra tekintetében „kevert” ország legyen, hanem homogén nemzetállamként működjön. Ez színtiszta rasszizmus és idegengyűlölet, ami összeegyeztethetetlen a kereszténységgel. Menekültnek nincs vallása, menekültnek csak szükségei vannak, amelyeket a nemzetközi törvények alapján tiszteletben kell tartani, és ki kell elégíteni. Mi történik a kereszténységgel, ha Szijjártóék nem éheztetnek menekülteket a határon? Jézus Krisztus megbetegszik vagy érvénytelen lesz a megváltás?

Amerikában akarja eladni ez a tökfejű azt, hogy a kereszténységet fenyegeti, ha más vallású, kultúrájú emberek együttélnek egy országban. Miközben a kereszténység Isten feltétel nélküli szeretetéről szól, a békés egymás mellett élésről, a másik ember megáldásáról, a jövevények megsegítéséről, függetlenül attól, miben hisznek. Amit ez az antikeresztény bűnöző társaság a „keresztény közösségek” védelme címén előad, az maga a kereszténység meggyalázása, kiforgatása és meghamisítása. A keresztény hit a szívben van, amit nem fenyeget egy másik ember hite, mert a keresztény hit nem a külvilágtól függ. A keresztény ember nem veszíti el a keresztény hitét attól, ha más vallású embernek segít, azt befogadja és megosztja vele azt, amire a menekültnek szüksége van. Ez a keresztényi szeretet. A kereszténységet nem fenyegeti az, ha egy társadalomban nem hívő vagy nem keresztény emberek élnek. Ez jelenleg is így van, Európában és Magyarországon több a nem keresztény ember, mint az újjászületett igaz hívő.

Az sem világos, hogy Szijjártót és az egész hazug, tolvaj Orbán-bandát ki kérte fel, ki bízta meg azzal, hogy a „kereszténységet” megvédje, mert ilyen legitim felkérésük egyedül Istentől lehetne, és a Bibliában kellene lennie ilyen felszólításnak. De ilyen nincs, Jézus azt mondta, hogy az Isten országa nem látható formában jön el, mert az Isten országa az emberek szívében van. Szijjártó a látható világról beszél, mint kereszténységről, aminek semmi köze nincs a kereszténységhez. Ez szimpla idegengyűlölet, xenofóbia és rasszizmus. A kereszténység védelme egy hazugság, aminek semmi köze a kereszténységhez, sem a keresztény egyházhoz, mert amelyik keresztény közösség az állam segítségét kéri, hogy tartsák távol tőle a nem keresztényeket, az nem keresztény és nem egyház.

A kereszténységet semmiféle migráció nem fenyegeti, maga a kereszténység is a migráció útján terjedt, és bizonyos emberekhez csak a migráció útján jut el. Jézus Krisztus maga is egy migráns volt, a zsidó és keresztény kultúra a migráció útján jutott el oda is, ahova jelenleg a magyar adófizetők megkérdezése nélkül milliárdokat költenek templomokra, aminek inkább pénzmosás szaga van. Jézus parancsa az volt a tanítványainak, hogy „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek”. Jézus migrálni küldte a tanítványait, Pál apostol volt a legnagyobb migráns, Szijjártó Jézus fő parancsolatát tagadja meg, amikor a migráció ellen beszél. Volt, amikor keresztény evangélisták mentek más országokba, de Isten ugyanezen célból küldhet más országokból embereket keresztény tanítványok közé, hogy a megváltásból részesüljenek. Orbán, Szijjártó és az összes többi istentelen gazember a Bibliával ellentétes hazugságait nevezi „keresztényvédelemnek”.

De Szijjártó, ez a hitetlen és tájékozatlan pogány bűnöző, aki a mai napig nem számolt el, honnan lopta össze a csaknem kétszázmilliós házát, már nemcsak a migrációt tartja a kereszténységre veszélyesnek, hanem a szekularizációt is. Ezzel harcot hirdet a szekularizált világ, az egyháztól elválasztott társadalom és a világnézetileg semleges állam ellen. Szijjártó összemossa az egyházat az állammal, úgy viselkedik, mint egy egyház papja, nem pedig úgy, mint egy ország külügyminisztere. Ezek szerint ez a tolvajbanda hamarosan büntetni akarja az ateizmust is, vagy az elvilágiasodást. A magyar állampolgároknak kötelezővé teszik ezek a sátánfajzatok a „kereszténységet”. Kötelező lesz templomba járni, esetleg madárgyilkolásra is el kell majd menni Semjénnel, füvezni Habonnyal, lopni Orbánnal és Mészárossal, hazudozni Szijjártóval, asszonyt verni a fideszes hűbérurakkal?

Szijjártó Amerikában akarta előadni azt, hogy a Soros György elleni gyűlölethadjárat nem antiszemitizmus. Arra hivatkozott, hogy az Soros-ellenes uszításuk független Soros György vallásától. Szijjártó még azt sem tudja, hogy a zsidóság nemcsak vallást, hanem leszármazást is jelent. Soros György például nem vallásos zsidó, aki nem gyakorolja ősei vallását. Viszont a leszármazása alapján zsidó, és az antiszemiták szerint a liberális zsidó világösszeesküvés jelképe. Szijjártóék ugyanazt a zsidó világösszeesküvést hirdetik, amit Adolf Hitler, és ezt szimbolizálják a neonáci retorikának megfelelően Soros György nevével. Ez színtiszta antiszemitizmus. Az Orbán-látogatás kapcsán az amerikai sajtóban megjelent, hogy Európában Magyarország a legantiszemitább ország, leginkább éppen azért, mert kormányzati szinten működik az antiszemitizmus, és a rendszer egész ideológiája antiszemitizmusra épül. Márpedig Jézus Krisztus a zsidó Messiás, a kereszténység zsidó vallás, a Biblia zsidó könyv, aki antiszemita az nem keresztény. Pont.

A CNN riportere szörnyülködve hallgatta a Magyarországon megszokott és bevett primitív hazugságokat, hogy Szijjártó még a Kongresszus kétpárti nyilatkozatát is „fake news”-nak minősítette, amelyben azok elsorolják az Orbán-rendszer bűneit a demokrácia felszámolásával, az ország Putyinnak való kiárusításával és az antiszemitizmussal együtt. A szabad sajtó munkáját Szijjártó ellenük irányuló nyomásnak hívja, a szabad társadalom működésének legelemibb szabályait tagadja és vitatja. Szijjártó bedőlt saját propagandájuknak, és azt hiszi, hogy ha elhadarja a baromságait, és belefojtja a riporterbe a szót, akkor ő azzal megválaszolt, és győztesen jött ki egy vitából. Ez nagyon nem így van, a CNN nézői egy szörnyűséges hasbeszélőt, egy rasszista, fasiszta és antiszemita hazudozót láttak, akinek azt írták a neve alá, hogy ő Magyarország külügyminisztere. Egy sötét alak, aki a kereszténységet védi rasszizmussal és idegengyűlölettel. Szégyen ez a papagáj, aki egy primitív ostoba propagandát akar eladni értelmes embereknek.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések