Sportember nem szurkol valaki ellen, csak valakiért. Kivétel, amikor egy csapat győzelmét nem sportteljesítményként értékelik, hanem egy diktatúra igazolására szolgál. Amikor nem a sport és a játék dominál, hanem a politikai érdek, amihez felhasználják a sportot.

Ezért nem is szurkoltunk eddig soha senki ellen, csak Orbán csapatának vereségéért, hogy Orbán ne mondhassa: “na, ugye”. Ezért mindig végtelen öröm, boldogság és elégedettség tölt el bennünket, amikor az Orbán dicsőségéért pályára lépő “magyar válogatottat” falusi amatőr csapatok is megalázzák.

A világbajnokságon sem szurkolnánk senki ellen, ha nem lenne nyílt titok, hogy Putyin az egész vb-rendezés jogát korrupcióval szerezte, megvette. Ez is része az oroszközpontúnak tervezett világ meghódításának, ugyanolyan szerepet tölt be a focicsapat, mint a trollok és a hackerek. Ezért Putyin ellen szurkolunk.

Már a téli olimpiát is úgy vették meg, hogy megkentek mindenkit, a futball vb-t is ugyanígy szerezték meg. A téli olimpia tele volt bírói csalással, doppinggal, botrányos volt az egész. Ugyanolyan volt, mint minden, amihez az orosz államnak köze van. Nem tudnak másképp élni, csak csalással. Ezek így nyernek választást, ilyenek az ún. “sikereik” is.

Ehhez képest a Kádár-korszak egy korrekt és tisztességes jogállam volt. A Szovjetunió megbukott, de a KGB nem. A diktatúra működik, csak más díszletek között. A diktátorok pedig nem tudnak másképp, csak propagandában gondolkodni, Hitler olimpiája, Putyin futball vb-je, vagy Orbán magyar válogatottja ugyanarra a szerepre kárhoztatott.

Ezért szurkolunk a braziloknak és mellettük még sok más futballcsapatnak, játékosoknak, és őszintén együttérzünk minden vesztessel. Kivéve egyetlen csapatot: az oroszokat. Nekik minden meccsen azt kívánjuk, hogy verjék el őket, a meccseiket csak azért nézzük, hogy égjenek le, Putyin essen pofára. Reméljük, nem tudtak minden meccset megvenni.

Image result for putyin futball vb

Putyin, aki mindenhez ért, mindenben a legjobb, az orosz Superman, aki alvilági módszerekkel intéz el mindent.

Mert mi ezeknek még azt sem hisszük el, amit kérdeznek. Már azt is csalásnak gyanítjuk, hogy a nyitómeccset Szaúd-Arábia ellen játsszák, az egyik leggyengébb válogatott ellen, hogy az orosz dicsőség biztos és fényes legyen. Lehet, hogy az oroszok nyernek, Putyin pedig boldog lesz, mert ezek akkor is örülnek, ha tudják, hogy csaltak. Orbán énekel is.

De bízunk abban, hogy a vége égés lesz. Ez az első világbajnokság, amelynek semmiféle emléktárgyát, kiadványát nem vettük meg, semmit, amin szerepel, hogy Oroszország. A pénzünkkel sem támogatjuk őket. Sem a világ szabadságát elpusztító KGB-országot, amely simán meggyilkolja az ellenfeleit, újságírókat, civileket, gyerekeket bombáz Szíriában, látni sem akarunk semmit, ami az övék.

Hajrá Szaúd-Arábia, és hajrá mindenki, aki az oroszok ellenfele. Szurkoljunk azért, hogy ne sikerüljön Putyin terve. Az csak jó a világnak. Csak azért vagyunk hajlandóak megnézni a meccseket, mert a többi nemzeti válogatott sportolókból áll, kiválóságokból. Bojkottálni a nemzeti futballszövetségeknek kellett volna. De túl fogjuk élni, és megnyugtatjuk Putyin urat, hogy Oroszországról egy csipetnyivel sem lesz jobb véleménye senkinek. Sőt.

Akik kozákokkal készülnek megostoroztatni bárkit, azok hiába fényezik magukat. Az emberi civilizáció egészen máshol kezdődik. Az orosz kultúra nagyjai pedig ugyanúgy szégyellnék ezt az Oroszországot, ahogy mi szégyelljük az orbáni Magyarországot.







5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szo szerint.
    Hanem az, hogy tenyleg senki nem mondta vissza ezt a vircsaftot, meg azok utan sem, hogy kiderult sorban egymas utan tobbek kozt a jemeni gep szandekos lelovese, a rajta utazo artatlan civliek elvezetbol lemeszarlasa orosz reszrol, nem beszelve Sziriarol, USA-rol, EU-rol, stb…

    Ezert en egyetlen csapatnak sem drukkolok, ra sem nezek semmire, ahol a VB kapcsolatos musor, strean, akarmi megy.

  2. “Sem a világ szabadságát elpusztító KGB-országot”

    Mikozben a világ szabadságát pusztítja, a “KGB-ország” 1989 óta kivonult Kelet-Európából, a volt szovjet tagköztársaságokból. A keletkezett űrt nagyrészt a NATO töltötte be. Úgy látszik, saját magát kéne felszámolnia, hogy ne veszélyeztesse a világ szabadságát!

    • Ez nem igaz. Annyi változott, hogy a hadviselés megváltozott. Nem a Vörös Hadsereg bevonulása egy ország vagy a világ megszállása. A hackerek, a titkosszolgálat, a trollhadsereg, a szélsőjobb támogatása, a hamis propaganda, a fake news. Putyin világháborút indított a Nyugat ellen, és a Nyugat ezt nem veszi tudomásul, mert nem látja a dicsőséges orosz hadsereget bevonulni. Kivéve a Krím. Nem vonultak ki ezek sehonnan, csak a hadsereget vitték el. Magyarország is Putyin kezében van és a legtöbb volt szovjet köztársaság is. Nyugat-Európában pedig ők állítanak kormányokat, még az amerikai elnököt is ők választották.

  3. Hát nagyon szomorúak lesznek, hogy nem veszik meg az Amerikai Népszava munkatársai a merchandise termékeket. Több 10, vagy 100 Euró bevételtől esnek el. Ez bizony földhöz vágja az orosz gazdaságot, és meg is buktatja Putyint. 😀

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here