2024, március29, péntek

Tag: előválasztás

Nikki Haley azért bukott, amiért a magyar ellenzék

Elítélte a Capitolium elleni támadást, de azt mondta, hogy ha börtönbe kerül Trump, akkor kegyelmet ad neki. Ezzel súlytalanná tette az elkövetett bűncselekményt, csatlakozott a hazugsághoz, hogy Trump egy ártatlan áldozat, aki ellen politikai támadást intéztek. Még az igazságszolgáltatásba és a törvényességbe vetett közbizalmat is rombolta. Minderre feltette a koronát a legborzasztóbb kijelentésével, miszerint, ha veszít, Trumpra szavaz. Megpróbált a trumpisták kedvében járni és nem konfrontálni velük. Ez recept a bukáshoz. Ez viszont azt eredményezte, hogy csak megerősítette a trumpistákat abbéli hitükben, hogy az általuk támogatott szörnyetegnek alapvetően mindenben igaza van. Eloszlatta a kétségeiket, amelyek még a legsötétebb fejekben is időnként felmerülnek. Haley miközben alternatívát akart állítani, az ellenkezőjét érte el, megerősítette és szalonképessé tette, legitimálta Trumpot a szavazók előtt. Miért is szavazott volna bárki rá? Ehhez képest csoda a szereplése, ami arra utal, hogy ennek ellenére is sokan Trump ellen akartak szavazni. A szélsőjobboldali neofasiszták embertelen és hazug világképe (amelyet a humanizmusra, az emberi jogokra és a liberalizmusra épített demokratikus világképpel szemben alkottak), amivel felmelegítették a középkor, a fasiszta és náci ideológiát, nem kérdőjeleződött meg. Nem erősítette meg az emberek hitét egy emberséges világképben, ami a felvilágosodásból származik, az egész emberiség életét megváltoztatta és Amerika alapjait is jelenti.

Hamis látszat Trump sikere és hatalmas győzelme

Mindezeket figyelembe véve, a született lúzer Trump ezt az előválasztást is elcsalta, miután a 2016-os elnökválasztást kivéve, amit az oroszok nyertek meg neki, mindent elveszített, legutóbb a félidős kongresszusi választásokat. Ezért rendkívül csalóka a látszat, és Trump bedől saját propagandájának, amikor pávaként vonul és ünnepelteti magát. Győzelme mögött a legpiszkosabb módszerek állnak. Jellemző, hogy már azért is őrjöng, hogy még egyetlen riválisa formálisan versenyben maradt, és nem lépett még vissza. Az egóját az is sérti, hogy egyáltalán van és lehet ellenfele. Ha hatalomra kerülne, mindent annak rendelne alá, hogy ez ne lehessen, soha senki ne állhasson az útjába. Trump egész Amerikát olyanná akarja tenni, mint a republikánus pártot. De amikor kilép a nyílt pályára Joe Bidennel szemben, ott még az alkotmányos jogállami demokrácia, szabad ország és normális emberek kutató tekintete fogadja. Az nem ugyanaz a helyzet lesz, mint amit a republikánus pártban teremtett magának.

Trump és DeSantis kigolyózta Haleyt

Trump a visszalépés után "fantasztikus" embernek nevezte DeSantist, akit már egy éve válogatott jelzőkkel gyaláz, s akinek most mondta ki először a teljes nevét, általában csak valamelyik gúnynevén nevezte. DeSantis pedig nagyon pontosan írta le, hogy "aki nem csókolja meg Trump gyűrűjét, azt Trump eltapossa és a szemétdombra dobja". DeSantis most megcsókolta Trump gyűrűjét, talán egyszer kiderül, mit kapott cserébe. Neki még három éve van Floridában a második ciklusából, nem lesz koldus attól, hogy kilépett a versenyből. Korábban azt mondta, hogy vezető típus, alelnökséget nem vállal. De kilépése meglepett mindenkit, a közvetlen munkatársait, a támogatóit is, ezt sokan árulásnak ítélik. A CNN egyenesen megsemmisítő csapásnak értékelte a visszalépését a reményteli karrierje szempontjából, s ez is arra utal, hogy valamilyen alku is állhat a háttérben, nemcsak abban bízik, hogy ezt a lelépést majd elfelejtik. DeSantis, aki jobbról akarta előzni Trumpot, máris nagy csapást mért az amerikai demokráciára, mert Trump előtt megnyitotta a szabad utat.

Előbb volt trumpizmus, mint Trump, ezért tarolhat az övéi között

Trump a várakozásnak megfelelően történelmi méretű győzelemmel nyerte a republikánus párt iowa-i előválasztását. Ez cseppet sem meglepő, Iowa Trump nélkül is egy trumpista állam...

Trumpot „Amerika legellenszenvesebb politikusának” nevezték a republikánus vitán

Haley gyilkosnak nevezte Putyint. Elmondta, hogy Trump négyszer akkora adósságot hozott össze, mint Biden. „Donald Trump 8 billió dollárral növelte az adósságunkat, és a gyerekeink ezt soha nem fogják megbocsátani nekünk.” Ehhez nincsenek hozzászokva a republikánusok, különösen a trumpisták, hogy valaki objektív és tényszerű. Haley kiállt Ukrajna és Izrael támogatása mellett is, elutasította, hogy valaki Amerika ellenségeivel barátkozzon. Ebbe a kategóriába pedig ma már Orbán is belefér.

Karácsony utólag mossa magát, pedig Márki-Zay-nál mindenki, még ő is jobb jelölt lett volna

Nem szeretnénk részleteiben kitérni Márki-Zay Péter kampányára, amelyet saját mozgalmának értelmesebb tagjai is "ámokfutásnak" neveztek, de annyit azért elvárhatnánk a főpolgármestertől, hogy legalább utólag belátja, hogy Márki-Zay hatalmas tévedés volt, és neki emiatt viselnie kell a felelősséget. Nem igaz, hogy bárki mással ugyanez az eredmény lett volna, mert ha egy jelölt csak annyit tesz, hogy nem tesz naponta félreérthető és botrányos kijelentéseket, amelyeket naponta magyarázni kell, és nem riasztja el, nem osztja meg az ellenzék szavazótáborát, már jobb lett volna.

Márki-Zay-t nem azért választották meg, mert csodát ígért, hanem fideszes szavazókat

Nem jött be a sok gyerek és a katolikus templomok emlegetése. A jobboldal elutasítja Márki-Zay-t, mert ez nem érdekli. Semmivel nem lett hitelesebb jobboldali, mint Orbán. Beigazolódott, hogy Magyarországon nincs mérsékelt konzervatív jobboldali szavazóbázis, csak a történelmi, antiliberális, antiszemita horthysta jobboldali hagyomány, a szélsőjobboldali keresztény-nemzeti ideológia. Márki-Zay Péter nem találta fel a spanyol viaszt, a liberalizmussal beoltott fasizmust, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és nem tartotta be az ígéreteit. A "garantált" recept nem működik.

Garamvölgyi Zsolt: Szervezett csalással nyerhetett Márki-Zay az előválasztáson

Vendégszerzőnk szerint a minden lehetséges fórumon zajló manipuláció célja a hógolyó-effektus kiváltása volt, amelyhez a körülmények kiváló terepet biztosítottak. Az ellenzéki szavazó az előválasztás során azt a személyt akarta kiválasztani, aki 22-ben legyőzheti Orbán Viktort, s arról, hogy ez ki lehet, a médiából tájékozódott. A közvéleménykutatások és médiabeli tálalásuk tehát alapvetően befolyásolhatták nagyon sok ember választását, és ez döntő lehetett az ismert végeredmény kialakulásában.

Az ellenzéki összefogásnak készen kell állnia Márki-Zay Péterrel szemben egy bizalmatlansági szavazásra

Az ellenzéki összefogás pártjainak megint félre kell tenniük az ellentéteiket és nézetkülönbségeiket, szembe kell nézniük ezzel a helyzettel, és vészforgatókönyvet kell csinálniuk arra az esetre, ha Márki-Zay Péter saját ellenzéke ellen is kampányol, megosztja és szétszakítja az ellenzéket. Az előválasztást lebonyolítókkal meg kell találniuk azt a demokratikus formát, amivel működésbe lép a bizalmatlansági indítvány intézménye, amelynek segítségével viszahívhatóvá válik egy előválasztáson megválasztott, de totálisan alkalmatlan jelölt.

A balliberális frontember unta az előválasztást, ezért átjátszotta inkább egy jobboldalinak

Mindennek abból a szempontból van jelentősége, hogy érdektelensége és lustasága miatt, ahol ő egy diktatúra leváltására irányuló kampányban halálra unta magát, Orbán leváltását nem egy ballib politikus vezeti, akiben meg lehet bízni, hanem egy akarnok jobboldali, egy autokratikus személyiség, aki ugyanazt az ideológiát vallja, mint Orbán, aki egy Orbán nélküli Fideszről álmodozik, s aki az ellenzéket is a maga vezéri ambíciói alá akarja gyűrni, és ehhez már most a feluszított fanatikusaival helyezi nyomás alá az ellenzéki összefogás pártjait.

Márki-Zay most megmutathatja, hogy kicsoda, legjobb túlesni a hamis illúziókon

Magyarország szempontjából a lehető legjobb dolog történik, hogy Márki-Zay Péter minden valószínűség szerint megnyerte az ellenzéki előválasztást, mert mindenki érdeke, hogy mielőbb túlessen az ország az újabb hamis messiás által keltett illúziókon. Mivel Márki-Zaynak (ahogy másnak sem) esélye sincs arra, hogy Orbánt legyőzze, ezért nem jelent olyan veszélyt, hogy hatalomra kerül az Orbán második eljövetelének számító Márki-Zay, viszont lesz ideje bőven megmutatni azt, amit egy hét alatt is képes volt megvillantani, hogy ő valójában kicsoda.

Márki-Zay hívei az ellenzék leváltását éltetik, pedig eddig az összefogásukról volt szó

Márki-Zay uszításának van egy érdekes része, amelyben az elmúlt 30 év garnitúrájának leváltását, nemcsak Orbán, hanem a 2010 előtti kormányok, pártok és politikusok számonkérését ígéri. Ez azt jelenti, hogy akikkel most még együtt van az "ellenzéki összefogásban", azokat is elszámoltatná, mint egy másik Budai Gyula, és őket is "leváltaná" (magyarul eltörölné). Fanatizált hívei pedig már azt is éltetik, hogy Márki-Zay mindenkit eltörölne önmagán és támogatóin kívül. Pedig eredetileg az ellenzék összefogásáról, nem pedig felszámolásáról volt szó.

Karácsony alkalmatlansága és felelőssége, hogy ráeresztett egy szélsőjobboldali fasisztát a baloldali ellenzékre

Karácsony felelőssége, hogy ez a helyzet létrejött, és olyan választás elé állították az ellenzéki szavazókat, hogy vagy "Gyurcsány" vagy egy fasiszta a választás. Ezt a felosztást Márki-Zay hozta létre, mert ezzel a szembeállítással (a gyurcsányozással) akarta maximalizálni és elhódítani a szavazókat, miközben a balliberális oldalon felismerték ennek a mentalitásnak a fasiszta jellegét. A jól indult előválasztásból így lett rémálom, aminek végeredménye senkinek nem jó, mert egy részük vagy "Gyurcsány" miatt, vagy egy "másik Orbán" miatt nem tud azonosulni a végeredménnyel.

Mit jelent, amikor valakinek minden állítása „pontatlan”, és naponta elnézést kell kérnie?

A Márki-Zay-t támogató ellenzékiek már ugyanolyan ellenségnek tartják a liberálisokat (már "libernyákoznak" a balliberális Márki-Zay hívek), mint Orbánt. Már a baloldal is ellenség, és azt az ostobaságot elhiszik, hogy fel kell számolni a baloldalt is, a jobboldalt is, hogy ne legyen baloldali és jobboldali ellentét: se jobbra, se balra, csak felfelé, ez Márki-Zay szlogenje. Amikor elhangzik ez a fasiszta jelszó, akkor meneküljön mindenki, mert ez azt jelenti, hogy vége a demokráciának, a szabadságnak, és ez az út csak egy irányba vezethet: lefelé. Nagyon mélyre.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékElőválasztás