2024, március28, csütörtök

Tag: Európai Unió

Moszkvai emberünk behatolt az ellenség közé

Ezzel Oroszország máris Európa határainál lenne, méghozzá a hegyeshalmi oldalon. Orosz energiához juthatna, amit személyesen az orosz hadsereg katonái vinnének el az EU országaiba.

Ferenc pápa első beszédében keményen beszólt Orbánnak

Mindez azt jelenti, hogy Ferenc pápa nem hazudtolta meg önmagát, a magyar alaptörvényre és az első magyar királyra, Szent Istvánra hivatkozva döngölte a betonba a magyar álkeresztény vezért, oktatta ki arról, mi a kereszténység, és neki semmi köze hozzá. Nincsenek kétségeink, hogy a propaganda mindezt elhallgatja, úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, sőt. Akinek azonban van füle hallásra, az hallja, hogy itt kiosztott a római egyház feje néhány akkora sallert, tockost és fülest, hogy a pávatáncosnak belecsengett a füle.

Orbán 2030 környékére teszi a világ illiberális fordulatát

Orbán vélhetően ekkorra számít arra, hogy az európai szélsőjobb többségbe kerül az Európai Unióban, az orosz és a kínai terjeszkedés amerikai és európai támogatással és jóváhagyással valósul meg, és ebben a nagy átrendeződésben helyezi el Orbán a maga mintának számító fasiszta rendszerét. Orbán meggyőződése, hogy a jogállamiságra, a törvényuralomra, az emberi és polgári jogokra épülő liberális világrendszer nem a vége és a csúcsa az emberi társadalom fejlődésének, mert a liberalizmus által abszolutizált egyéni jogok és szabadság zsákutcához és bukáshoz vezetnek.

Orbán az Európai Unió és a NATO elhagyására készül, az ellenzék megsemmisítését helyezte kilátásba

Ez nyílt bejelentése annak, hogy kész kilépni az Európai Unióból, az orosz-ukrán konfliktus kapcsán pedig világossá vált, hogy tervezi a NATO-ból való kilépést is. Elmondta, hogy egy nagy és erős magyar hadsereget épít, amely képes megvédeni önmagát, mert mások védelmére nem lehet számítani. Ez nem igaz, hanem ez a kijelentése azt jelenti, hogy nem akarja az amerikaiak védelmét igénybe venni, mert nem azonosul az amerikaiak értékeivel, és nem kíván azokkal egy katonai szövetségbe tartozni. Akinek van füle a hallásra, az hallja, hogy ez az ember ki akar lépni a NATO-ból.

Ez a választás tétje: aki Orbánra szavaz, az Európai Unióból való kényszerű távozásra szavaz

Ezért az ellenzéknek fel kellene ismernie, hogy mi Magyarország legfőbb érdeke, mi érdekli a magyarokat legjobban, s ez az Európai Uniós tagság, annak előnyei, és az Európához való tartozás. Fel kell világosítaniuk a magyarokat, hogy Orbán megválasztásával elkerülhetetlenül az EU-ból való kényszerű távozásra szavaznak. Elveszítik, ami a legfontosabb nekik. A futballhuligánok szintjén álló orbánista fasiszta kemény mag elhiheti azt a hazugságot, hogy a liberális Európa nem a magyaroknak való, de a magyarok milliói ezt nem hiszik.

Orbán „Mein Kampf”-ját nem volt hajlandó közölni két belga lap

Ebbe a hét pontba, amit Orbán hazug módon a "magyarok" javaslatainak nevez az "Európai Unió jövőjéről", bele kell érteni mindazt, ami mögötte van, amire ezek a pontok utalnak. Bele kell érteni a megvalósult NER-t, a szélsőjobboldali nacionalista ideológia teljes tárházát a "nemzetek Európája" kód alatt. Az NGO-k hálózata mögé elrejtve a zsidó világ-összeesküvés teljes náci arzenálját, ha taktikai okokból Soros György nevét kihagyta, akkor is. Mert a kereszténynacionalista illiberális ideológia lényege a nácizmus, az antiszemitizmus, a zsidóellenes antiliberalizmus.

Donald Tusk mérnöki pontossággal hasonlította Orbánt a náci Carl Schmitthez

Az Európai Unió fennállása óta az első pontos és egyenes nyilatkozat hangzott el Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnökének szájából, amikor Orbánt a...

TGM: Nincs jövő

Tamás Gáspár Miklós filozófus Orbán tusnádfürdői beszéde előtt adott interjút a Hírklikk hírportálnak, amelyben nem csupán Magyarország helyzetéről, hanem a világban zajló tendenciákról beszélt....

Orbán az EP-választástól függetlenül kinyírta magát

Orbán Magyarországon felszámolta a jogállamot, elfoglalta a bűnüldözést, megszállta a közmédiát, orosz pénzen eltörölte a sajtószabadságot, felszámolta az egyenlő és demokratikus választásokat, ezért a...

Orbánnak a „nemzeti szuverenitás” jelszava egy bűnszervezet védelmét jelenti

Amikor Orbán a "nemzetek Európájáról" beszél, akkor a bűnszervezete büntetlenségének biztosítása a célja. Ez egy bűnszervezet, amelyet kormányzati szinten működtetnek. Büntetlenségét belföldön már biztosította,...

Orbán izraeli ideológusa szerint „az Európai Unió a Német Birodalom új formában”

Orbán Viktor a kolostorában fogadta Yoram Hazony izraeli filozófust, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökét, akinek A nacionalizmus erénye című könyve elnyerte a 2019-es év Konzervatív Könyve...

Nem vitt mellé az irányzék, Orbán egész Európát támadja

Orbán nem adott még egy ciklust annak a látszatnak, mintha ő demokrata lenne. Mindent egy lapra tett fel: frontális támadást intézett a liberális demokratikus...

A Fidesz elismerte, hogy a NER korrupt és nem jogállam

Az Európai Parlament (EP) elfogadta azt a javaslatot, hogy a jövőben jogállami feltételekhez kössék az uniós támogatások kifizetését, valamint felfüggesszék a korrupt tagállamok uniós támogatását,...

Európa sorsa is a magyar tüntetők kezében van

Volt az amúgy ötlettelen, szürke, unalmas, agyoncsépelt és kontraproduktív orbáni propagandának egy árulkodó mondata: a tiltakozók le akarják járatni Magyarországot. Ez zavaja legjobban Orbánt,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEurópai Unió