2024, március28, csütörtök

Tag: fasizmus

Magyar Péter még menthetőnek látja a Fideszt

Nagy érdeklődéssel várjuk Magyar Péter bizonyítékát, azokat a hangfelvételeket, amelyek kormánytagok beszélgetéséről készültek, és bizonyítják azt, hogy meghamisították Rogán utasítására a nyomozati anyagokat, Rogánt...

Orbán ugyanazt mondta, amit Magyar Péter

Orbán a makói Makovecz "Hagymatikum" bővitése alkalmából mondott beszédében azt állította, „ha beszélnénk, talán még az is kiderülne, hogy nem a másik oldalhoz tartozunk,...

Az öreg nyilas a lengyel fasiszta elnöknél kezdett

Első találkozóján sem hagyott kétséget afelől, hogy Orbán bábja, nem a pártok felett álló semleges és független köztársasági elnök. A nyilatkozatai alapján a kormánypolitikát adta elő, kerülte az Orbánt és Andrzej Dudát elválasztó orosz háború megítélésének kérdését. A lengyel elnökkel azonos fasiszta nézeteket megerősítették, az oroszokról Sulyok hallgatott. A megjelenésében is egy öreg nyilasra emlékeztető Sulyok, akiről már csak egy karszalag hiányzik, gazdájának megfelelően a lengyel fasisztákkal együtt egy nagy migrációs válság eljövetelében reménykedik, hogy lehessen erősíteni az európaellenes fasiszta propaganda révén a nyomást a demokratikus államok lakosságára az idegengyűlölettel.   A minél nagyobb káosz és hisztéria érdekében Duda lengyel határőröket ígért a magyar határ megvédésére, ami a magyar állam feladata és dolga. A lengyel neofasiszta és a régi vágású magyar náci találkozója jó hangulatban zajlott.

Orbán élet-halál harcot hirdetett a Nyugat ellen

Orbán saját fasiszta rendszerét akarja kiterjeszteni egész Európára, sőt az egész világra. Egyedül ő áll szembe az EU 26 országával, ahol még saját bábja, Fico is ellene szavaz, de ő akarja az akaratát, a fasiszta rendszerét ráerőltetni a 26 országra a szuverenitás nevében.  Azt jósolja, hogy "az év végére pedig mi leszünk a többség a nyugati világban". Orbán szerint ezzel "nagy esélyek nyílnak meg előttünk". Terjeszkedni, lopni és rabolni akar egész Európában. Orbán a szélsőjobboldal és a fasizmus világméretű győzelmére számít, ezért vette le az álarcot, és zászlót bontott a Nyugat megdöntésére. Végső élet-halál harcot hirdet, amiben vagy győz, vagy Magyarország elpusztul. A fasizmus új kódszava a "szuverenista", Orbán szerint "szuverenista fordulat előtt állunk Amerikában és Európában, Európában és Amerikában is helyreállhat a normális élet, s megnyithatjuk a nyugati nemzetek új nagy korszakát, amelyben mindenki megtalálhatja a maga számítását". Itt már Benito Mussolini és Adolf Hitler szellemi örököse beszél.

Az Amerikai Népszava válasza Orbán Viktornak: „a diktatúra őrtüzeinek fénye látszik”

Ön azt írta: "a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik". Ez nem így van, mert Ön a magyar szabadság őrtüzeinek pislákoló lángját is kioltotta. Ami látszik, az nem a szabadság, hanem a szolgaság, az elnyomás, az ön zsarnoki önkényuralma. Ami látszik, az a diktatúra őrtüzeinek a fénye, a lágerek világító fénycsóvája. Az Ön képmutató óhaja, miszerint "Legyen béke, szabadság és egyetértés!", akkor teljesül, ha Ön távozik a hatalomból, ha az Ön rendszerének vége lesz. Ha élnének, 1848 hősei és a márciusi ifjak Ön ellen indítanának forradalmat. Az Ön hazug színjátéka a Nemzeti Múzeum előtt, a magyar történelem egyik legsötétebb pillanata. Amerikai Népszava Szerkesztősége

A pápa beállt az oroszok mellé a sötét oldalra

Annyit még a Vatikánból is lehet látni, hogy az oroszok nem elégednének meg a két keleti megye megszerzésével. Nyíltan hangoztatják az eredeti terveiket, Kijev és egész Ukrajna elfoglalását. Újabb országokat fenyegetnek arra az esetre, ha Ukrajna kapitulál. A pápa nem a megtámadottak, az üldözöttek, az elnyomottak, hanem a gyilkosok mellé állt. Ez pedig azt jelenti, hogy a Vatikánon belüli hatalmi harc eldőlt, győztek azok a sötét erők, amelyek a katolikus egyház államok fölötti világuralmáról soha nem mondtak le, amelynek nem más az akadálya, mint a felvilágosodásból született liberális demokratikus világrend, amit Róma sötét urai az ellenségüknek tartanak. Ráéreztek, hogy Putyin ezt megdöntheti. A Vatikánt nem az emberek élete érdekli, mert akkor a gyilkost szólítaná fel a gyilkolás, nem az áldozatot a védekezés abbahagyására. Ferenc pápát legyőzte és maga alá gyűrte a megbuktatására is kész igazi katolikus klérus, amelynek a helye nem ott van, ahova Ferenc pápa korábban vezette az egyházát, hanem a sötét oldalon, a világ fasisztái között.

Dicsérje meg Donald Trump a te eszedet

Orbánnak fogalma sincs arról, mekkora presztízsveszteséget jelent Európában a Trumpnál tett látogatása, hogyan tekintenek rá az európai vezetők, mekkora károkat okozott az amerikai-magyar kapcsolatokban,...

Trump megmutatta Orbánnak, mi érdekli a legjobban

Trump szakított egy órát Orbánra Floridában, érdemes lett volna meghallgatni a tárgyalást, amit Orbánnal folytatott. Orbán szembesülhetett a valósággal, a sötét butasággal, az önzés...

Orbán akarja a háttérből irányítani Trumpot

Ennek legfőbb akadálya Trump személyisége, akiből hiányzik az intellektuális képesség, a taktikai érzék, önfegyelem. Trump alkalmatlan arra, hogy a politikai rendszert átalakítsa, türelmesen lépésről lépésre felépítse. A demokráciának látszó diktatúra helyett diktatúra az álma, amit bunkósbottal nem lehet, csak a Legfelsőbb Bírósághoz hasonló sunyisággal. Orbán terve az, hogy a magyar modell ürügyén a háttérből irányítsa Trumpot, belőle is egy bábot csináljon. Trump azonban irányíthatatlan, öntörvényű, végtelenül buta, indulatos és nárcisztikus pszichopata, aki szerelmes önmagába, a rögtönzéseibe és saját ötleteibe. Nem tudta őt senki korlátozni, tartósan befolyásolni és irányítani. Csak rombolni tud. Trump csak azokat tűrte meg maga körül, akik minden kritika nélkül támogatták minden ötletét és hazugságát. Soha nem tűrt meg senkit, aki mást javasolt. Csak olyanokat, akik azt mondták meg neki, hogy amit kitalált, azt hogyan lehet megcsinálni. Ebbe belefértek a legnagyobb őrültségek, csak józan ellenjavaslatok nem.

Orbánt senki nem fogadja Washingtonban

Minden normális ország az Egyesült Államok kormányával tart jó kapcsolatot, függetlenül attól, hogy éppen ki az elnök. Orbán Magyarország érdekeit sérti, hogy nem az amerikai kormányzattal, hanem egy szélsőséges politikai irányzattal tart kapcsolatot, amely hosszútávon bukásra van ítélve, s elköteleződik az egyik politikai oldal mellett. Az is elfogadhatatlan, hogy a demokratikus világgal és normákkal szembeni támadásait szuverenitásnak beállító Orbán durván beavatkozik más államok, még az Egyesült Államok belügyeibe is. Látogatásának is az a célja, hogy befolyásolja az amerikai elnökválasztást. Az amerikai szavazókat akarja befolyásolni és becsapni. Orbán Washingtonban csupán az egykor nagymúltú, majd ugyancsak Trump befolyása alá került, jelentőségét és az 1980-as és 1990-es évekre jellemző szellemi-politikai befolyását elveszítő Heritage Foundation elnökével, a trumpista Kevin Roberts-el találkozik. A Heritage Foundation egykor tekintélyes konzervatív szellemi műhely volt, amelyet még Trump volt alelnöke, Mike Pence is elhagyott, mert szalonképtelen szélsőjobboldali szócső vált belőle. Ma már egy trumpista MAGA intézmény, amely szélsőséges programot hirdet.

Trump esélyeinek annyi, akit Orbán támogat, az általában megbukik

Szerény véleményünk szerint ebben az esetben Moldova, a Baltikum napjai meg vannak számlálva, a Balkánon is készen állnak az oroszbarátok a háborúra, az pedig evidens, hogy Putyin Magyarországot pillanatok alatt megszállja, hogy felvonulási területnek használja, s máris Nyugat-Európa határán legyen. Magyarországot puskalövés nélkül foglalhatja el. Ez az a béke, amiről Orbán beszél, amit Trump hoz el. Az amerikai sajtó Orbán látogatása nyomán felidézi, hogy Trump a világ diktátorainak csodálója, így Orbánt Putyinnal és Kim Dzsongunnal, a világ szörnyetegeivel egy sorban emlegetik. Az amerikai republikánusok nem ismerik Orbánt, a rendszerét, csak a lefizetett hazudozó Tucker Carlsson interjújából. A legszélsőségesebb Ku Klux Klan szimpatizáns Qanon-hívő MAGA-idióta is fegyvert ragad, ha Amerikában olyan aljadék mocsok diktatúra jönne létre, mint amilyen Orbán rendszere, amelyben nincs szabad sajtó, nincs szabad bíróság, nincs jog, nincs alkotmány, nincsenek fékek és ellensúlyok, megszűntek a szabad választások, és a Párt irányítja a futballt is.

Trump már most kinyír mindenkit és bevezeti a diktatúrát a republikánus pártban

Először is elkezdték emlegetni azt, hogy Trump jogi számláit és büntetéseit a republikánus pártnak kellene kifizetni, ami abszurdum, közönséges lopás, ha megteszik. Trump ezt azzal indokolja, hogy a független bíróságok esküdtszékei által hozott vádemelések a személye elleni politikai üldözés részei, amiből egy szó sem igaz. Mi lesz, ha majd el is ítélik? A most leköszönő elnök Trump támogatója volt, de ahhoz túl független, hogy Trumpnak megfeleljen. Emellett a Trump-ellenes Mitt Romney unokahúga. Romnyt pedig gyűlöli Trump, mint egy igazi nárcisztikus pszichopata, aki nem tűr ellentmondást. McDaniel volt az RNC leghosszabb ideig hivatalban lévő vezetője a polgárháború óta. Ez mindent elmond. Nem volt választása Trump terrorjával szemben. Utódja, Michael Whatley, Trumphoz méltó gazember, igazi korrupt alak, olaj- és gázipari lobbistaként tevékenykedett, ennél többet talán nem is kell mondani róla. Ezek "csapolják le a mocsarat", ezek söprik ki a washingtoni korrupt elitet, ezek hitetik el a rozsdaállamok redneck szavazóival, hogy velük vannak.

Orbán Iványi Gáborból akar Navalnijt csinálni

Iványi Gábor a rendszerét kereszténynek nevező Orbán antitézise és hazugságainak élő cáfolata. Szerepét tekintve pontosan abban a helyzetben van, mint Jézus, aki a hatalmat kiszolgáló vallásos főpapok és a politikai hatalom célpontja lett a létezésével. Képviselte azt, amiről a képmutatók csak beszéltek. Ez elég, elkerülhetetlen volt, hogy eltüntessék. Jézussal ez úgy is megesett, hogy visszautastott minden politikai szerepet, mert más volt a küldetése. Iványi Gábor azonban úgy védelmezi az üldözötteket és a jogfosztottakat, hogy polgári jogi és emberi jogi harcos is, aki az igazságot szólja és az elnyomó hatalmat bírálja. Újra felmerült köztársasági elnöki jelölése, Orbán pedig fél a hiteles népszerűségétől. Ezért biztosra vehető, hogy a diktatúrát lépésről lépésre kiépítő, ocsmány akcióit tudatosan felépítő Orbán végső terve az, hogy Iványi Gáborból bűnözőt csináljon, letartóztassa és a börtönbe küldje. Iványi Gábornak Navalnij sorsát szánja, azt remélve, hogy a börtönben meghal, még bérgyilkost sem kell küldenie rá.

Iványi Gábor elleni támadás Ónodi István megbilincselése, megérkeztek Putyin módszerei

Ónodi Istvánt azért vették őrizetbe, mert Iványi Gábort nem merték őrizetbe venni. Egy héten egy Navalnij elég, bár az eset láthatóan nagy bátorítást adott nekik. Ezek már orosz módszerek, s az akció időzítése nem véletlen. Iványi Gábort kell ellehetetleníteni, nehogy az ellenzék közös köztársasági elnökjelöltje legyen, s az ellenzék nehogy megrendezzen egy alternatív közvetlen elnökválasztást, és Iványi Gábort a többség megszavazza. Ezért kellett Ónodi Istvánt megbilincselni. Méghozzá egy olyan országban, ahol közpénz ezermilliárdok tapadnak a miniszterelnök és családja, valamint a strómanjai kezéhez. A NER Ónodi István személyében megtalálta a legveszedelmesebb bűnözőt, akit bilincsbe verve vezetnek el az otthonából, mert a halálból mentenek meg embereket, és az utána járó köztartozásokat az állami normatíva jogtalan visszatartása miatt nem tudták befizetni. Évi százmilliárdokat adnak a hatalomhoz lojális egyházaknak. Több pénzt osztanak el ezen felül, mint amivel Iványi Gábor hat éve tartozik, de neki azt sem adják oda, ami törvény szerint jár. Politikai okokból és személyes bosszúból, Orbán Iványi Gábort ki akarja végezni. A gazdasági igazgatója ellen indított NAV-támadás ennek a része. Az adóhivatal furkósbot a hatalom kezében, ahogy Orbánnak mindig is az volt. Egy ártatlan embert hurcolnak meg. De az igazi célpont Iványi Gábor.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFasizmus