2024, április18, csütörtök

Tag: fenyegetés

Putyin állhat a moszkvai terrortámadás mögött

Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy Putyin ismétli önmagát, aki saját hatalmát is azzal szilárdította meg, s provokálta ki a második csecsen háborút, hogy felrobbantatott négy lakóházat, szemrebbenés nélkül gyilkoltatott meg 307 ártatlan civilt. Arra a kérdésre, hogy kinek volt érdeke a mostani terrortámadás, egyértelmű a válasz: Putyinnak. Putyin Ukrajnára próbálja hárítani a felelősséget, igyekszik felkorbácsolni a hangulatot, hogy a közvélemény támogassa legújabb terveit, amelyekhez éppen most kezdett újabb 300 ezer katona toborzásába. A hírek szerint a második legnagyobb ukrán várost, Harkovot akarja elfoglalni, amíg Trump blokkolja az amerikai segélyeket. De lehet ennél rosszabb is. A terrortámadás arra utal, hogy Putyin valami nagyon aljas tervre készül, amihez szüksége van a közvélemény, a lakosság támogatására. A tudatalattijaként működő Medvegyev már közölte is, hogy likvidálni fogják Ukrajna vezetőit, ha kiderül, hogy ukránok hajtották végre a terrortámadást. Ezt pedig nem nehéz bizonyítania az elkövetőnek, aki "nyomokat" hagy.

A Spar ellenállt annak, hogy bármit elvegyenek, amire szemet vetnek

A Fidesz mindig is így működött: amire Orbán szemet vetett, azt elvették. Ha valaki nem engedte, jött az adóhivatal, az extraadó, a fenyegetés és...

Orbán elveszítette maradék hitelét és tekintélyét

Orbán megint fenyegetőzött, aztán amikor nem engedtek, mindenbe belement. Alig van mivel győzelemnek beállítani a totális vereséget. Normális ember csak olyannal fenyeget, amit be...

Hamis látszat Trump sikere és hatalmas győzelme

Mindezeket figyelembe véve, a született lúzer Trump ezt az előválasztást is elcsalta, miután a 2016-os elnökválasztást kivéve, amit az oroszok nyertek meg neki, mindent elveszített, legutóbb a félidős kongresszusi választásokat. Ezért rendkívül csalóka a látszat, és Trump bedől saját propagandájának, amikor pávaként vonul és ünnepelteti magát. Győzelme mögött a legpiszkosabb módszerek állnak. Jellemző, hogy már azért is őrjöng, hogy még egyetlen riválisa formálisan versenyben maradt, és nem lépett még vissza. Az egóját az is sérti, hogy egyáltalán van és lehet ellenfele. Ha hatalomra kerülne, mindent annak rendelne alá, hogy ez ne lehessen, soha senki ne állhasson az útjába. Trump egész Amerikát olyanná akarja tenni, mint a republikánus pártot. De amikor kilép a nyílt pályára Joe Bidennel szemben, ott még az alkotmányos jogállami demokrácia, szabad ország és normális emberek kutató tekintete fogadja. Az nem ugyanaz a helyzet lesz, mint amit a republikánus pártban teremtett magának.

Putyin nemet mondott Orbánnak a békére

Úgy tűnik, hogy Orbán vagy két szék közül esik a pad alá, vagy olyasmit kell támogatnia, ami a kétszínű, kétkulacsos politikai játszadozásába nem fér bele. El kell köteleződni még jobban. Mi azt sem zárjuk ki, hogy Putyin a hosszútávú terveiben - Ukrajna felmorzsolása után - felvázolta Orbánnak a terveit: barátkozzon a gondolattal, hogy az orosz hadsereg bevonul a baráti Magyarországra, hogy megvédje Brüsszeltől és a liberális terrortól. Putyin Hegyeshalomnál tud legközelebb kerülni Európához. Cserébe Orbán megkaphatja Kárpátalját, de ez az ára. Ezt fogadtassa el a magyarokkal, kezdje el puhítani őket.

Szijjártó nem diplomata, hanem az orosz maffiaállam ügynöke

Ilyeneket csak egy kiképzett ügynök, feladattal megbízott kém beszél, soha nem valódi külügyminiszter.

Orbán kizavarta Novákot Ukrajnába, hogy zsarolja meg a kárpátaljai magyarokat, s fordítsa szembe őket Zelenszkijjel

Megszületett a válasz arra, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Kárpátaljára látogatott, ahol találkozott saját államának polgáraival, a kárpátaljai magyarokkal, köszönetet mondott nekik, és megeegyezett...

Bartus László válasza Bayer Zsoltnak

Bayer számára felmerül a kérdés, hogy miután nem értünk egyet Orbán Viktorral, emberek vagyunk-e még. Csábítónak látszik ez a gondolat, tetszik neki. Vajon miért? Ha nem vagyunk emberek, nem kell figyelembe venni olyan szempontokat, amelyek megilletik az embereket, mint az élet. Ha nem vagyunk emberek, meg lehet bennünket ölni, az nem számít gyilkosságnak. A nyilasok és a hungaristák - miközben nacionalista alapon tagadják a nácikkal való azonosságukat - a dehumanizációt a náciktól vették. Bayer most ott tart, hogy "sajnos" emberek vagyunk. Még nem öl meg?

Aszalós Sándor: Az orosz gyarmatosítás és a történelem

Oroszország történelme során minden szomszédját megtámadta, de soha nem ismerte el magát agresszornak, és agresszióit mindig felszabadításnak, segítségnek vagy védelemnek nevezte. Oroszország elvette szomszédai területeit, és azonnal „elsősorban orosznak” nyilvánította ezeket a területeket. A megszállt területek helyi lakosait gyakran elpusztították vagy kitelepítették. Ugyanakkor Oroszország folyamatosan szereti áldozatként és szenvedőként bemutatni magát. Oroszország szeret az őt ért szenvedésről beszélni, de soha nem említi azt a szenvedést és gyászt, amelyet másoknak okozott.

Böjte Csaba zsarolja a megerőszakolt lányt, hogy vonja vissza a vallomását

Böjte Csaba azzal zsarolta meg a szovátai gyermekotthon vezetője által megerőszakolt lányt, hogy a férfi miatta kapott agyvérzést, ezért vonja vissza a vallomását, különben minden a lelkén szárad.

Völner megfenyegette Varga Judit említésével Orbánt

Völner Pál nem akarja élete hátralevő idejét börtönben tölteni, ezért a bírósági tárgyaláson egy megrendezett jelenet formájában üzent Orbánnak. A Telex videóriportjában (4 perc...

A családon belüli erőszak nem azonos a fizikai bántalmazással

Az amerikai magyar közösségben is előfordultak sajnálatos esetek, amikor a családon belüli erőszak tragédiákhoz vezetett. Ezek látványos botrányok, amelyek megjelennek a sajtóhírekben, de a...

A NER ezúttal is a terrorállam oldalán áll, megadták az „engedélyt” Kínának Tajvan megszállására

Magyarország elkötelezetten a terrorista államok oldalán áll, idő kérdése, maga is mikor válik azzá. Orbán még véletlenül sem tud jó oldalra állni, mindenben a...

Orbán be akar lépni a háborúba, más nem indokolja a fegyverkezést

A rezsicsökkentésről is azt mondták, hogy megvédik, ahogy megvédték a magánnyugdíjakat, ahogy legyőzték az államadósságot és az inflációt. Minden jel arra utal, hogy Orbán bízik Putyinban és a tervében, hogy az energiaárakkal térdre kényszerítheti a Nyugatot, Trump megválasztása után pedig szabadkezet kap a világban, és a keresztényfasiszta illiberális világrendet győzelemre juttatja. Orbán Horthyt játszik a Hitler szerepébe került Putyin mellett, és egy újabb nemzeti katasztrófát készít elő. Orbán háborúra készül, ez nem vitás.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFenyegetés