2024, április19, péntek

Tag: Karácsony Gergely

Magyar kiverheti Budapestet az ellenzék kezéből

Aki 2010-től 2023-ig nemcsak elfogadta, kiszolgálta, hanem támogatta Orbánt, annak semmi erkölcsi alapja nincs gyűlölni és gyalázni Gyurcsányt. Magyar, aki résztvett a 2006-os puccskísérletben (amit soha nem bánt meg, nem értékelt át), azért gyűlöli Gyurcsányt, amiért Orbán, s nem azért, amiért az ellenzékiek egy része elutasítja. Ez a kettő nem ugyanaz. Az Orbán-rendszer nem Gyurcsány miatt van, hanem Orbán miatt.  Ez a fideszes gyűlölet tartaná vissza az ellenzékiek egy részét, akik Magyar feltétlen hívei lettek, hogy Karácsonyra szavazzanak, ami Budapest elvesztését jelentené. Ha ő veszít, Budapest mindenképp Orbán kezébe kerül. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt elutasítása pontosan kijelöli Magyar Péter helyét, szerepét, felelősségérzetét. Aki Budapestet Orbán kezére juttatná, az nem ellenzéki, nem demokrata és nem "messiás", hanem ellenség. Magyart a zsigeri fideszes gyűlölet vezeti. Ha "vissza akarná venni a hazánkat" (amit tőle soha nem vettek el), akkor mindent megtenne azért, hogy Budapest ne hulljon Orbán ölébe. Figyelmeztető jel, hogy Magyar nem ellenzéki, nem demokrata, jobban utálja az ellenzéket, mint a Fideszt, mert mélyen beágyazódott Orbán fasiszta pártjába.

Ungár Péter az ellenzéket fúrja Budapesten és Orbánnak dolgozik

Aki ismeri Orbánt, s aki ismeri a módszereit, az tisztában lehet azzal, hogy ha nem tudja az ellenzék népszerű polgármesterét lejáratni, megbuktatni és legyőzni, s nem segít az sem, hogy bünteti Budapestet, kifosztja és megpróbálja tönkretenni, akkor keres egy árulót az ellenzékben, akivel állít egy rivális főpolgármester-jelöltet, akivel megosztja az ellenzéket és az ellenzéki szavazatokat. Erre pedig kiválóan alkalmas a függetlennek látszó fideszes Vitézy Dávid, aki fideszes csúcskáder, közvetve még rokona is Orbánnak. Orbán mindig előre gondolkodik és szervez, a főváros visszaszerzése fontos terve, ezért a szokásához híven több vasat tart a tűzben. Vitézy beépítése és felépítése, mint lehetséges "ellenzéki" ellenjelölt, egy hónapok óta felépített akció, ha úgy tetszik, titkosszolgálatinak is nevezhető játszma, amelyet még arra is felhasznált, hogy égesse és savazza Lázárt, akinek soha nem bocsátott meg (egy diktátor soha nem bocsát meg senkinek), aki azért miniszter, hogy a legnépszerűtlenebb tárcával lejárassa, kontroll alatt tartsa, s elvitesse vele a balhét. Ungár felhasználásában semmi meglepő nincs, az ellenzéki sajtóval kapcsolatban azonban súlyos kérdések merülnek fel, hogy a szakíróikon vagy más behatolás útján hogyan váltak egy fideszes játszma eszközeivé. Ez nagyon könnyen előfordulhat, ilyen jelenségekkel még Orbán államcsínye előtt is találkozni lehetett a szabad sajtóban, demokraikus jogállamban is. Az egyes területekkel foglalkozó újságírók nagy kísértéseknek vannak kitéve, illetve a híréhség és a hírverseny tudtukon kívül egyes informátorok eszközeivé teheti őket.

Karácsony rehabilitálja Antall Józsefet, aki felelős a horthyzmus feltámasztásáért

Antallt súlyos felelősség terheli, hogy pártjában megtűrte a Csurka-féle antiszemita sejtet, képtelen volt a Csurka-dolgozat után is megtisztítani a pártját, amire csak azután került sor, amikor Csurka nyíltan a párt elfoglalására tört. Antall a rendszerváltás utáni első ciklust pokollá tette, a keresztény-nemzeti kultúrharcot újraindította, horthysta úri Magyarországot épített, a csendőrimádó Boross Pétert tette belügyminiszterré, majd utódjává. 1992. október 23-a szervezett provokáció volt Göncz Árpád ellen, amit a BM szervezett. Ez egyben 1956 meghamisítása is volt, 1956 horthysta, fasiszta és antiszemita irányzatának értelmezése. Nemcsak történelemhamisítás és szkinhedekkel végrehajtott provokáció, náci, nyilas, árpádsávos pankráció, hanem ez jelölte ki az antalli Magyarország irányvonalát. Antall erkölcsi rehabilitációja súlyosan sérti a magyarországi zsidóságot, mert kormánya a horthyzmust igyekezett tisztára mosni. Antiliberális ideológiája Orbán előfutára, Orbán az antalli örökség egyenes folytatója és következménye. Karácsony Gergelynek az emlékezete túl rövid, nem emlékezik a médiaháborúra, a közmédiában indított politikai tisztogatásra, a szélsőjobboldal támogatására és felemelkedésére. Antall siklatta ki a rendszerváltást.

Mivel elolvadnak a Karácsony mögött álló pártok, helyteleníti, hogy pártjelöltek induljanak a választáson

Tulajdonképpen csak azt nem mondták ki, hogy az ellenzéki pártokat meg kellene szüntetni, hiszen csak akadályai mindennek, ami Magyarországon az Orbán-rezsimmel szemben történik. A pénz tartja életben őket, amit Orbántól kapnak azért, hogy legyen a rendszert legitimáló kollaboráns álellenzéke. Minden tiszteletet megérdemelnének, ha ezt kimondanák, felszólítanák saját pártjaikat az önfelszámolásra, az önmegsemmisítésre és a parlament elhagyására, s velük együtt, mint e pártok részeit, és a totális kudarc felelőseit, önmagukat is lehúznák a WC-n. Ez tisztességes lenne.

Hivatalosan még nem vonták vissza a Fudan tervét, de Karácsony már engedélyezi az atlétikai vb-t

Az ellenzéki összefogásnak nem kellene vajon ezt a kínai és Fudan-ügyet nyomni mindaddig, amíg Orbán arra nem kényszerül, hogy hivatalosan visszavonja az egészet? Amíg nem teszi meg, addig ez kampánytéma, és a kampányban maximálisan használni kellene. Nemcsak azért, mert politikailag "hasznos", hanem azért, mert amíg nem vonják vissza, ez reális veszély. Márpedig a tervek úgy készültek, hogy ne lehessen leállítani a projektet. Amit megmagyaráz a korrupció, a hatalmas pénz, amit az állam kárára Orbán itt lenyúlhat. Ilyen előnytelen szerződést más nem indokol.

Markó Beáta: Tovább a megalkuvás útján!

Most, hogy bő egy hónapja véget ért az ellenzéki összefogás előválasztása és a résztvevők elégedetten dőlhetnek hátra foteljeikben, visszatért minden a régi kerékvágásba. Újra az országot irányító klerikálfasiszta, emberirtó kormány goebbelsi propagandaminisztériuma tematizálja a közbeszédet, a velük szemben álló úgynevezett politikusok pedig folytathatják a tizenkettedik éve rutinosan begyakorolt tevékenységüket: a magyarázkodást, a rájuk kent hazugságok, rágalmak és egyéb mocskok levakarását az egészségügyminiszter által sosem látott körömkefével.

A balliberális frontember unta az előválasztást, ezért átjátszotta inkább egy jobboldalinak

Mindennek abból a szempontból van jelentősége, hogy érdektelensége és lustasága miatt, ahol ő egy diktatúra leváltására irányuló kampányban halálra unta magát, Orbán leváltását nem egy ballib politikus vezeti, akiben meg lehet bízni, hanem egy akarnok jobboldali, egy autokratikus személyiség, aki ugyanazt az ideológiát vallja, mint Orbán, aki egy Orbán nélküli Fideszről álmodozik, s aki az ellenzéket is a maga vezéri ambíciói alá akarja gyűrni, és ehhez már most a feluszított fanatikusaival helyezi nyomás alá az ellenzéki összefogás pártjait.

Karácsony alkalmatlansága és felelőssége, hogy ráeresztett egy szélsőjobboldali fasisztát a baloldali ellenzékre

Karácsony felelőssége, hogy ez a helyzet létrejött, és olyan választás elé állították az ellenzéki szavazókat, hogy vagy "Gyurcsány" vagy egy fasiszta a választás. Ezt a felosztást Márki-Zay hozta létre, mert ezzel a szembeállítással (a gyurcsányozással) akarta maximalizálni és elhódítani a szavazókat, miközben a balliberális oldalon felismerték ennek a mentalitásnak a fasiszta jellegét. A jól indult előválasztásból így lett rémálom, aminek végeredménye senkinek nem jó, mert egy részük vagy "Gyurcsány" miatt, vagy egy "másik Orbán" miatt nem tud azonosulni a végeredménnyel.

Karácsony Gergely egy diktatúrában hirdeti a politikai hidegháború végét

Biden újraegyesítési kísérlete is megbukott. A szélsőjobb zsarolásra használta a szlogenjét, hogy ha "újraegyesíteni" akar, akkor ne a saját programját valósítsa meg, hanem a trumpista fasisztákét. Egy jól láthatóan bukott programot vettek át, ami jól illeszkedik Karácsony Gergely gyenge karakterébe. Még Jézus Krisztus is azt mondta, hogy nem békességet hozott a földre, amely egy ellenség (a Sátán) által megszállt terület, hanem fegyvert. Nem lehet az ellenséggel alkut kötni, mert akkor nem lehet a foglyait kiszabadítani.

Bartus László: A liberális baloldal önfeladása politikai öngyilkosság

Ezért egy valódi, igazi Orbán-hívő soha nem fog mérsékelt jobboldalira szavazni, mert árulónak, langyosnak, túl liberálisnak tartja. Ez azonban a vékonyabb rétege Orbán szavazóinak, a többségük egykori baloldali, liberális szavazói, akik a nemzeti lózungok és a populista hazug propaganda áldozatai, a sajtószabadság felszámolásának következményei. Ezeknek az embereknek nem jobboldali ember kell, mert nem érdekli őket a jobboldal vagy baloldal, hanem a meggyőző igazságra, a hazugságok leleplezésére, és egy Orbánnal szembeni hiteles világképre van szükségük.

Karácsony „újraegyesítési” ígérete az Orbán-rendszer megtartását jelenti

Nem Orbán-Gyurcsány szembenállás osztja meg az országot, hanem fasiszták és demokraták szembenállása, amihez semmi köze annak, hogy az Orbán által démonizált Gyurcsány is demokrata, ami talán nem baj, viszont Karácsonynál annyival normálisabb és különb, és van annyi esze, hogy fasisztákkal és bűnözőkkel nem a békességet keresi, és nem egyesíteni akarja a demokratákkal őket, hanem fel akarja számolni az önkényuralmi rendszerüket és felelősségre akarja vonni őket az elkövetett súlyos bűncselekményeikért. Ez bizony konfliktussal jár, amit Karácsony nem bír el.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter sziámi ikrekként próbáltak nyerni

Szép és sportszerű gondolat, közbeszóltak a bírók, hogy a szabályok szerint az egypárevezős versenyben minden hajóban csak egy ember ülhet. Ahogy a miniszterelnöki székben is csak egy ember ülhet, úgy a miniszterelnökjelölt is csak egy ember lehet. Ha lehetnének ketten, akkor lehettek volna öten is.

Mindenki magát kiáltja ki győztesnek, a háttérben gyilkolják egymást

Mindebből látszik, hogy nekünk egyik jelölt sem tetszik, egyikkel sem tudunk azonosulni, a harcaikkal pedig pláne nem. Nekünk az tetszett, amikor az előválasztás elején még mindenki egyenrangú volt, és a különböző pártok vezetői nemcsak kiegészítették, hanem kontrollálták is egymást.

Markó Beáta: A lóvá tett választók

És ekkor – a második fordulót meg sem várva! –, a számlálás teljes befejezése előtt beindult a tipikus magyar gépezet! A második és a harmadik helyezett fairplayjátékos azonnal felrúgta az eredeti megállapodást. Azon melegében taktikai tárgyalásba fogtak, megindult a csiki-csuki, a ki lép vissza kinek a javára, a ki mit kap miért cserébe, alkut követte alku, s úgy elkezdtek pozíciókat osztogatni egymásnak a majdani kormányban, mintha már megnyerték volna a jövő évi parlamenti álválasztást is.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKarácsony Gergely