2024, március29, péntek

Tag: maffia

Az ügyészség bemutatja: nem történt semmi

A kriminológia történetében páratlan eset, hogy a csúszópénzek fizetésével megvádolt Schadl György bejegyzése szerint egy autót el kell vinni a kereskedésből Nagy Ádámhoz, Rogán Antal kabinetfőnökéhez, amelynek kesztyűtartójában van 1 millió 120 ezer forint. Látszólag ez azt jelentené, hogy Rogánnak küldtek egymilla csúszópénzt ebédre. Mit mond az ügyészség arra, hogy csúszópénz volt a kesztyűtartóban? Ezt: "Igen. Volt. Észleltük. Vizsgáltuk." Ez már ideáig zseniális. Majd: Ha "valaki egy autókereskedéssel jó kapcsolatban van, és segít másoknak abban, hogy ilyen vagy olyan használtautót szerezzenek, ez a mi tudomásunk szerint nem bűncselekmény." Az ő tudomásuk szerint nem bűncselekmény, pedig eszerint feltételezhető, hogy még az autó is korrupciós "ajándék". Ilyen zseniálisan nem dolgozik egyetlen ügyészség sem, s ami fontos, hogy ilyen megállapításokat szemrebbenés nélkül tudnak kamerába mondani. Egy jogállamban egy ilyen sajtótájékoztató után az ügyészt bűnpártolásért bilincsben viszik el.

A Spar ellenállt annak, hogy bármit elvegyenek, amire szemet vetnek

A Fidesz mindig is így működött: amire Orbán szemet vetett, azt elvették. Ha valaki nem engedte, jött az adóhivatal, az extraadó, a fenyegetés és...

A Forbes alábecsüli Orbán és Tiborcz vagyonát

Lélegzetelállító, milyen nagyságrendben rabolja ki az Orbán-maffia Magyarországot. Ilyen nagyságrendű bűncselekmény Magyarország ezeréves történetében is ritkaságnak számít. A Forbes adatai inkább arra mutatnak rá, hogy olyan nagyságrendű és ütemű az állam kifosztása, hogy nem tudják követni. Nincs egy valós összesítés az Orbán és strómanjai által kilopott vagyonról. A Forbes listája inkább a bűnpártolás kategóriájába tartozik. Az állítólag 75 milliárdos vagyonnal rendelkező Tiborcz csak egy augusztusi cikk szerint 30 milliárd vissza nem térítendő állami támogatást kapott, hogy a legjelentősebb ingatlanok az Orbán-család tulajdonába kerüljenek. Egy másik vagyonleltár szerint "legalább 427 milliárd állami vagy baráti pénz mozdult meg Magyarországon a Tiborcz-kör" irányába. Tiborcz már ott tart, hogy neki is vannak strómanjai. Ez egyedül hatszorosa a listán levő vagyonnak.

Várkonyi Andrea elfelejtette megköszönni az adófizetőknek a karácsonyi ajándékukat

Felcsút közpénzből multimilliárdos gázszerelőjének felesége, Várkonyi Andrea meghatóan nyilatkozott arról, milyen kedves ajándékkal lepték meg cégük dolgozóit. Bryan Adams világhírű kanadai zenész fellépésével. Majd...

Európa tolvaja beszél ukrán korrupcióról

Orbán azért gyűlöli Ukrajnát, mert megállította az oroszokat, egységbe forrasztotta és megerősítette Európát, helyreállította a demokratikus Amerika vezető szerepét a világban az oroszokkal szembeni ellenállással. Orbán azt akarja, hogy Ukrajna az oroszoké legyen, s az uniós tagság, ami előszobája a NATO-tagságnak, ezt örökre megakadályozná. Orbánnál nincs korruptabb európai vezető, de megkockáztatjuk, hogy a világon sincs talán hozzá mérhető tolvaj bűnöző, aki nem a börtönben, hanem hatalomban van. Magyarország szégyene és tragédiája ez az ember, akinek igazi arcát akkor látták, amikor az Üllői úton lefényképezték, ahogy számolja a készpénzt, és megy valami simlis titkos találkára. Orbánnál nincs korruptabb politikus talán az egész világon. Európában ő az egyetlen, akiről mindenki tudja, hogy egy tolvaj, de nem lehet ellene eljárást indítani, mert saját embereit ültette mindenhova. A legkevesebb, amit mondhatunk róla, hogy igazi söpredék bűnöző. Ja, keresztény bűnöző. A "keresztény" az ő szájukban ezt jelenti. Lop, csal, hazudik.

Aki állampapírt vesz, Orbánnak adja a pénzét, és becsapják a végén, piramisjátékot játszanak

Ezért azt javasoljuk, hogy ne adja senki tolvajnak és csalónak a pénzét. A pénzt Orbánnak adják, a tolvajnak, nem a magyar államnak. Azért fanyalodnak rá már az emberek pénzére és nem a piaci befektetőkre, mert azokat nem lehet becsapni, és azoknál már nincs hitelük. A magyar állam gazdasági helyzetét tekintve nem látnak garanciát és fedezetet az ígéretek betartására. Nem odaadni, hanem eldugni, elrejteni kell Orbán elől minden megtakarítást. Tudják, a magyar polgárokat be lehet csapni, a pénzüket el lehet lopni, nekik hazudhatnak, hogy Brüsszel lopta el, az ukránoknak adták, a háború vitte el, stb.. A magyarok pedig nem tudnak mit tenni, kénytelenek az elveszett pénzükről lemondani és/vagy az ígéretekhez képest alacsony hozamot lenyelni. Orbán ellopja már az emberek megtakarított pénzét is. Senki ne vegyen magyar állampapírt, ne finanszírozza Orbán fasisza államát, ne engedje, hogy becsapják és meglopják, ahogy mindig is tették. Orbánnak semmi köze az ezeréves magyar államhoz, azon kívül, hogy 13 évvel ezelőtt kisajátította, megszállta és kifosztja. A csődhelyzetből menekülnek, piramisjátékot játszanak, s előbb-utóbb az egész összeomlik.

Tiborcz az apósa nélkül most jönne ki a börtönből

Tiborcz István a bűnözőknek ahhoz a típusához tartozik, aki elhitte magáról, hogy sikereit magának köszönheti, ezért 37 éves korára saját erejéből lett az ország...

Bartus László: Ellenjelölt nélkül

Így versenyez az a ló, akit soha nem cserélnek. S így lesz ő a győztes. Így nem veszi észre senki, hogy már nincs benne szufla, elhízott, kövér, szőre fakó, szája habzik, a vérnyomás, cukor, koleszterin az egekben. Igazi versenyre be sem lehet nevezni, az ott induló lovakhoz nem is mérhető, azok pocskondi-zásából él. Róluk szállít rossz híreket, hogy megdöglenek. Miután még mindig ragaszkodik a hamis látszathoz, hogy a Fidesz nevű szervezett bűnözői csoport egy politikai párt, kénytelenek vagyunk a politikai pártokra jellemző kategóriákkal megfogalmazni ugyanezt, és megállapítani, hogy a Fidesz-demokráciában nincs ellenjelölt és nincs ellenszavazat. Már ellenjelölt sincs, mert bárki jobban mutatna nála. Még a Szovjetunióban is voltak belső hatalmi harcok. Volt XX. kongresszus, a személyi kultusz és a terror valamelyest csökkent. A Fidesz bukását éppen az sietteti, hogy nincs más ló, csak ez az egy, aki agyonrúg mindenki mást, nincs hajlandóság és lehetőség sem az önkorrekcióra, a kiigazításra, a tévedések és hibák kijavítására. Ez önveszélyes állapot.

Máshol Venezuelával ijesztgetnek, Magyarországnak viszont ideális partner

Ha valaki belegondol, egyszerűen téboly, amiket ez az ember beszél. Például azt mondta: "Mi azt szeretnénk, ha a jövőben minél kevesebb szankciós rezsim keserítené meg a világ életét, és ezek helyett a globális együttműködés, a konnektivitás, az összeköttetések időszaka jönne el”. A világgazdaság és a szabad piac normális működését védő országokat "a világ életét megkeserítő szankciós rezsimeknek" nevezi, mert akadályozzák a venezuelai és hasonló korrupt rendszerek és bűnözők szabad tevékenységét, az alvilág működését. Szijjártó kifogásolja, hogy vannak szabályok, törvények, bűnöldözés, rendőrség, amelyek nekik problémát okoznak a létezésükkel. Bezzeg Venezuelában semmi ilyen nincs. Ahol a jog és a törvény nem működik, ott vannak ők otthon. Egyszerűen elképesztő, hogy ez az ember európai uniós ország külügyminisztere. Így csak a legsötétebb bűnbandák maffiózói beszélnek. Végülis nincs mit csodálkozni, Szijjártó az. Tökéletesen azonos önmagával. A probléma csak az, hogy nem az alvilágban tevékenykedik, hanem külügyminiszterként, és nem a börtönben álmodozik venezuelai bizniszekről, hanem közpénzen és szabadlábon.

Mészáros és Tiborcz oszthatja az uniós pénzeket

A kör bezárult, a tolvajok maguk osztják az uniós pénzt maguknak, így az orbáni korrupció működése elérte csúcspontját, amikor a tolvaj és az állami pénzelosztó ugyanaz a személy, ez a személy pedig a strómanja és a veje révén maga a miniszterelnök. Ennyi erővel lehet az ellopásra szánt uniós pénzt egyenesen és közvetlenül Orbánnak utalni, ő majd elosztja a családtagok között. Teljesen felesleges ezeket a közvetítőket beiktatni. Ez a modell azért hasznos, mert mindennél világosabban mutatja a valóságot, hogy a tolvaj maffia élén a miniszterelnök áll. Ez a maffiaállam ideáltipikus formája, amikor az állam és a maffia vezetője ugyanaz az ember. A struktúra tökéletességét mutatja, hogy mire a pénz eljut a miniszterelnök-maffiafőnökhöz, addig is ő veszi le a jutalékokat. Ezért egyetlen fillér sem vész kárba (értsd: nem kerül köztulajdonba, noha a köz kapta volna az egészet).

Tolvajok titkos társasága lesz Tiborcz „angolszász stílusú” privátklubja

Még a felvételi bizottság is titkos, hát még a felvételi szempontok. De mi tudjuk, kiből áll "a titkos felvételi bizottság". A titkos felvételi bizottságot Orbán Viktornak hívják, függetlenül attól, hogy formálisan hány birka szavazza meg méregdrága csokornyakkendőjében azt, amit Orbán elrendel. Tagok azok lehetnek, akik Orbán zsebében vannak, akik zsarolhatók, a legpiszkosabb ügyeket irányítják és bonyolítják. Ha úgy tetszik, a magyar "háttérhatalom", akik parlament, bíróság, számvevőszék és mindenki más helyett eldöntenek mindent. A "Család". Talán még kézcsók is lesz.

Mészáros elfelejtette, hogy ő a magyar nép pénzéből ringatja luxusjachton a szaros valagát

Ez azonban nem az ő magánélete, mert ezt a pénzt nem magánemberként, a szorgalmával, a tehetségével és a munkájával kereste, hanem Orbán Viktor bűntársaként a magyar néptől ellopta. Ez a magyar emberek magánélete, ők nem tudnak elmenni még a Balatonra se, ők nem tudják a gyerekeiket nyári táborba sem befizetni, ők nem tudják megvenni a boltban, amit szeretnének, mert az ő pénzük Mészáros Lőrincnél van, aki luxusnyaralásokra, orosz bűnözőktől vásárolt luxusjachtokon való rongyrázásra költi. Ebből van egyebek mellett a világcsúcstartó magyar infláció.

Meg sem érdemeljük Tiborcz Istvánt, aki áldozatokat hoz értünk

Tiborcz Istvánnak csak megszületni volt nehéz, miután feleségül vette Orbán Ráhelt, Magyarország miniszterelnökének lányát. A "Royal Wedding" előtt Tiborcz István még fatolvajként volt ismert...

Gyanús orosz szál a Tiborcz-Orbán ingatlanok körül

Elmondható, hogy az Orbán-család közvetve szoros üzleti kapcsolatban áll Putyinnal, az orosz állammal, amelynek titkosszolgálati és maffiaérdekeltségei egyértelműek. A mostani szállodavásárlás a jéghegy csúcsa, amely megmutatja, hogy az Orbán-család üzletileg is összefonódott az orosz titkosszolgálattal, az attól elválaszthatatlan orosz maffiával és orosz állammal, Putyin környezetével. A Tiborcz-féle üzletek eddig is gyanúsan kapcsolódtak arab és más alvilági körökhöz, a Tiborcz-Orbán család ismeretlen céllal költözött egy időre Marbellára, mely az orosz maffia egyik központja is.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMaffia