2024, április20, szombat

Tag: szabadság

Az Orbán-rendszer halála a kereszténységnek hazudott erkölcs

Miközben ez a velejéig romlott, képmutató, mocskos banda elhordozhatatlan terheket rak másokra, összetöri és gúzsba köti az emberek lelkét (ahogy a tömeggyilkos egyház tette ezt a középkorban), ők maguk egy ujjal sem érintik ezeket a terheket, csak leplezik. Ez a beteg gondolkodás csinál szörnyeket belőlük, szül elementáris felháborodást, ha lebuknak. Orbán a saját fiát bújtatja a katonaságban, hogy férfiassá tegye vagy annak mutassa, és képes a gyerekét egy életveszélyes országba, Csádba küldeni (ki engedné el a fiát oda?). Mindezt csak azért, hogy elrejtse a világ szeme elől, mert nem fér bele a beteg, a Bibliát is meghazudtoló, képmutató, hamis, álkeresztény, árja világképbe, amit hirdet. Saját börtönükbe kerültek, mert ez az ideológia a diktatúra alapja, hogy a kereszténységet védelmezik, s a magyar egy keresztény nemzet. A nemzeti identitás a kereszténységgel való azonosítása hazugság. Aki nem hazudja magát kereszténynek, erkölcsösnek, az nem is magyar. Az egész országra ráhúzzák ezt a hazug képmutatást. De ebbe buknak bele.

Magyar Pétert azért szeretik, mert áldozat nélküli megváltást ígér

Magyar Péter akkor lenne őszinte, s a rendszerre veszélyes, ha visszatérne az ősbűnhöz, az alkotmányos rend megdöntéséhez, megvonná a rendszer legitimációját, megkérdőjelezné az alkotmányos és törvényes jellegét, amit bizonyít, hogy nem lehet számonkérni semmit a hatalomtól, ha felmondaná az engedelmességet és polgári ellenállást hirdetne meg. Ez jelentené Orbán és a kollaboráns ellenzék együttes leváltását, mivel azok kiegészítik egymást, olyanok a NER-ben, mint a fény és az árnyék. Aki ehelyett az ellenzék mellé akar új párttal beszállni, az csaló, nem vált le senkit, hanem ő is részesedni akar belőle. Ez nem harmadik út, hanem a jelenlegi ellenzék útja a pénz és a morális megsemmisülés felé. Ha Magyar Péter nem lépne be az Orbán-rendszerbe, hanem másokat is kivezetne belőle, lenne esélye megdönteni az Orbán-rendszert. Éppen úgy, mint bárki másnak, nem kellene ahhoz fideszesnek lennie. Ez a helyzet alapstruktúrája. Hogy ez miért nem történik meg, az arra utaló jelekből olvasnia kellene mindenkinek: ez az ember nem egy demokrata.

Amerika megtámadása 1848 elleni támadás

David Pressman vádbeszédet tartott az Orbán-rezsim ellen, mely nyíltan támadja Amerikát és a NATO-t, a demokratikus értékeket. Így még nem olvastak be a kétszínű kormánynak, felidézve, hogy Orbán Amerikát Magyarország legfőbb ellenségei közé sorolja, azt is állítja, hogy "Putyin ukrajnai háborúját valójában az Egyesült Államok vezeti". Ez elképesztő. Felidézte, hogy egy hivatalban lévő miniszter úgy hivatkozik az Egyesült Államokra, mint a halottra, akinek nő a körme. Mint mondta, nem érthetjük meg és nem fogadhatjuk el, hogy a miniszterelnök az Egyesült Államokat Magyarország legfőbb ellenfeleként azonosítja. Azt állítja, hogy az Egyesült Államok kormánya meg akarja buktatni a magyar kormányt. Erről szó nincs, Amerika a közös demokratikus értékeket kéri számon, miközben Orbán a legdurvábban beavatkozik az amerikai elnökválasztásba, kampányol, és kijelenti, hogy meg kell buknia a jelenlegi amerikai kormánynak, amihez neki semmi köze nincs. Nem beszélve az oroszokkal való összefogásról Amerikával és a nyugati szövetségesekkel szemben.

El kellene már zavarni március 15-től a kóklereket

1848 nem a bűnbánó maffiózók ünnepe, szellemisége, megdicsőülése. Magyarországnak 1848-hoz kellene visszatalálnia, s nem szabadna megengedni, hogy szerencselovagok, szélhámosok foglalják el, sajátítsák ki és szentségtelenítsék meg a legcsodálatosabb napot. Nem mer senki meghirdetni egy normális gyűlést, ami 1848-ról szól, a szabadságról szól, ami üzen a nemzetnek, a népnek? Nem tud senki egy 1848-as beszédet mondani a zsarnok Orbán 2024-es országában? Ilyen silány lett ez a nép? Átengedi a színpadot kóklereknek? Nincs egy beszéd ebben a nemzetben, ami süvít? Ami megrendíti a földet, megérinti a szíveket? Nincs senki, aki egyenesen beszél, a szívéből szól? Aki felrázza ezt a nyomorult, akkumulátorgyárak temetőjébe szánt népet? Emlékezteti önmagára?

Hamis látszat Trump sikere és hatalmas győzelme

Mindezeket figyelembe véve, a született lúzer Trump ezt az előválasztást is elcsalta, miután a 2016-os elnökválasztást kivéve, amit az oroszok nyertek meg neki, mindent elveszített, legutóbb a félidős kongresszusi választásokat. Ezért rendkívül csalóka a látszat, és Trump bedől saját propagandájának, amikor pávaként vonul és ünnepelteti magát. Győzelme mögött a legpiszkosabb módszerek állnak. Jellemző, hogy már azért is őrjöng, hogy még egyetlen riválisa formálisan versenyben maradt, és nem lépett még vissza. Az egóját az is sérti, hogy egyáltalán van és lehet ellenfele. Ha hatalomra kerülne, mindent annak rendelne alá, hogy ez ne lehessen, soha senki ne állhasson az útjába. Trump egész Amerikát olyanná akarja tenni, mint a republikánus pártot. De amikor kilép a nyílt pályára Joe Bidennel szemben, ott még az alkotmányos jogállami demokrácia, szabad ország és normális emberek kutató tekintete fogadja. Az nem ugyanaz a helyzet lesz, mint amit a republikánus pártban teremtett magának.

Biden összefogást hirdetett Trump diktatúrája ellen

Biden a demokratákhoz, a függetlenekhez és a mainstream republikánusokhoz szólt, és összefogást hirdetett Trump ellen a demokrácia védelmére. Felidézte, hogy Trump száját olyan szavak hagyják el, mint a náci Németországban. Kijelentette, hogy a bevándorlók nem megmérgezik a nemzet vérét, hanem ők a nemzet vére. Amerika a bevándorlók országa, ahol minden ember egyenlő. Emlékeztetett, hogy ez az ország így jött létre, ezekre az alapelvekre épült, ez tette a világ legerősebb nemzetévé. Biden kijelentette, nem engedi, hogy Trump és a "MAGA republikánusok" rákényszerítsék Amerikát arra, hogy "elhagyja a demokráciát", ahogy azt nyíltan hirdetik. „Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy 2024-ben mi, amerikaiak úgy döntünk, hogy elhagyjuk azt, ami a világ történelmének legnagyobb nemzetévé tett minket: ami a szabadság” – mondta Biden Pennsylvaniában. "A demokrácia továbbra is szent ügy, és nincs a világon olyan ország, amely alkalmasabb lenne a világ vezetésére, mint Amerika."

A Momentumnak sokkal keményebben kellene bírálnia a DK-t

Szerény álláspontunk szerint Donáth Anna írása a közös alapok tisztázását célozta, őszinte volt és igaz, mert azt itt is leszögezzük, hogy Donáth Anna cikke az első szótól az utolsóig igaz. Ahogyan hasonlóan igaz kritikát meg lehet fogalmazni a Momentummal kapcsolatban is, s ezeket kellene tisztázni, korrigálni, közös alapot teremteni és úgy összefogni. Egy ilyen ellenzéki szövetségre, amely kigyomlálta magát, ahol a fékek és ellensúlyok már az együttműködés kezdetén működnek, hatékonyak, ahol egymáshoz és a szavazók széles tömegeihez is igazodnak, már lehetne szavazni, lehetne kihez csatlakozni, létrejöhetne egy igazi ellenzék, mert az jelenleg nincs. Ezek a pártok senkit és semmit nem képviselnek. A Momentum a teljes eljelentéktelenedéstől menekül meg, ha legalább azt a feladatát betölti, hogy leleplezi a DK egész hazugságát, amelynek már az alapja is hazugság, hogy ez egy demokratikus párt. Ez Gyurcsány Ferenc és a felesége pártja, pontosan olyan, mint a Hit Gyülekezete, csak nem egy kibírhatatlan, rettenetes és sötét gazember a szektavezér.

Varga elárulta, Gulyás takargatja

Varga Judit a "szuverenitásvédelmi" törvényről rendezett propagandarendezvényen elárulta a parlamentben, hogy a "szuverenitásvédelem" (amit az ÁVH utódszervezete irányít majd) kiterjed a sajtóra is, ahogy...

A Magyar Rádió épületét eltüntethetik, de a szellemét nem

Vannak még élő tanúi, a magyar sajtó legendás alakjai, akik ennek résztvevői voltak. Mint Mester Ákos, aki maga is jelkép, s tisztességére jellemző, hogy a Magyar Rádió épületének lerombolása ellen/kapcsán szót emelt. Vélhetően mindenki, minden rádiós kolléga nevében. 2010-ben el sem lehetett volna képzelni, hogy ez megtörténhet. Ma senki szót nem emel. Csak az a néhány ember, akiknek a kezéből kicsavarták a mikrofont, az újságot, ahogy a 168 Órát is megszállták, ellenkezőjére alakították, és a múltját meggyalázták. Mester Ákos már nincs a szakmában, ahogy a többi kiválóság sincs, ezért tarthat Magyarország ott, ahol tart. Csak látszat, hogy nem erőszakkal semmisítettek meg mindent, mert ez erőszak volt. Ahogy erőszak a Magyar Rádió épületének lerombolása is. Nemcsak az épület, hanem az emberek, az emberi lélek, szabadság elleni erőszak. Nem véletlen, hogy Iványi Gábornak, a Dankó utcának, a SZET nyomainak, múltjának, az SZDSZ és az emberi jogok emlékének is el kell tűnnie. Mester Ákos visszavonult, de most kiállt és megszólalt a rendszer ellen.

Mi vállaljuk, hogy Orbán csapata ellen szurkolunk

Nem véletlenül került az Orbán-rezsim propagandájának középpontjába a futballválogatott és a neki való kötelező szurkolás. Mi éppen azért nem szurkolunk a magyar válogatottnak, mert...

Orbán százmilliárdos lopott vagyona nem játék

Az ország vagyonának "nemzetiesítése" már önmagában törvénytelen, ellentétes minden demokratikus normával, alkotmányos elvvel, önkényes beavatkozás a tulajdonviszonyokba, és a szabad verseny, a szabad piac felszámolásával egyenlő. Nemcsak teljhatalma van az ország elvileg négy évre választott vezetőjének, hanem saját tulajdonává tette az országot. Orbán önmagával kereskedik, önmagával kerül üzleti kapcsolatba, mindenki mást kiszorít. Az egész vállalkozás antiszemita háttere nyilvánvaló, ezért támogatja a magyar nép. A kódolt magyarázat, indoklás és logika szerint, ami Orbán kezében van, az nincs a zsidók kezében, "zsidók" alatt értendő minden külföldi, nyugati vagy hazai vállalkozás, ami szabad és piaci törvények szerint működne. Ez minden tekintetben szabad és plurális országot jelentene, ahol nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában, civilszférában, ideológiában és a politikában is szabad versenyt, nyitottságot, sokszínűséget és szabadsáot jelentene. Egy ilyen ország virágzik, az ellentéte bukásra, csődre, katasztrófára, halálra van ítélve. Az ideológiai, világnézeti és politikai uralom szükségszerűen vezet mindenkor elnyomáshoz, jogfosztáshoz, s az anyagi javak területén is törvénytelenséghez, a tulajdonviszonyokba való beavatkozáshoz és a szabad verseny felszámolásához. Minden az államot elfoglaló és kisajátító érdekcsoport kezébe kerül, mely tulajdonaként bánik az országgal, ennek során szervezett bűnözői csoporttá válik, végül önmagát is felfalva dönti katasztrófába, vezeti egy háborúba vagy mészárlásba az országot. Ez a fasizmus rövid életgörbéje.

Gyurcsány: a szabadság semmi, ha nincs jó élet

De Magyarországon nincs szabadság, ezért a szociáldemokrata program nem segít. Ezért a szabadságot kellene hirdetni először, és nem a jólétet. Magyarországnak mindenek előtt a szabadságra van szüksége, mert az a jólét előfeltétele. Ezt kellene megmondani. Megtanítsa őket arra, hogy szabadság nélkül nincs jólét, de a szabadság akkor is fontos, ha nem teremt azonnali jólétet, mint amit ő felelőtlenül ígérget. Amikor szabadság lesz, nem lesz még sokáig jólét, mert ki kell fizetni Orbán fasiszta rendszerének árát és tartozásait. Gyurcsány azért hirdeti a szabadság helyett elsődlegesen a jólétet, mert az emberek a jólétre vágynak, és nem tudják, hogy az nem lehetséges szabadság nélkül. Gyurcsány kötelessége lenne az, hogy ezt elmondja nekik.

Orbán 1956 gyilkosainak véres kezét rázva „ünnepel”

Orbán helytelenül vette szájára nemcsak 56-ot, hanem 1990-et is, mert az 1990-es polgári demokratikus rendszerváltást ő megtagadta, még alaptörvény és NENYI szinten is, amikor az átmenet zavaros két évtizedének nevezte a magyarok ölébe hullott demokráciát. Nem csupán megtagadta, hanem megdöntötte a demokratikus alkotmányos rendet, amiért még nem kezdte meg az élefogytiglanig tartó börtönbüntetését, de reméljük, nem ússza meg, ha egyszer újra demokrácia és jogállam lesz Magyarország, az ő fasiszta diktatúrája után. Orbán talált magának egy veszprémi 56-os hőst, annak szegény fejére hárítva (férfiatlanul hazudozva és a kereszténységet meggyalázva), hogy miatta jött Veszprémbe zárkörűen "ünnepelni". Ezzel szemben a valóság az, hogy a diktátor fél, retteg, nem mer Budapesten nagy tömeg elé kiállni, mert rossz a lelkiismerete, fél a kritikától, mert skizofrén paranoiás, súlyosan beteg, mint minden diktátor, és a valóságérzékelése teljesen hamis, veszélyes.

David Pressman majmot csinált Novákból a demográfiai csúcs előtt

Mindenki tudja, hogy Magyarországon vészesen fogy a népesség, nem is a születések száma miatt, hanem azért, mert aki teheti, elhagyja Orbán Viktor csodálatos tündérországát....

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékSzabadság