2024, április19, péntek

Tag: törvénytelenség

Tarr Zoltán emberséges beszéde zavarja a NER-t

Tarr Zoltán nemcsak általános emberi, hanem keresztényi értékeket védelmezett, képviselt a beszédében. Minden papnak és lelkésznek kötelessége (lenne) ilyen esetekben felemelni a szavát. Ezért még politikai beszédnek sem lehet nevezni, amit elmondott, még akkor sem, ha ezeknek az értékeknek a képviselete ma annak számít. Ennek ellenére egy állami cégtől kirúgták, ami azt jelenti, hogy az uralkodó párt és az állam teljes mértékben összefonódott és azonossá vált. Pártállam és állampárt működik Magyarországon, ahol egy lelkész, aki állami cég alkalmazottja, nem nyilváníthatja ki a véleményét, nem foglalhat állást magánemberként közügyekben. Ez még a kellőképpen meg nem fésült fideszes alaptörvényt is sérti, tetszettek volna egy rendes önkényuralmi alaptörvényt csinálni, s nem benne hagyni a demokratikus Alkotmány egyes részeit. Tarr Zoltán próbára teheti az igazságszolgáltatást is, ha bepereli az állami céget, mert jogászok szerint próbaidő alatt sem lehet kirúgni senkit a véleménye miatt.

Máshol Venezuelával ijesztgetnek, Magyarországnak viszont ideális partner

Ha valaki belegondol, egyszerűen téboly, amiket ez az ember beszél. Például azt mondta: "Mi azt szeretnénk, ha a jövőben minél kevesebb szankciós rezsim keserítené meg a világ életét, és ezek helyett a globális együttműködés, a konnektivitás, az összeköttetések időszaka jönne el”. A világgazdaság és a szabad piac normális működését védő országokat "a világ életét megkeserítő szankciós rezsimeknek" nevezi, mert akadályozzák a venezuelai és hasonló korrupt rendszerek és bűnözők szabad tevékenységét, az alvilág működését. Szijjártó kifogásolja, hogy vannak szabályok, törvények, bűnöldözés, rendőrség, amelyek nekik problémát okoznak a létezésükkel. Bezzeg Venezuelában semmi ilyen nincs. Ahol a jog és a törvény nem működik, ott vannak ők otthon. Egyszerűen elképesztő, hogy ez az ember európai uniós ország külügyminisztere. Így csak a legsötétebb bűnbandák maffiózói beszélnek. Végülis nincs mit csodálkozni, Szijjártó az. Tökéletesen azonos önmagával. A probléma csak az, hogy nem az alvilágban tevékenykedik, hanem külügyminiszterként, és nem a börtönben álmodozik venezuelai bizniszekről, hanem közpénzen és szabadlábon.

A Mészáros-családnak nem elég az Adria, a Balaton is kell nekik

Egy jogállamban az önkormányzat lebontásra ítélné, s ha nem hajtják végre, ledózeroltatná a Mészáros-család tihanyi nyaraló komplexumát, amelyet olyan helyre építettek, amelyre nem épülhet...

Orbán Ráhel a tokaji szőlőbirtoka árának feléből megmenthette volna Iványi Gábort, az őt keresztelő lelkészt

Iványi Gábor hiába kérte, hogy a NAV-nak fennálló köztartozásait ne vonják le a normatív támogatások összegéből, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz, illetve a...

Medencének látszik Rogán Cili tűzoltóvíz tározója

Lejárt a szavatossága Bacsó Péter "Tanú" című filmjének, mert a diktatúrák abszurditásáról szóló kultuszfilm fantáziája meg sem közelíti az Orbán-rendszer mindennapjainak valóságát. Az erdő...

Az ATV-ben pénzért adott megszólalási lehetőség olyan, mint a katolikus egyházban a búcsúcédula árusítása

Tájékoztatjuk az ATV hazudozó tulajdonosait, hogy nincs különbség, ha Szaniszló Sándor bármelyik hírműsorban jelenik meg pénzért, és nem a hirdetési blokkban, amelynek végén nem tüntetik fel, hogy "a XVIII. kerület fizetett hirdetését látták", akkor az ugyanolyan korrupció, csalás, törvénytelenség és blaszfémia, mintha a szent "Egyenes Beszédben" történik ez meg, mint ahogyan ez a kerület elszámolása szerint meg is történt, méghozza a legtöbb (nyolc) alkalommal. Befizette az önkormányzat a polgármesterét az ATV legnézettebb hírműsorába, az Egyenes Beszédbe (is).

A magyar „jogállamban” az alkotmánybíróság utólag azt kifogásolhatja, ha nem papíroztak le egy törvénytelenséget

Így válik szét Magyarországon a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom: a végrehajtó hatalom kezében van a törvényhozás és a bírói hatalom is, a végrehajtó hatalom akaratát törvényesíti a törvényhozó hatalom (és nem ellenőrzi, nem irányítja), amikor "lepapírozza" a diktatúra önkényuralmi lépéseit, a legfőbb bírói hatalom, az alkotmánybíróság pedig azt ellenőrzi, hogy a papírozás megtörtént-e. Ha nem papíroztak le valamit rendesen, akkor azt utólag meg kell csinálni. Ez a magyar jogállam.

Iványi Gábor szerint a NAV-nak Orbánnál, a családjánál és a strómanjainál kellene razziázni

Iványi Gábor a NAV razziája alkalmával, amikor nem engedték bemenni saját irodájába, a bejáratnál álló fegyveres adóellenőröknek azt mondta, hogy Orbán Viktornál kellene razziázniuk,...

A médiatörvényt és a Médiahatóságot is el kell törölni, nemhogy a Fidesz bebetonozott emberét eltávolítani

Orbán a pártkatona legfőbb ügyész, Polt Péter bebetonozása után a Médiahatóság vezetőjének pozícióját biztosítja be, hogy még kormányváltás után is az ő bábjai üljenek ezekben a funkciókban. A Médiahatóság vezetője itt lemond, hogy a lemondásával Orbán nevezhessen ki valakit 9 évre, és átrepül a fa egy másik ágára, az Állami Számvevőszékre, és őt most ott betonozzák be 9 évre. Ezt a módszert alkalmazza, mindenhol kicserélnek mindenkit, bebetonozzák Orbán embereit mindenhol, hogy rajta kívül senki ne tudjon kormányozni, s akkor is mindent a kezében tartson, ha veszít.

Lehet-e annál jobban kifosztani valakit, mint Iványi Gábort, ha a tolvajok már lefoglalni sem tudnak semmit?

Iványi Gábor soha nem fogja feladni, egyetlen intézményt sem bezárni, egyetlen beteget, hajléktalant, hátrányos helyzetű gyereket elküldeni. Nem lehet tudni, hogy mi lesz, de attól lehet tartani, hogy tragédia lesz a vége. A magyar nép gondolhatja azt, hogy az adó befizetésével a maga részéről megtette, amit lehetett, de ez nem elég, mert arról is kell gondoskodnia, hogy a pénze eljusson azokhoz, akiknek kell. Nem nézhetné tétlenül azt, hogy Orbán bosszúra használja, és diktatatúrája példát statuáljon, elpusztítson egy embert, aki az életét az elesettek megsegítésére tette fel.

A TEK ok nélkül fejbe lőtt egy beteg fiatalembert, akit most megfosztana a bíróság a rendes orvosi kezeléstől is

A rendőrség honlapjára feltett felvételen látszik, hogy mentőt is kellett hívni, és infúziót kötöttek az elfogott férfira, de a híradás arról már nem szól, hogy mi okozott sérülést és mekkora a sérülés. Ahogy arról sem számoltak be, hogy az elfogott férfi nem bűnöző, hanem beteg volt, a játékpisztolya pedig alkalmatlan volt arra, hogy bárkiben kárt tegyen. Őt viszont a TEK kérdezés nélkül fejbe lőtte. Itt olvasható az elfogott férfi édesanyja, Boross Ottília pszichológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusának levele az esetről, amit változtatás nélkül közlünk.

Hol van az ellenzék egy nappal azután, hogy Orbán ellopta a közvagyont?

Döbbenetes csend honol Magyarországon egy nappal azután, hogy megszületett az első törvény, amelyben Orbán törvényesítette a közvagyon ellopását és a magyar állam funkcióinak eltörlését....

Ahogy nem Orbáné a strómanok vagyona, úgy nem Putyiné a Fekete-tengeri kastély

Lehet vitatkozni azon, hogy melyik primitívebb megoldás: ha valaki a gyerekkori barátja, a falu csődbe ment gázszerelője nevén rabolja ki az államkasszát, és egy...

Tiltott koncert is volt, a Hit Gyülekezete áthágta a szabályokat, a szektás fanatizmus országos fertőzést indíthatott el

A pápai szuperfertőzés azt mutatja, hogy a Hit Gyülekezete tagjai minden írott és íratlan szabályt áthágva rászabadították a koronavírust az egész országra. Ezért Németh...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTörvénytelenség