Carlos Tevez januárban visszatért argentin klubjába, a Boca Juniorsba Kínából. Azt mondta az argentin sztár, hogy kínai szereplésére úgy tekint, mint egy 7 hónapos túristaútra Kína egyik legjobb csapatához. A kínaiak nem biztos, hogy turistának szerződtették, de valóban az lett belőle. Tevez a 40 milliós szerződése alatt összesen 4 gólt lőtt, minden gól 10 millió dollárba került a klubnak.

Ez valószínűleg világrekord, ha így számítjuk, Tevez minden bizonnyal a világ legdrágább játékosa. Mint az érkezése után elmondta, már amikor megérkezett, és leszállt a repülőről, tudta, hogy ez élete legrosszabb döntése volt, és legszívesebben azonnal visszafordulna. A közvélemény a leigazolását úgy tekintette, mint részben levezetést, részben Kína nem is titkolt szándékát, hogy a kínai futballt a világ élvonalába emeljék.

Nem Tevez volt az egyetlen ilyen igazolásuk, a brazil válogatott Oscar a rivális Shanghai SIPG csapatába került. Maradona Tevez kínai kalandját úgy értékelte, hogy “Elment Kínába, a Mikulás megtöltötte dollárral a táskáját, és visszajött a Bocaba. Tökéletes”. A kínaiak nem ennyire elégedettek, és szembe kell nézniük azzal, hogy nem nagyon tudják vonzóvá tenni a világ legjobbjainak sem a kínai életet, sem a kínai bajnokságot.

Tevez nem az egyetlen külföldi volt a Shanghai Shenhua csapatában, amely a leghíresebb kínai csapat. Az Ázsiai Bajnokok Ligáját akarták megnyerni, de ez nem sikerült. De ez nem sikerült az ausztrál Brisbane Roar csapatától már otthon kikaptak 2:0-ra. A bajnokságban már sikeresebb volt Tevez bemutatkozása, a Jiangsu Suning ellen 4:0-ra nyertek, Tevez rúgott egy 11-es gólt (ez volt az egyik 10 millió dollárt érő gólja), és adott két gólpasszt.

Aztán Teveznek combsérülése lett. Hatalmas médiavihart kavart, hogy lefényképezték a családjával a sanghaji Dismeylandben, amint a sérült Tevez szórakozik, miközben társai Kína észak-keleti részében sorsdöntő meccset játszottak. Ennyi pénzért szórakozik itt ez az ember, írták róla a lapok. Még a meccs sem érdekelte, ahol a csapata játszott. Tevez ezen felül húsz embert hozott magával Kínába a családján kívül, és nem bírták a kínai ételt.

Teveznek államdóan honvágya volt, megengedték neki, hogy a sérülése idejére elutazzon Argentinába, ahonnan túlsállyal érkezett vissza. Nem érezte jól magát Kínában, a nézők és a szurkolók el is nevezték “Homesick Boy”-nak. Aztán a klub elnöke nyilvánosan elmondta a csalódását a kínai TV-ben. Mire Tevez a kínai játékosokat kritizálta, hogy nem olyanok ők, mint a dél-amerikai gyerekek, akik már kicsi korukban megszerzik az alapvető technikai tudást.

Mire a kínaiak azt mondták, hogy azért szerződtették nagy pénzért, hogy bemutassa ezt a nagy tudást, de semmit nem mutatott belőle. Az argentinok sem igazodni ki teljesen, mert amikor a Juventusból visszatért a Bocába, azt mondta, nem a pénzért jött, mert Európában sokkal több pénzt keresne, nem érzi otthon magát sehol máshol. Erre nem sokkal később Kínába szerződött, ahol még rosszabbul érezte magát még több pénzért.

De Argentinában megbocsátanak neki, jobban szeretik, mint Messit, mert alsóbb rétegből származik, ezért sokkal természetesebb, és többet elnéznek neki. Kínában mindenki boldog volt, amikor távozott, még a játékostársai is ünnepeltek.







HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here