2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországTotál érthetetlen, mit jelentett be a Felház

Totál érthetetlen, mit jelentett be a Felház

-

Az Orbán Gáspárról elhíresült, apja miatt nagy port kavart Felház evangéliumi keresztény mozgalom bejelentette önmaga feloszlatását. A bejelentés pozitív csengésű, a megszűnés bejelentése azt a kommunikációs technikát követi, hogy nem megszűnik, hanem valami új kezdődik. De az, hogy mi kezdődik, az totálisan érthetetlen.

A „kezdet vége” című közlemény viselhetné a „vég kezdete” címet is, amennyiben a Felház eddigi formájában megszűnik. De mindezt „nagy örömmel és a szívükben hálával” tudatják az alapítók, arra hivatkozva, hogy „a feladatára kapott idejét betölti”. Ez természetfölötti okot tulajdonít nemcsak a Felház működésének, hanem a megszűnésének is. Belekeverik a megszűnésbe is Istent, mert kitől kapták volna a „feladatot”, ha nem tőle? Miközben sehol nincs a Bibliában mozgalom, olyan gyülekezeti forma, mint amilyen a Felház volt.

A megszűnésnek ennél sokkal prózaibb okai lehetnek. Lehet olvasni a sorok között, amikor azt írják: „a három alapító közvetlen vezetésével és az önkéntes csapattal végzett központi szervezés véget ér”. Szétválik a három alapítóval vezetett Felház, mint a Beatles. A szóló karrierek időszaka következik, nyilván ez is mennyei rendelés szerint. Vagy Orbán Gáspár unta meg a közösködést vagy fordítva. De a közleményből annyi kiderül, hogy a jövőben a Felház utódja nem a három alapító vezetésével és nem önkéntes csapattal működik majd.

Nagy kérdés lesz az is, hogy ki viszi tovább a Felház nevet, mert az bevett brand lett, és a tulajdonosának sokat ér. A közlemény azt mondja, hogy a Felház mozgalomként megszűnik és mozgalomként folytatódik tovább: „A Felház alkalmak befejezése ennek a kezdetnek a vége és egyben a mozgalom következő szakaszának elindulása. Az így kialakuló mozgalom csakúgy, mint a Felház, az Evangélium bemutatására és az Egyház építésére irányul.”

E mondattól lesz még rejtélyesebb az egész, mert ha ugyanaz a cél, ugyanaz a forma, és a mozgalom jelleg is megmarad, akkor mi szükség erre a leállásra? Hacsak nem az, hogy az alapítók szétválnak, és az egészet átveszi egy személy, mondjuk, Orbán Gáspár. Mi erre az egy megoldásra tudunk gondolni. Orbán Gáspár egyedül alapít valami újat, és nem akarja a dicsőséget és a vezetést megosztani senkivel. Nem esett messze az alma a fájától, ha így lesz. De ebből a nyilatkozatból senki nem ért semmit. Aki egyenesen és őszintén beszél, az érthető. Ha egy szöveg érthetetlen, akkor valami himbilimbi sumákolás van mögötte, ez is az evangélium még nagyobb dicsőségére.

Azt már korábban is sokan feltételezték, hogy a Felház csak azért nem lett egyház, hanem mozgalom, mert Orbán Gáspár apja vallásszabadságot sértő törvénye nem tenné lehetővé a bejegyzett egyházként való működést. Nem kizárt, hogy a törvény is megváltozhat ennek érdekében. Azt is el tudjuk képzelni, hogy ehhez „alakul át” a „mozgalom”, hogy az egész Gáspár (és az apja) kizárólagos tulajdonában legyen. Magyarországon minden így működik.

A Felház amellett, hogy ismeretlen forrásból és anyagilag teljesen törvénytelenül működik, kamu nyilvántartást vezetett a Felház „tagszervezeteiről”, amelyek valójában már létező és tőlük független gyülekezetek laza szerveződését mutatta. A Felház azt a látszatot keltette, mintha különféle egyházak és gyülekezetek ernyőszervezete lenne. Ez egy nagy hazugság, de arra a gyanúra okot adott, hogy ilyen ernyőszervezetként akarja bejegyeztetni magát.

Az átmenetre másfél éves időszakot jelöltek meg, csak éppen az nem derül ki, hogy miből mibe zajlik ez az átmenet. Valamit leplez és takargat a nyilatkozat. A küldetésre hivatkozó szövegek alatt prózaibb okok sejlenek fel. A közlemény vége pedig már gyomorfogatóan álnok, amikor nemcsak azt a kincstári vallásos dumát adják le, hogy „Hisszük, hogy Isten átformálja Magyarországot és Európát”, hanem kérdéses az átformálás tartalma, amire ők gondolnak.

Mi ugyanis nem hiszünk abban, hogy „Isten átformálja Magyarországot és Európát”, ezt a süket vallásos lózungot harminc éve halljuk különböző formában előadva, nem kevés pénzt kihúzva az emberek zsebéből. Isten embereket formál át, méghozzá nem látható módon és nem Európát meg Magyarországot. Mi azt látjuk, hogy nem Isten, hanem az Orbán Gáspár fasiszta apja és az ő nem kevésbé fasiszta barátai formálják át Magyarországot és Európát, méghozzá a saját torz képükre.

Ez az, ami hiteltelenné teszi Orbán Gáspárt, hogy erről soha egyetlen szava nem volt az evangélium ismeretében. Orbán Gáspár az a Mózes, aki a Fáraó palotájából szabadítja meg az ő népét. Ő Jézus Krisztusnak az a szolgája, aki Heródes fia és Heródes palotájában éli az életét. Ha fizikailag nem is, szellemileg és anyagilag mindenképp. Soha a legkisebb módon sem határolódott el apja hamis „kereszténységétől” és istentelen cselekedeteitől.

Hacsak nem véleménynyilvánításnak tekinthető, hogy elment a vérszomjas török diktátor, Erdogan beiktatására a diktátor apjával. Ezért akár fenyegetésnek is tekinthetjük azt, hogy Orbán Gáspár és társai bejelentették: „Örömmel és izgatottan tekintünk a jövőbe, hiszen ez csak a kezdet volt, a legjobb rész még hátra van!” 

Te jó ég! Isten irgalmazzon nekünk!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések