2024, március29, péntek
KezdőlapAmerikaVégre: Trump aláírta a Bibliát

Végre: Trump aláírta a Bibliát

-

Trump dedikálta Alabamában a Bibliát. Nem volt mellette Pence, hogy szólt volna neki, hogy ezt a könyvet nem valamelyik „ghostwriter” írta az ő nevében, ennek a könyvnek még névleg sem ő a szerzője. Még nem sikerült a Bibliát kinyitni, amikor Trumptól megkérdezték a kampány alatt az evangéliumi karizmatikus tévéprédikátorok, hogy melyik a kedvenc része a Bibliában, csak nézett, mint az ökör maga elé, nem tudott mondani semmit, mert fogalma nincs, mi van ebben a könyvben. Most már legalább hitelesítve van a Biblia, megfelelő kezek által.

Mindez nem zavarta Trumpot, hogy a Bibliát is dedikálja, azt gondolta, bárki legyen is a szerző, az ő aláírása csak megtiszteltetés lehet neki. Ez egy éppen olyan keresztény, mint Orbán. Egyébként időben nagyjából egybeesett, amikor az evangéliumi karizmatikus sarlatánok megtért, újjászületett hívőnek nevezték, akit „Isten választott ki”, aki „Isten embere”, akiért becsukott szemmel nagy erőkkel imádkoztak éppen, miközben az ügyvédje vitte a 130 ezer dollár hallgatási pénzt Stormy Daniels pornószínésznőnek, hogy ne beszéljen a szexuális viszonyukról. Ezzel egyidőben a evangéliumi karizmatikus keresztény vezetők éppen azt mesélték a hívőknek, hogy nekik Isten kijelentette, hogy Trumpot ő választotta és ő küldte, hogy megújítsa az erkölcsöket. Szavazzanak rá.

Egy hívő nő és a lánya adta oda Trumpnak a Bibliáját Alabamában, hogy dedikálja, amit Trump gondolkodás nélkül megtett. Mintha csak az asztalterítőre adott volna egy autogrammot. Egyébként a hölgy figyelemre méltóan csinos volt. Még szerencse, hogy nem lehetett hallani Trump gondolatait, miközben dedikálta a Bibliát. Aztán aláírt még egy csomó Bibliát, hogy elárverezzék azt. Az esetről az ABC riportere is beszámolt.

Alabamában 23 ember veszítette életét egy borzasztó tornádóban, és ebből az alkalomból is imádkoztak, élükön a Bibliát aláíró Trumppal, aki ellen megszámlálhatatlan nyomozás van folyamatban a legkülönfélébb súlyos bűncselekményekkel kapcsolatban, a családtagjain kívül szinte már senki nincs szabadlábon a kampánystábjából és a közvetlen környezetéből. Ezek az Isten elhívottai, akiket persze csak a „deep state”, a mély állam, a „háttérhatalom” juttatott a börtönbe, a liberálisok, az ördög erkölcstelen szolgái.

Úgy tűnik, Isten és a világ szerencséje, hogy Trump még egy betüt el nem olvasott a Bibliából, mert vélhetően azonnal megírná egy twitter-üzenetben, milyen tévedések vannak benne, és Bethsabe-t szívesen látja valamelyik Trump szállodában, a legjobb talán a tervezett moszkvai Trump Tower lenne, ha ez a Bethsabe még él. Valószínűleg javasolná, hogy írják át az egészet, és írják végre oda a szerző nevét is, aki Donald Trump. Esetleg küldejnek belőle a szeretőinek is, de akkor utánnyomásra lesz szükség.

De külön kell válogatni azokat a Bibliákat, amelyeken csak Trump aláírása szerepel, mert másik két szent kéz is aláírta a Bibliákat: Melania Trump a pornónál valamivel visszafogottabb fotómodell First Lady is aláírta a Könyvek Könyvét. A képek tanúsága szerint könnyeivel nem mosta a Biblia lapjait, csak kézjegyével hitelesítette, és így növelte a Biblia értékét. Az egészben a legszebb az, hogy a templom az aláírt Bibliákat árverésre bocsátja, és a Bibliák attól lettek értékesek, hogy Melania Trump, és az egykor legjobban fizető kucsaftja, Donald Trump is aláírta, aki aztán később feleségül is vette. A szentek.

Mennyivel értékesebb lett a Biblia







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések