2024, április19, péntek
KezdőlapAmerikaTrump az oroszoknak dolgozik, álca az oroszokkal való izmozása

Trump az oroszoknak dolgozik, álca az oroszokkal való izmozása

-

Az FBI már James Comey FBI-igazgató kirúgása után nyomozást indított Trump ellen annak megállapítására, hogy Trump az oroszoknak dolgozik-e Amerika ellen. Ne feledjük, Trump ekkor már elnök volt, és az FBI nyomozói azt akarták kideríteni, hogy Trump mekkora veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, továbbá azt, hogy tudatosan dolgozik-e az oroszoknak vagy csak akaratlanul került az oroszok befolyása alá. Egy biztos, hogy az amerikai titkosszolgákatok Trump elnöksége elején gondoskodott róla, hogy a mellé beépített orosz ügynököket kipiszkálják a Fehér Házból. Ezek többsége ellen Mueller különleges ügyész már vádat is emelt különböző bűncselekmények miatt.

Az FBI ezt a feltételezését nyilván nem Comey kirúgása után fogalmazta meg először, hanem Comey kirúgása már ezzel lehetett összefüggésben. Ez pedig felvetette az igazság szolgáltatás akadályoztatása bűncselekmény lehetőségét. Az FBI erre irányuló vizsgálatait összevonták Robert Muellerr különleges ügyész vizsgálataival, amelyek azt vizsgálják, hogy Trump kampánya összejátszott-e az elnökválasztás előtt az oroszokkal, Trump és emberei közreműködtek-e abban, hogy egy idegen állam beavatkozott az amerikai elnökválasztás kimenetelébe. Szerény véleményünk szerint a vizsgálat ezt már egyértelműen kiderítette és bebizonyította, hiszen dokumentáltak Trump fia, volt kampányfőnöke és kampányának más tagjai kapcsolatai orosz kémekkel és orosz állami megbízottakkal, akikkel arról tárgyaltak, hogy tudja Oroszország erősíteni Trumpot és megfúrni Hillary Clinton megválasztását.

A New York Times-ban most megszellőztetett információ először beszél nyíltan arról, hogy Trump zsarolhatósága és üzleti ügyei folytán olyan kapcsolatba került az oroszokkal, hogy az oroszoknak dolgozik Amerika ellen, méghozzá immár az amerikai elnöki székben. Egészen pontosan úgy merül fel a kérdés, hogy Trump orosz ügynökként ül-e a Fehér Házban, mint amerikai elnök. A Mueller-vizsgálat számos erre utaló nyomot talált, gyanú kifizetések, hatalmas pénzmozgások, és nyilvánvalóan orosz érdekek képviselete. Ezt a kívülálló is érzékelhette számos alkalommal az Európai Unió és a NATO ellen tett intézekedések során, legutóbb pedig a teljesen érthetetlen, megmagyarázhatatlan szíriai kivonulás kapcsán, ami kizárólag orosz érdekeket szolgál, és Amerikát gyengíti.

Trump már akkor utasítást adott Comey FBI-igazgatónak, hogy zárja le az oroszok és az orosz beépített emberek elleni nyomozást, amikor az még nem is ellene irányult. Majd, amikor erre nem volt hajlandó, Comey-t egyik napról a másikra kirúgta. Annak akadályozása, hogy az oroszok hogyan befolyásolták az elnökválasztást, önmagában is nemzetbiztonsági kérdéseket és kockázatot vet fel. Arra nem mutatott eddig senki bizonyítékot, hogy Trump személyesen kapcsolatba került orosz állami emberekkel, kémekkel, de a fiától kezdve a kampányának összes fontos embere igen, akik az ő utasítására dolgoztak. Az önmagában elfogadhatatlan, hogy egy amerikai elnök „boszorkányüldözésnek” nevezze a hivatalos amerikai szervek bármilyen vizsgálatát, amely a nemzetbiztonság védelmére irányul.

Trump a kampányban nyilvánosan is elszólta magát, felszólította az oroszokat a beavatkozásra. Később minden fontos ügyben az orosz érdekeket képviselte, például Ukrajna ügyében, megbontotta a NATO egységét és az Európai Unióval szemben ellenséges, míg Putyint csak dicsérte. A washingtoni orosz kémfőnököt még a Fehér Házba is beengedték az orosz külügyminiszter társaságában, aki a Trump körül nyüzsgő orosz kémeket irányította. A most nyilvánosságra került információkra a Fehér Ház úgy reagált, hogy az előző elnökökkel szemben, és név szerint említette Obamát is, Trump nem engedékeny az oroszokkal, hanem kemény velük szemben.

Ez a mondat azonban elismerése annak, hogy szándékosan keltenek olyan látszatot lényegtelen ügyekben és felesleges szóharcokban, mintha Trump kemény lenne az oroszokkal szemben, hogy ezekkel azt a látszatot keltsék az amerikaiak előtt, hogy Trump nem nekik dolgozik. Az igazán fontos és lényeges ügyekben viszont Trump kivétel nélkül minden esetben az oroszok érdekében jár el, mindenben az oroszok érdekeit és stratégiáját támogatja. Az oroszokkal való látszólagos „izmozás” csupán álca, amely azt a célt szolgálja, hogy a vizsgálatról elterelje a figyelmet, és megnyugtassa a közvéleményt, hogy Trump nem orosz ügynök és nem orosz kém. Ez azonban rendkívül átlátszó, mindössze színjáték.

Így az amerikaiak elmondhatják, hogy nemcsak egy elmebeteg, immorális, beteges hazudozó, rasszista, illiberális fasiszta, pszichopata adócsaló bűnöző az elnöke, hanem még minden valószínűség szerint az oroszok által irányított, az oroszoknak dolgozó, orosz kém vagy orosz ügynök. Amerika ellensége. Lásd még: „America first.”

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések