Trump le fog mondani az elnökségről

Donald Trump hamarosan, talán már ősszel le fog mondani az amerikai elnökségről, mielőtt a hullámok összecsapnának a feje felett. Azaz mielőtt súlyos és személyére nézve terhelő megállapításokra jutnának a tavalyi elnökválasztási kampányának orosz kapcsolatait firtató vizsgálatok.

Odáig jutottunk, hogy ma már vezető republikánus politikusok is megkérdőjelezik a szintén republikánus Donald Trump amerikai elnök képességeit az ország irányítására. Legutóbb például Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának elnöke jelentette ki, hogy szerinte az elnök nem képes felmutatni azokat a képességeket és hozzáértést, amely egy sikeres kormányzáshoz kellene. Emiatt radikális változtatást javasolt. Érdekes, hogy Trump a kormányalakításkor fontolgatta, hogy Corkert válassza a külügyminiszterének.

Azonban még így is meghökkentő, ám mégis határozott a fenti jóslata Trump egykori szellemírójának, Tony Schwartz újságírónak. Aki 1987-ben írta meg az akkor még ingatlanbefektetőként tevékenykedő Donald Trump „The Art of the Deal”, azaz „Az üzletkötés művészete” című könyvét, amit kettőjük nevén jegyeznek és magyarul is megjelent.

Trump fizetett azért Schwartznak, hogy az jelentős időt töltsön vele és megírja a könyvet. A közös munka 18 hónapon át tartott és ez alatt az idő alatt Schwartz mindenhova követte a milliárdos ingatlanmágnást. Mindeközben ismerkedett Trump gondolataival, hiszen az volt a feladata, hogy majd helyette fogalmazza meg azokat. Melyeket papírra vetve Trump csak átolvasott a későbbek során és néhány pontban finomította azokat.

Schwarz a napokban egy olyan twitter üzenetet posztolt, ami szerint Trump le fog mondani, mielőtt a tavalyi elnökválasztás republikánus kampánycsapatának orosz kapcsolatait vizsgáló testületek nem hagynak neki más lehetőséget, mint a mielőbbi távozást a Fehér Házból.

Tony Schwartz on Twitter

The circle is closing at blinding speed. Trump is going to resign and declare victory before Mueller and congress leave him no choice.

Az elnök körül eszméletlen tempóban fogy a levegő – tweetelte Schwartz. Trump inkább győztesnek fogja nyilvánítani magát, majd pedig le fog mondani, mielőtt még Robert Mueller, aki a Trump-kampány embereinek orosz kapcsolatait vizsgáló független ügyész,  és természetesen a kongresszus végül elő nem áll a farbával, ami az amerikai elnököt, akár még börtönbe is juttathatja.

Trump elnökségének gyakorlatilag vége – tette hozzá az elnököt alaposan ismerő újságíró egy következő Twitter bejegyzésben. Mint írta, nem lenne meglepve, ha az elnök még az év vége előtt lemondana. A legvalószínűbb, hogy ez az év utolsó hónapjaira esik majd, de akár hamarabb is megtörténhet.

Tony Schwartz on Twitter

Trump’s presidency is effectively over. Would be amazed if he survives till end of the year. More likely resigns by fall, if not sooner.

Schwartz-ról eddig is tudni lehetett, hogy kifejezetten nem az elnök híve. Tavaly, még a kampány idején azt nyilatkozta a New Yorker magazinnak, hogy a Trumpról írt könyvvel „kirúzsozta a malac száját”. Sajnálkozva jegyezte meg, hogy ezzel ő maga is hozzájárult ahhoz, hogy Trump nagyobb ismertséget szerezzen, mint amilyet megérdemel, és jobb képességűnek tűnjön, mint amilyen valójában. Emiatt kifejezetten mély lelkiismeret-furdalást érzett.

Nem akarunk ünneprontók lenni, de Trump lemondása esetén is csak további őrültekre számíthatunk a Fehér Házban a republikánusok jóvoltából. Nem lesz jobb a helyzet. Szemléltetésképpen íme a borzalmasnál borzalmasabb alternatívák sorozata:

Fusion

If you’re excited by the idea of Trump getting impeached–don’t be. It doesn’t get better.