2024, március28, csütörtök
KezdőlapAmerikaTrump tényleg nem tudja, hogy mit csinál

Trump tényleg nem tudja, hogy mit csinál

-

Néhány hete, július végén hírül adták, hogy Oroszország 755 amerikai diplomatát utasít ki, válaszul arra, hogy az amerikai kongresszus új szankciókat szavazott meg Oroszország ellen. Az oroszokat a Krím annektálása óta egyébként is komoly nemzetközi szankciók sújtják az EU és az USA részéről.

A rendelkezést megelőzően nagyjából 1100 amerikai diplomata, illetve diplomáciai kisegítő személyzet dolgozott Oroszországban, így a tömeges kiutasítási rendelkezés az ott dolgozók közel 70%-át érintette. Az oroszok így 455-re csökkentették a náluk dolgozó amerikai diplomáciai személyzetet, ami pontosan megegyezik az Amerikába akkreditált orosz diplomácia létszámával.

A kiutasítás kifejezetten a moszkvai nagykövetséget érintette, de a szentpétervári, jekatyerunburgi és vlagyivosztoki konzulátusokról is kénytelenek voltak távozni diplomaták. A kiutasítás mellett két ingatlant is lefoglalt az orosz állam, amit eddig az amerikai diplomácia használt: egy villát és egy raktárat.

Az amerikai elnök azonban csütörtökön legdurvább humorát elővéve, eszelős ember módjára köszönte meg Putyinnak, hogy Oroszország kiutasította a diplomatákat az országból, mivel szerinte ezzel rengeteg pénzt fognak spórolni. Az amerikai elnök trollkodása komoly elutasítást és ellenszenvet váltott ki az amerikai külügyminisztérium számos hivatalnoka között és nem ok nélkül.

„Szeretném megköszönni neki, mivel amúgy is akartunk csökkenteni a béreket, és ami engem illet, nagyon hálás vagyok, amiért elküldött sok embert, mivel így kisebb a költségünk, amit bérekre kell fordítani. Nem indokolt, hogy visszamenjenek. Nagyra értékelem a tényt, hogy képesek voltunk csökkenteni a bérköltséget, és így rengeteg pénzt fogunk megspórolni.”

– jelentette ki Trump a sajtótájékoztatóján, amit Bedminsterben, New Jersey államban tartott.

A szakértők szerint az elbocsájtások elsősorban a helyben felbérelt orosz személyzetet érintheti majd, de ez nem jelent komoly megtakarítást a külügyminisztérium számára.

Trump meggondolatlan kijelentése egyébként is több kérdést vet fel, különösen a bércsökkentésre tett  megjegyzése, mivel több amerikai forrás is jelezte, hogy az Oroszországot elhagyni kényszerült amerikai diplomatáknak, új állomáshelyet találnak majd, ami azt jelenti, hogy azok nem fogják elveszíteni a munkájukat. Így nyilvánvalóan ostoba kijelentése nem a bérköltségek csökkentését szolgálja, hanem csak az amerikai elnök meggondolatlan kijelentéseinek, hencegéseinek tárházát bővíti. Ez óvodásokhoz illő sértett reakció ismét Trumptól, aki úgy viselkedik, mintha lelökték volna a bicikliről, amit ő  megköszön és azzal kommentál, hogy amúgy is itt akart leszállni róla.

Trump csütörtöki inkompetens megnyilvánulása kifejezetten rosszul érintette a külügyminisztériumon belül dolgozókat, ahol már jó néhány diplomata eddig sem érezte jól magát a Trump éra kiszámíthatatlansága és nem ritka, ám cserébe cseppet sem profi megnyilvánulásai miatt. Köztudott, hogy Donald Trump beiktatása óta a külügyben kifejezetten rossz hangulat uralkodik. A diplomaták nélkülözve érzik szakértelmüket és úgy gondolják, hogy az elnök és tanácsadói félreállították őket. Továbbá szerintük Trumpot nem igazán érdekli azoknak a diplomatáknak a szolgálata, akik amúgy készek lennének segíteni a nemzetközi vezetőkkel való egyeztetésekben és az Egyesült Államok valós érdekeit képviselni. Mindezek mellett Trump pedig a harmadával csökkentette a külügy költségvetését is.

A Politico cikke szerint egy a tengerentúlon szolgáló vezető amerikai diplomata botrányosnak nevezte Trump kijelentését, és véleménye szerint ennek kedvezőtlen hatásai lehetnek azok morális hozzáállására, akik az USA-t szolgálják és képviselik a külföldi országokban. Egy másik külügyes munkatárs csak annyit mondott, hogy nem igazán jutnak olyan kifejezések eszébe, amelyek a nyomdafestéket tűrnék. A Bush-kormány egykori külügyes államtitkára, Nicholas Burns is szégyenletesnek nevezte az amerikai elnök szavait.

Trump hülyeségére és meggondolatlanságára már több példát is láttunk, egy humoros twitter bejegyzés is jól kifigurázza a jelenlegi helyzetet (is). Miszerint: Hogyan lehet Trumpot rávenni, hogy kicserélje a kiégett villanyégőt? Sehogy. Majd azt mondja, hogy kicserélte, miközben az összes republikánus ül a sötétben és egyetért vele.

CountessofNambia on Twitter

How do you get Trump to change a lightbulb? You dont. He will lie that he changed it and all the Republicans will sit in the dark and agree

Mondjuk, ha így haladnak a dolgok, nagy eséllyel majd Guam lebombázását is megköszöni az amerikai elnök Kim Dzsongunnak. Majd maximum hozzáfűzi, hogy úgy is le akarta építeni az amerikai katonai bázisok számát költségtakarossági lépések keretében. Ha a Mexikóval szomszédos déli államok valamelyikét bombázzák le, akkor meg azért lesz hálás Észak-Koreának, hogy végre csökkent a spanyol ajkú, illegális bevándorlók száma. Lassan már így azonban azon sem lepődünk meg, hogy ha eljutunk oda, hogy már az lesz hírértékű, ha kiszivárog a Fehér Házból, hogy az alkalmazottaik közül valaki titokban épp az amerikaiaknak dolgozik.

 







SourceReuters
Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések