2024, március29, péntek
KezdőlapAmerikaTrumpot Nobel-békedíjra jelölték

Trumpot Nobel-békedíjra jelölték

-

Némiképp meghökkentő hír, de igaz, Henrik Urdal, az oslói Békekutató Intézet igazgatója is megerősítette: Donald Trump amerikai elnököt is jelölték az idei Nobel-békedíjra.

Ráadásul nem is először, hanem harmadszor történik ez Egyesült Államok elnökével, valakik – nem lehet tudni, ki(k) – ugyanis 2016 óta minden évben elszántan felterjesztik, az indoklás pedig mindig ugyanaz; hogy Trump alapelve: „erővel a békéért”.

Nobel-békedíjra bárki jelölhető, azonban a jelölők körét korlátozták: kormánytagok, egyetemi professzorok, békekutatók és a korábbi Nobel-békedíjasok tehetik meg. A jelölési határidő január 31-e, ám az öttagú Nobel-bizottság február végéig jelölhet, így a lista még nem végleges.

Több jelölt neve kiszivárgott idén is, pl. a Novaja Gazeta című független orosz újságé, mely gyakran bírálja az orosz kormányt.

Kétségkívül érdekes és szintén nyilvánosságot kapott ötlet például Magyarországról Soros György jelölése, akit Iványi Gábor lelkész, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus és Szilágyi Gál Mihály filozófus többek között azért terjesztettek fel a díjra, mert „…az általa elnökölt Open Society Institute mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét. Az általa finanszírozott Central European University (CEU) magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki.”

Ez a gondolat természetesen homlokegyenest más megközelítés, mint a kormányé, mely Soros személyére komoly gyűlöletkampányt épített fel az arra fogékony választói számára – egyben a diktatúra alapjait minden magyar polgárnak.

A győzteseket általában októberben hirdetik ki.

Trump jelölésénél valamivel izgalmasabb volna látni a díjat odaítélő bizottság munkáját – és arckifejezését egyes jelöltek esetében.

Részünkről nem sok esélyt látunk arra, hogy Donald Trump – aki akkora tűzzel és haraggal fenyegette meg Észak-Koreát, amekkorát még a világ nem látott – e díjjal gazdagodjék, ámbátor lassan már semmit nem merünk elkiabálni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések