2024, március29, péntek
KezdőlapKultúraZavar az erőben, akad egy keresztény az amerikai evangelikálok között

Zavar az erőben, akad egy keresztény az amerikai evangelikálok között

-

Meghasonlás támadt az evangéliumi (az evangélikusokkal való tévesztés miatt magyarul is egyre inkább fonetikusan „evangelikálnak” nevezett) keresztény mozgalomban, akik a hatalom- és pénzéhes vezetőik (többségükben milliárdos tévéprédikátorok) manipulációja és hazugságai következtében a világ immorális szörnyetegének, Donald Trumpnak a támogatói, méghozzá az erkölcs nevében. A Trumpot támogató evangelikál vezetők élharcosa a Trump szerint „kívül-belül szép” Paula White, a háromszor elvált prédikátornő, aki Trumpnak Atlantic City szállodai szobáiban adott bibliaórákat, s 3 és fél millió dollárért lakást is vett Trump toronyházában, hogy azonnal kéznél legyen, ha Trumpnak bibliaórára lenne szüksége. Paula White volt a budapesti Hit Csarnokban is nemrég fellépett Benny Hinn szeretője is.

De nem csak ilyen közismerten romlott és erkölcstelen emberek, hanem köztiszteletben álló evangelikál vezetők is Trump támogatására szólítottak fel, mert Trump pénzt, hatalmat és olyan befolyást ígért nekik a támogatásért cserébe, amilyet eddig egyetlen republikánus elnöktől sem kaptak meg. Trump korlátoltságára jellemző, hogy ezeket az ígéreteit be is tartotta, és szektás álpróféták őrültségeit, a Bibliát hamisító követeléseit támogatta, mind az izraeli szélsőjobboldal támogatásával, mind „erkölcsi” ügyekben, amelyekben a Biblia nem teszi az egyház feladatává, hogy az állammal avatkozzon nem hívő emberek erkölcsi életébe. Az egész mögött leginkább a hetvenes évek végén kötött paktum áll, amikor az evangelikál keresztény vezetők megállapodtak a republikánus párt támogatásáról, cserébe védelmet, pénzt és befolyást szerezve. Ehhez találtak ki „erkölcsi” indokokat, elsősorban az abortusz ügyét, amivel fanatizálni tudják az orruknál fogva vezetett hívőket, hogy a republikánusokra szavazzanak.

Az amerikai neoprotestáns evangéliumi (evangelikál) mozgalom a politikai katolicizmust meghazudtoló módon fonódik össze az állammal a republikánus párt révén, amely politikai céljaira használja fel őket. Az elvtelenséget és a korrupciót mi sem bizonyítja jobban, hogy az Antikrisztus előképét, a világ legerkölcstelenebb szörnyetegét is hajlandóak voltak támogatni, és azt hazudták a híveiknek, hogy Trump megtért ember. Mivel az erkölcstelenség visszaszorításának hazugságával tudják a hívők millióit rávenni arra, hogy az agyukat a konyhában hagyva szavazzanak vakon arra, akikre ők mondják, megrontották magát az evangéliumot, a kereszténység tartalmát is, mintha a kereszténység az erkölcsről és az evilág állami erővel történő megjobbításáról szólna. Az amerikai evangéliumi kerestzénység oda jutott, hogy tárt karokkal üdvözölné az Antikrisztust, ha megjelenne, és a melegek, az abortusz, a gendertudomány üldözését ígérné nekik (a vezetők pénzzel és hatalommal való kitömése mellett), amit szívesen meg is tenne.

Annál is inkább, mert az „erkölcsről” szóló farizeus tanítás a legkiválóbb formája annak, hogy az evangéliumot, a meváltást, a hitből való megigazulást, és ezzel az egész kereszténységet meghamisítsák. Ezért ma már nem kérdés, hogy az evangéliumi (evangelikál) keresztény mozgalom, amelynek legismertebb magyarországi része a Hit Gyülekezete, a Jelenések Könyvében található „parázna asszony”, a hamis egyház része lesz, amely a történelmi katolicizmussal a „közös értékek” mentén összefonódva majd az Antikrisztus világbirodalmán, a Fenevadon lovagol. Erre mondja a Biblia, hogy „fussatok ki Babiloból, hogy ne legyetek részesei a bűneinek”. Nem is olyan nagyon régen a Hit Gyülekezete még ugyanezt állította, azóta maguk is beálltak a „parázna asszony” hamis egyházába, és azonosultak Babilonnal, Jézabel varázslásával. Ők is egy keresztényfasiszta diktatúra, Orbán rendszerének támogatói lettek.

Ebben az egységes árulásban, Isten elleni gyalázatban keletkezett törés, mert a Trump ellen indított impeachment után az egyik legrégebbi és legtekintélyesebb evangelikál keresztény újság, a Christianity Today Trump ellen fordult, és kijelentette, hogy el kellene távolítani a Fehér Házból, mert nem méltó a hivatal betöltésére. Most eltekintve attól a ténytől, hogy Trump soha nem is volt az, a kereszténység meggyalázása, istenkáromlás volt eddig is a támogatása, komoly jelentősége van annak, hogy a Christianity Today főszerkesztője megvonta Trumptól a bizalmat. Nem lehet kétsége senkinek afelől, hogy izzanak a sok szélhámos, pénzimádó, hataloméhes sarlatán telefonjaitól égnek a szerkesztőség vonalai, mert ez „megzavarja” az agymosott híveket, hogy most akkor mit is gondoljanak. A tévéprédikátorok rettegnek az adóhivatal, az IRS vagy az FBI ellenőrzéseitől, mivel a mérhetetlen gazdagságukkal, a hívőktől ellopott pénzzel nem tudnak elszámolni. Nekik kell a politikai védelem, különben az erkölcs nagy védelmezőinek a börtönben lenne a helyük. Ezért nagy az idegesség, hogy maradt még egy keresztény ember, aki a Bibliával összhangban értékeli a tevékenységüket.

Mindehhez tudni kell, hogy az antikrisztusi evangéliumi sakálok már olyan jól beidomították a híveket, hogy a felmérések szerint 99 százalékuk elítéli a Trumppal szembeni impeachment eljárást. Ezért most nagy a futkározás, kiáltozás, mert a tekintélyes lap főszerkesztője kimondta az igazságot: „…a tények egyértelműek. az Egyesült Államok elnöke arra akarta használni politikai erejét, hogy rávegyen egy idegen vezetőt, hogy zaklassa és hiteltelenné tegye az elnök egyik politikai ellenfelét. Ez nemcsak alkotmányellenes, hanem erkölcstelen tett is.” Ez olyan világos, mint a Nap, de a magát legfelvilágosultabb keresztény irányzatnak állító evangélikál mozgalom vezetői (akik ma már közelebb állnak a Sátánhoz, mint Istenhez) ezt tagadják, és hazudoznak. Ha Trump nyilvánosan erőszakolna meg egy nőt a Fehér Ház előtt élő adásban, azt is megmagyaráznák, és az sem számítana, attól Trump még az Isten embere lenne. Bármit elkövethet, ezek az emberek megvédik. Ha bárkit nyilvánosan gyilkolna le, azt is letagadnák.

Jellemző, hogy a lapot alapító Billy Graham fia, Franklin Graham azonnal a halott apjára hivatkozva elhatárolódott a mozgalom egyetlen tisztességes emberétől, azt állítva, hogy az apja nem értene egyet azzal, ami a lapban megjelent. Apjának nem áll módjában védekezni fia hazugságaival szemben. Annak ellenére, hogy Billy Graham maga is része volt a republikánus párttal kötött paktumnak, azét voltak bizonyos morális határai, amelyeket Trump elnökként is már régen átlépett. Franklin Graham Trump megválasztása után még abban is reménykedett, hogy pozíciót kap Trump kormányában, és része annak a „vezetői” informális körnek, akik azt képzelik, hogy ők irányítják a világot, mert egy elmebeteget úgy manipulálnak a Fehér Házban, ahogy akarnak.

Az is egyértelmű, hogy Franklin Graham hazudik, amikor apja neve mögé bújva azt állítja, hogy a Christianity Today a Demokrata Párt oldalára állt. Ebből egy szó sem igaz, a főszerkesztő sem demokrata, és nem a Demokrata Párt, hanem az igazság mellé állt, és a bibliai normák mellé állt Isten árulóival szemben. Mark Galli főszerkesztő figyelmezteti és emlékezteti az evangelikál vezetőket, hátha még nem késő (már régen késő, a pénztől megrontott, hamis, hazug, képmutató, velejéig romlott emberekről van szó): „Emlékezzetek arra, kik vagytok, és kit szolgáltok. Gondoljatok bele, milyen hatással van az Urunkról és Megváltónkról tett tanúbizonyságotokra az, hogy igazolni próbáljátok Trump tetteit. Fontoljátok meg, hogy a nem hívő világ mit fog mondani, ha legyintetek Trump erkölcstelen szavaira és viselkedésére a politikai célszerűség okán. Ha most nem változtatunk azon az irányon, amerre haladunk, ki fogja komolyan venni azt az elkövetkezendő évtizedekben, amit az igazságról és az igazságosságról mondani fogunk? Képesek vagyunk egyszerre komoly arccal azt mondani, hogy az abortusz a legnagyobb gonoszság, amelyet nem tolerálhatunk, és azt, hogy nemzetünk vezetőjének elferdült, sérült jelleme nem is igazán lényeges a nagy egészet tekintve?”

Nincs is mit hozzá tenni, tiszta, világos, igaz szavak. Nem jósolunk hosszú karriert a főszerkesztőnek a lap élén. Komoly érdekeket sért azzal, hogy emlékezteti a sarlatánokat arra, hogy kit szolgálnak. Úgy ki fogják rúgni, hogy csak repül. Majd megmagyarázzák, hogy valamilyen démon megszállta, valamilyen demokrata démon. Milyen jó, hogy lesz utolsó ítélet, és nem ennek a sok hazug képmutató embernek a szava lesz az utolsó szó. Az ő sorsuk a Jelenések Könyvében olvasható hamis egyház, a „parázna asszony” sorsa lesz.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések