Lionel Messi búcsúján nemcsak Argentína köszönt el. A futballvilág úgy reagált, mintha egy közös korszak ért volna véget, amelynek nem volt szüksége nemzeti határokra, klubhűségre vagy a régi vitára arról, ki minden idők legjobb játékosa. Az üzenetek többsége nem a gólokról szólt, hanem arról, hogy Messi miatt más élmény volt futballt nézni.
Neymar fogalmazta meg a legegyszerűbben: „Nemcsak Argentína köszöni meg neked, hanem az egész világ mindazt, amit a futballért tettél.” A brazil játékos ellenfélként, barcelonai és párizsi csapattársként is ismerte Messit. Azt írta, Messi még jobban megszerettette vele a futballt, és megtiszteltetés volt nemcsak ellene játszani, hanem történelmet írni mellette.
Az üzenet különleges súlyát a 2021-es Copa América döntőjének emléke adta. Argentína Neymar Brazíliáját győzte le a Maracanãban, Messi pedig azon az estén nyerte meg első felnőttválogatott trófeáját. A lefújás után a két barát hosszan megölelte egymást. A sportban ritka pillanat volt: az egyik ember életének legfontosabb győzelme találkozott a másik egyik legfájdalmasabb vereségével, a barátság mégsem tűnt el közöttük.
Ángel Di María azt mondta, büszke arra, hogy Diego Maradona irányította, és arra is, hogy „minden idők legjobbjával”, Messivel játszhatott. Di María nem egyszerűen csapattárs volt: a nagy argentin győzelmek döntőinek gólszerzője, Messi legfontosabb válogatott partnere és ugyanannak a szenvedéstörténetnek a szereplője. Együtt veszítették el a döntőket, majd együtt nyerték meg mindazt, ami korábban elérhetetlennek látszott.
Rodrigo De Paul szerint nehéz elképzelni a következő válogatott összetartást Messi nélkül. Enzo Fernández, Lautaro Martínez és a fiatalabb generáció tagjai már úgy kerültek a csapatba, hogy Messi számukra nem távoli példakép, hanem kapitány és csapattárs lett. Ők nem azt a magányos Messit ismerték, akit minden vereség után egyedül állítottak a vádlottak padjára, hanem azt az embert, aki körül összetartó közösség alakult ki.
Claudio Tapia, az Argentin Labdarúgó-szövetség elnöke „álmaink kapitányának” nevezte Messit: annak a fiúnak, a „Bolhának”, az idegen bolygóról érkezett játékosnak, aki lehetségessé tette azt, ami korábban lehetetlennek látszott. Gianni Infantino FIFA-elnök azt köszönte meg neki, hogy emberek millióinak szerzett örömet, és világbajnokként, a sportág egyik legnagyobbjaként távozik a válogatottból.
Az európai lapok egyszerre búcsúztatták a játékost és saját közelmúltjukat. Spanyolországban Messi távozása óhatatlanul felidézte a Barcelonát, amelynek játékát közel két évtizeden át meghatározta. Az olasz sajtó az első, édesapja nélkül lejátszott válogatott mérkőzés megrendítő hátterét hangsúlyozta. Németországban úgy fogalmaztak: Messi „az örökkévalóság ajtaján kopogtat”. Az argentin lapok számára viszont már nem az volt a kérdés, belép-e oda. Ők úgy búcsúztak tőle, mint aki régóta ott van.
A világ médiája élőben követte az estét akkor is, amikor Ázsiában és Európa egy részén már éjszaka volt. A Clarín találó címe szerint a világ együtt nézte és együtt sírta végig Messi búcsúját. A mexikói Récord arról írt, hogy a szurkolók megbénították Buenos Airest. Más lapok „örök háláról”, „az utolsó tangóról” és egy megismételhetetlen korszak végéről beszéltek.
Messi világméretű hatása nem magyarázható csupán az eredményeivel. Mások is nyertek világbajnokságot, Bajnokok Ligáját és Aranylabdát. Messi abban volt különleges, ahogyan a rendkívülit természetessé tette. Nem látványos erőből győzte le az ellenfeleket, hanem úgy mozgott közöttük, mintha másképpen érzékelné a teret és az időt. Egy testcsellel eltüntette a védőt, egy átadással olyan folyosót nyitott meg, amelyet a védő csak akkor vett észre, amikor a labda már áthaladt rajta.
Játéka egyszerre volt hatékony és szép. A modern futball egyre gyorsabb, erősebb, adatokkal mérhetőbb és taktikailag szigorúbb lett, Messi azonban ebben a rendszerben őrizte meg a játék gyermeki elemét: azt az érzést, hogy valami olyasmi történhet, amire senki nem adott utasítást, és amelyet semmilyen rajztáblán nem lehetett előre megtervezni.
Ezért szerették olyanok is, akik nem Barcelonának, Argentínának, Paris Saint-Germainnek vagy az Inter Miaminak szurkoltak. Messi nem követelte, hogy a néző azonosuljon vele. Nem épített magából harcos márkát, nem játszotta el a megközelíthetetlen uralkodót. Futballozott, és az emberek azért figyeltek rá, mert úgy érezték, ilyet talán többé nem látnak.
A búcsú nem jelenti Messi teljes távozását. Az Inter Miami játékosa marad, és amerikai klubjával folytatja pályafutását. A válogatott mez azonban különleges jelentést hordozott számára. Abban a mezben nemcsak ellenfelekkel, hanem saját országának elvárásaival és kételyeivel is meg kellett küzdenie. Ezért a Monumentalban lezárult történet nagyobb volt bármelyik klubkarriernél.
A világ azért köszönt el ilyen egységesen, mert Messi pályafutása közös emléket adott egymástól távoli embereknek. Barcelona, Rosario, Buenos Aires, Párizs és Miami ugyanannak a történetnek lettek állomásai. Egy argentínai búcsúmérkőzésből globális esemény lett, mert a nézők mindenütt úgy érezték, saját életük egyik korszaka zárul le.
Neymarnak igaza volt: ezen az estén nemcsak Argentína mondott köszönetet. A futball köszönte meg Messinek, hogy két évtizeden át újra és újra emlékeztette arra, miért szeretik.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.