Épeszű ember nem hisz a fülének, amikor Magyar Pétert hallja, mert mindannak cáfolata ő maga. Hüledezik, hogy ezt ki meri ejteni a száján, a közönsége pedig issza a szavait. Nem számít a populista hazugság, mert úgy gondolják, hogy hasznos. Nincs elszámoltatás, még a szavak szintjén sem. Minden hazugságot megvédenek azok, akiknek tiltakozniuk kellene. A legveszélyesebb, hogy Magyar szemrebbenés nélkül mondja el az ellenkezőjét annak, amit tesz. Mintha nem hallaná, amit mond. Olyan emberek támogatják, akik tudják, hogy a totális diktatúra alanyai azok az emberek, akik számára fikció és tények közötti különbség nem létezik. Bármit elhisznek, nem az igazságot keresik, hanem a hamis narratívát. Ahol a tény és a fikció közötti különbség eltűnik, ott a totalitarizmus alanya megszületik. Az egykori demokratikus ellenzék Magyar Pétert dicsőítő tagjai ebbe a kategóriába léptek. Az ellenzéki populizmus ugyanannak a kórnak a tünete, mint az, amit leváltani ígér. Nem két politikai alternatíva áll egymással szemben, hanem két azonos természetű vezér. Mondat és tett, beszéd és valóság, elv és gyakorlat között éles az ellentét. A kijelentések és a cselekedetek közötti ellentét felszámolja a valóságot és az igazságot. A populizmus nem egyszerűen hazudik, hanem az igazság iránti igényt és követelményt számolja fel. A magyarista értelmiségi elit ezt elnézi, amivel saját korábbi elveivel kerül szembe. Ezért a populista ellenzék nem alternatíva, hanem egy variáció. Nem rendszerváltást ígér, hanem szerepcserét. A legnagyobb veszély pedig nem az, hogy valaki hazudik, hanem az, hogy a hazugság nem számít többé. A kérdés nem az, hogy ki győzi le Orbánt. Annál van rosszabb is: amikor eltűnik az igazság és a fikció között különbség. A hazugság boldoggá tesz.