Mr. Peabody, a New York-i Madison Avenuen lévő kiállítás-i csarnok igazgatója reggel kilenckor telefonhívást kapott Tancredo Figueiredo brazíliai szobrászművész titkárnőjétől. A hölgy röviden közölte, hogy a Mester visszavonja „Félelem” című művét a verniszázsról, távolítsák el azonnal a kiállítási csarnokból, és szállítsák még

…Életem egyik legfelhőtlenebbül boldog nyarát Tirolban töltöttem. Öt esztendős voltam akkor és 1927-et írtak, de nélkülem, minthogy a számolás és betűvetés tudományát még nem ismertem. Anyámmal kettesben utaztunk el Budapestről július elején, mivel apám csak augusztusban vette ki a szabadságát, azt állítva

1953 nyarának délelőttjein az ismert és termékeny íróval a Vörösmarty téri Zserbó egyik csöndes sarokasztalnál – akkoriban még létezett ilyesmi – egy filmvígjáték forgatókönyvének létrehozásán fáradoztunk. Én hivatalos minőségben, mint a filmgyár dramaturgja, ő pedig mint a film megírására szerződtetett író. A

„Mesélnek a ferencvárosi utcák” – a címe annak az albumnak, amelyet rövid budapesti látogatásából hozott a fiam. Lapozni kezdtem benne és egyszerre nagyot dobbant a szívem, mert a szép illusztrációk egyike a Mester utca 13-as számú ház, amelynek először a negyedik emeletén,

 Az 1946-os esztendő egyik koratavaszi vasárnapján az Andrássy úti Japán kávéházban feketekávé mellett a „Független Magyarország” című hétfői lap rövid hírek rovatában mulatságos sorok keltették föl a figyelmemet. ( A Hétfői Lapok” Budapesten tudvalevőn vasárnap délután jelentek meg.) A hír arról szólt,

Mostanában két ember tér vissza emlékezetembe az elmúlt idők messzeségéből: Scheffer úr az egyik, és Babanyecz Balázs a másik. Nem mintha ők ketten ismerték volna egymást, vagy akár a legcsekélyesebb mértékben hasonlítottak volna egymásra, éppen ellenkezőleg: két egymástól különbözőbb ember el sem

Az idei esztendő augusztusában van az évfordulója újra annak, hogy Berlin nyugati övezete és a magát demokratikusnak nevező kelet-német köztársaság között megépült az a betonfal, amely bár 1989-ben leomlott, politikai és társadalmi hatását máig érezteti. A hosszú ideig tartó kétfelé osztottság kórokozói

Történt egyszer, hogy a londoni Trafalgar tér sarkán autóbuszra várva fölfigyeltem a szemközti járdán álló táblára, amely nagy betűkkel hirdette: a „Szerelmey restauráló és tatarozó vállalat” dolgozik a házon. A név alig hagyott kétséget a vállalat tulajdonosának származása felől. Ha ez nem

Az 1947-es esztendő őszén a történt, hogy több, mit két napig tartó körülményes és fárasztó utazás után egy magas, ösztövér, esőköpenyes férfi érkezett Londonból a skóciai Jura szigetére és ott Margaret Nelson udvarházát kereste. Az út a révhajó-állomástól hosszú volt a Nelson-házig

Most tehát tulajdonosa vagyok egy vadonatúj zsebnaptárnak. Pénzembe sem került, a bankban, ahol (szóra sem érdemes) ügyeimet intézem, a kedves kisasszony megkérdezte, hogy van-e már naptáram, és miután tudtára adtam, hogy nincs, nyomban megajándékozott vele. Pénzintézeti termék, aminek következtében takarékosan szűkszavú, hiányoznak

Gyermekkori emlék, amely olyan mélyen rögzítődött, hogy elkísér mindhalálig: anyai nagyszüleim nagyváradi házában, vakáció idején, amikor nyolc vagy kilenc esztendős lehettem, nagyanyám esténként Petőfi Sándor „Apostol”-ából olvasott fel. Néha meg-megállt az olvasásban, annyira meghatódott, hogy föl kellett szárítania szeméből a könnyeket. A

Az 1932-es esztendőben világgá röppent egy hír, hogy a tekintélyes angol és amerikai Chapman and Hall és Morrof könyvkiadó vállalatok által két évvel korábban meghirdetett nemzetközi regénypályázatot, amelyre bármilyen nyelven írott művet be lehetett küldeni, magyar író nyerte meg. A neve: Körmendi

Betérek a müncheni belváros nagy könyvkereskedésébe, az olcsó, fűzött-kiadású újdonságok között keresgélek. Egyszerre csak kezembe kerül egy színes fedelű könyv: „Am Rio de La Plata ”. Karl May.             A könyvkereskedés már nincs sehol. Eltűntek az emberek, a polcok, a bolt, egész München.

A londoni Oxford-streeten lévő Selfridge Áruháznak külön helye van szívemben, valahányszor arra jártam, merengő mosolyra késztetett, és ha rövid látogatásaim alkalmával megpillantom a háztömbnyi palotát, mint régi, meghitt ismerőst köszöntöm magamban. Pedig sohasem tartoztam vevőköréhez, a magyarázat máshol rejlik. Valaki megörökítette a

Az 1945-ös esztendőben a budapesti „Világ” című napilap folytatásokban közölte Spencer Walls regényét: „Megöltem Hitlert”. A brit Secret Service munkatársának följegyzését tartalmazta arról, hogy megbízatásának eleget téve mikor és hogyan fészkelte be magát a „Führer” bensőséges környezetébe, hogy döntő pillanatban végezzen vele.

 …Amikor Szőnyi “elvtárs” már végleg nem tudott mit kezdeni velem, kinevezett a Városi Színház dramaturgjának. Ez ügyes húzás volt, mert a Városi Színház nem volt egyéb, mint egy terebélyes épület az akkori Köztársaság téren, hogy mi a tér mai neve, azt nem

Az 1969-es esztendő júniusában Anatolij Kuznyecov orosz író Angliában menedékjogot  kért és kapott. Első, a Daily Telegraph-ban, megjelent nyilatkozatában azt mondotta, hogy minden közösséget meg akar szakítani önmagával, az egykori “gyáván alkalmazkodó íróval”, vezetéknevét nem használja többé, csak keresztnevét tartja meg, azt is

Vannak szavak, fogalmak, amelyek évszázadokon át kísérik az egymást követő nemzedékek sorsát, hogy azután lassan, fokozatosan elveszítsék nem csak az erejüket, de értelmüket is. Ilyen a címbe foglalt öt rövid betű. „Óhaza” nincs többé. Jellegzetesen amerikai-magyar érzelem hozta létre a messzi múltban,

A békebeli béke korszakban – ahogyan Heltai Jenő nevezte el az 1867 és 1914 közötti rövid évtizedeket –, a kabarészínházak legnépszerűbb műfaja a kuplé volt. A francia eredetű típust úgy lehet jellemezni, hogy nem volt az más, mint politikai kommentár dalban elbeszélve.

Volt magyar miniszterelnökökkel New Yorkban rendszerint a Terhesné-féle magyar vendéglőben találkozott az ember. Ez a vendéglő a Második Avenue és a 70. utca sarkán álló házban volt, New York Yorkville nevű negyedében. Annak előtte sok magyar vendéglő volt New Yorknak ebben a

Rövid budapesti látogatásairól visszatérve könyvekkel ajándékoz meg a fiam, olyanokkal, amelyekről feltételezi, hogy közelebbről érdekelnek engem. Legutóbb Saly Noméni „Törzskávéházambül – zenés kávéházba” című könyvét hozta és Zórád Ernő „képemlékeit” a Tabánról. Pár nappal később baráti házaspártól a „Kávéház-sirató” című könyvet kaptam

Amikor az Egyesült Államok 1963 január havában a Nemzeti Tudomány Érdemrendjét létesítette, már eldöntött tény volt, hogy az első kitüntetést Kennedy elnök Theodor von Kármánnak, a modern aerodinamika úttörőjének nyújtja át, annak a tudósnak, aki a korszerű repülőgépek teljesítményét megalapozta. A kitüntetés

Vonal alatt Velem nagyjából azonos életkorban lévő személy Budapestről keltezett érdekes postával lepett meg a minap. Levelében azt írta, hogy a Széchenyi könyvtárban őrzött régi újságok archívumában folytatott böngészgetésének tapasztalatairól küld rövid tudósítást, amihez néhány ott készített másolatot mellékel. Mivel a másolatok

Nagyobb reményekkel indított, de rövidebb sorsot megélt újságot aligha tart számon a magyar sajtó-történelem, mint amilyen a Hétfői Hírlap volt. Az első évfolyam harmadik, egyben utolsó számának dátuma: 1956. október 22. Az öthasábos főcím azt hirdette, hogy „Bizakodó nyugalom Varsóban.” A bizakodás

 Hatesztendős korában hazudott először. Néhány hete járt csak iskolába, amikor egy délben földúlt arccal érkezett haza és előadta, hogy a tanító óra alatt elfordult a székéről és meghalt. Holnapra már új tanítót kapnak. Olyan drámai átéléssel adta elő a tanító hirtelen halálát,

Amikor a televízió műsorában valaminő politikai bölcselkedés elől menekülve rákapcsolok egy-egy „krimire” és végig is nézem, mindig arra gondolok, hogy ennek kéziratát Faragó Miklós a Világvárosi Regények kiadója és főszerkesztője visszaadta volna szerzőjének. Nem azért, mert már a történet elején tudni lehet,

A hazájából elmenekült ember sorsáról – ahány menekült, annyiféle sors! – lelkiállapotáról, révbe éréséről, vagy kudarcáról, váltakozó kedélyéről, tapasztalatairól művek ezrei, filmek százai születtek. Iskolás korunkban Mikes Kelemen törökországi leveleiből sejtettünk meg legelőször valamit a száműzöttség tragédiájáról. A Rákóczi-emigráció rodostói évtizedeinek krónikája,

Az 1928-as esztendőben a Szovjetúnióban napvilágot látott annak a regénynek első kötete, amely mindmáig a huszadik századi orosz irodalom egyik legjelentősebb alkotásának tekinthető. A Pravda annak az évnek április 19-i számában ünnepelte a művet és íróját, aki csak egy hónappal később, május

A kultusszá eszményesült film tüneménye viszonylag újkeletű. A fogalom keletkezése az 1957-es esztendőhöz fűződik, amikor (58 éves korában) elhunyt Humphrey Bogart amerikai filmszínész. „Bogey” természetesen népszerű volt addig is, de tragikus halála után varázslatos személyiségének nagysága nőni, növekedni kezdett és a legendák

A színészt a reggeli órákban az egyik nagy hirdetési ügynökség kereste telefonon és arra kérte, hogy délelőtt tizenegy órára fáradjon be a Madison Avenue-i irodába. Ez az ügynökség rövid reklámfilmek, úgynevezett „commercial”-ok készítésével foglalkozott. A kis reklámfilmek a televízióban futnak, bizonyos időközökben

Nagy kerülővel és késedelemmel levelet kaptam Bécsből egy Márta nevű hölgytől, – akit sem személyesen, sem hírből nem ismerek – a következő rövid sorokkal: „Családi képek rendezgetése közben a kezembe került ez a két, immár több mint hatvan esztendős felvétel az Édesapjáról.

Elgondolkozva sétált a parkban. Néhány nap még és vége az esztendőnek. Hogyan, milyen hangulatban, milyen tapasztalatokkal gazdagabban és milyen reményekkel búcsúzom ettől az évtől? – tűnődött magában. Milyen mérleget készíthetnék róla, milyen tanulságokat vonhatnék le az elmúlt esztendőből? Természetesen kizárólag magánjellegű tanulságokra

Valamikor nem álltam meg mosoly nélkül, ha azt hallottam korosabb emberektől: –Eső lesz! Érzem a lábamban!   Hittem is, nem is, de inkább babonának véltem. Nem levelibéka az ember, hogy olyan könnyűszerrel eligazodjék az időjárás rejtelmeiben. Ma már nem mosolygok, én is

Giovanni Esposito tizenhétesztendős korában jött New Yorkba, a szépséges Lombardia fővásorából, Milánóból. Két nagybátyja is élt New Yorkban, és azok leveleikben hívták az összes Esposito-gyereket (Giovanninak öt testvére volt), de kedvet az utazáshoz egyedül Giovanni érzett. Azt remélte, hogy híres énekes lesz.

Az orvos leült az íróasztalához, levélpapírt készített maga elé, kezébe vette a tollat, de nem kezdett el azonnal írni. Töprengve nézett maga elé. Még mindig nem volt bizonyos abban, hogy lesz-e ereje megírni a levelet, s ha megírja, akkor elküldi-e? Hetek óta

A Washinton Post a burgenlandi Eisenstandtból – magyarul: Kismartonból – a Reuter-hírügynökség következő szűkszavú jelentését közölte: „A magyarországi kémelhárítás egy alhadnagya a mai napon egyenruhában menekült át Ausztriába és rendőségi tájékoztatás szerint politikai menedéket kért. Az alhadnagy, a 24-esztendős Lapusnyik Béla, elmondotta

 Ismét megérkezett az utazások évadja és a müncheni utcákon – ahol egyébként is és minden időben több, mint egymillió gépkocsi küzd az előre jutásért –, torlódnak a külföldi rendszámú emeletes autóbuszok Olaszországból, Svájcból hozott utasokkal. A Münchenre szánt órák többé-kevésbé azonos program

Mr. Miles ezen a délutánon néhány perccel később érkezett a Grand Central Terminalra, mint általában az elmúlt húsz esztendő délutánjain és így az 5.23-kor induló crestwoodi vonat már csaknem tökéletesen megtelt utasokkal. Végighaladt a kocsikban, ablakmenti ülést sehol nem talált, megadó sóhajjal

   A magamfajta hajós a tengernyi Időnek azon a szélességi és hosszúsági fokán navigál, ahonnan part már semerre nem látszik. Ennek köszönheti, hogy kikötő felé közeledve a körvonalak élesebbek, a színek harsányabbak, a fény vakítóbb, az árny mélyebb. A szárazföldön viszont hintázó léptekkel

Abban az évtizedben, amelyben a Szabad Európa Rádió New York-i szerkesztőségésben dolgoztam, az intézmény székhelye a Park Avenue 2-ben volt a 31-edik és 32-edik utcák között. Manhattan egyik legszebb felhőkarcolójának számított akkor, a felvonókat elegáns egyenruhát viselő liftesek kezelték, és amikor megtelt

Legutóbbi telefonbeszélgetésünk alkalmával a tőle megszokott aggodalmas jóindulattal azt kérte tőlem Bartus László e lap főszerkesztője, hogy vigyázzak az egészségemre, mert az újság három esztendő múlva 120-adik évfolyamához érkezik és a jubileumi vacsorán föltétlenül számít az én jelenlétemre is. Ezen aztán elgondolkoztam

Bármelyik nagyvárosba vetett életem során a sors- Isten a megmondhatója, hogy ezek száma nem kevés – két helyi intézménynek föltétlenül törzsvendége lettem, borbélyüzlet az egyik, pékség a másik. Amint megtaláltam ezek közül a kedvemre- valókat, maradásom idejére hűséggel odaszegődtem. Így lettem törzsvendég

A plágiumról az „Idegen szavak és kifejezések szótára” annyit mond, hogy „idegen szellemi alkotás részbeni vagy teljes eltulajdonítása, idegen műnek, műrészletnek saját névvel közlése.” Tartozom a töredelmes vallomással, hogy az utóbbi hetekben ezt a kritériumot kimerítettem. Vagyis: plagizáltam. Talán enyhítő körülménynek tekinthető,

A páciens félig-meddig már kábultan elgondolkozott azon, milyen különös, hogy éppen Szilveszter éjszakáján operálják. Az új esztendőben tehát szó szoros értelemben vadonatúj élet kezdődik, új év, új szívvel. Maszkos orvosok és műtősnők valóságos hadserege rajzott körülötte a nagy operációs teremben. Az altató

Itt vannak ismét a téli napok, amelyeken reggel fél nyolc körül kezd világosodni, délután ötkor meg alkonyodik. Furcsán hangzik talán, de ilyenkor otthonosabban érzem magam a világban, mint azokon a hosszú nyári napokon, amelyek hajnali öttől este kilencig tartanak. Amikor nappali világosságra ébredek

Amikor a kiolvasott délutáni lapot zsebrevágtam, s fölemelkedtem, hogy hazafelé induljak, akkor vettem észre csak, hogy a pad támláját sárgaréz tábla díszíti.   Nyomban közelhajoltam, hogy elolvassam. A táblába vésett szöveg ennyit mondott: „In happy memory of Mrs. Mary Gray who loved this place.” Vagyis:

 A gonosz diktatúrák megdöbbentő rémtetteinek végrehajtóival kapcsolatban a leggyakrabban az a talány merül föl: miféle emberek azok, miféle szörnyszülöttek, akik ilyen galádságra képesek, vagy képesek voltak? A kérdés azért marad válasz nélkül, mert ezeknek az embereknek a múltja, a diktatúra előtti élete

Amikor New York-i lakos voltam és valamilyen okból szomorúságot és magányosságot éreztem, jártamban-keltemben megkerestem pillantásommal az Empire State Building-ből az Ég felé magasodó ezüst tűt – Manhattan minden utcájából rátaláltam. Ilyen hangulatban megnyugtatott, sőt, felvidított, mert mint iránytű mutatja a csüggedés zátonyaiból

A filmművészetben montázsnak nevezik az eltérő eredetű epizódokból komponált alkotást, a tértől és időtől független mozzanatok fölidézését egy-egy lelkiállapot vagy cselekedet okának és következményének megvilágítására. Ha úgy tetszik, Madách „Ember Tragédiája” is montázstechnikával alkotott mű. Orson Welles híres filmje, a „Citizen Kane”

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az esztendőnek egy olyan időszaka, amelyet magyar nyelven uborkaszezonnak neveztek. Most nincs uborkaszezon, de sokszor úgy vagyunk vele, bár lenne. Soha nem hittem volna, hogy egyszer olyan lesz a világ, hogy az uborkaszezon után érzünk

„We’re helping guys that are trying to kill us. We help them in the day. They turn around at night and try to kill us.” Ez a három rövid, katonás szárazsággal fogalmazott mondat az Irakban harcoló David Saftstrom amerikai őrmestertől származik. Világos, hogy

Mónika, a kislányom, valamilyen háziállatot akart. A probléma nem volt újkeletű. Végül megállapodunk abban, hogy veszek egy kanárit. – Madarat? – tűnődik a kislány. Gondterheltnek látszik. Tulajdonképpen lovat szeretett volna. Hiszen elálldogál az a garázsban. De ebben őmaga sem reménykedett komolyan, legalábbis

Délután öt óra Felidézem egy régi emlékemet. Elhatároztam, hogy ma este színházba megyek a fiammal. Megnézzük a „Cyranó”-t a „Vivian Beaumont”-ban. A vonaton ülök tehát és utazom hazafelé. Éppen elég időm lesz ahhoz, hogy gyorsan átöltözzem, fél hétkor autón visszaindulunk a városba,

         Kedvenc müncheni napilapomban két újságíró kedvencem, akik cikkeit a világért sem mulasztottam el elolvasni, Johann Freudenreich, a törvényszéki tudósító és Erwin Tochtermann, a rendőri riporter. Alkalmasint nagyon meg volnának lepve, ha tudomásukra jutna, hogy dicséretüket zengem, mert törvényszéki tudósítók és rendőri

Valamikor azt kérdeztem az idelátogató hazaiaktól és a hazalátogató itteniektől, hogy milyen érdemes színdarabokat játszanak a budapesti színházak? Jó ideje nem kérdezem többé. Érdeklődésemet akkor veszítettem el, amikor a Nemzeti Színházat lebontották, az újonnan fölépítettről meg azt sem tudom, hogy hol van.

A bűvész szívélyesen fogadott, szemmel láthatóan örült a látogatásnak, de azért később, a beszélgetés során nem kerülte el figyelmemet, hogy kedvetlen volt és fáradt. Lehet annak egy esztendeje is, amikor nála jártam, s most úgy tűnt, hogy az egy esztendő alatt legalább

 A közeledő nyár az úgynevezett könnyű krimik évadja, ezt a televízió is tiszteletben tartja, az Agatha Christie-féle bűneset ezidőtájt a legsúlyosabb, Raymond Chandler, vagy Dashiell Hammett szóba sem jöhet, Patricia Highsmithről nem is szólva. Philip Marlowe nyári álmát alussza, a legkevésbé sem

A New York állambeli Westchester, megyében éltem akkoriban, amikor a New York Times egyik vasárnapi számának mellékletében a következő néhány soros felhívásra lettem figyelmes: „Szerző kérése: életrajzát írom Lugosi Béla [született 1882-ben, meghalt 1956] magyar származású amerikai színésznek és filmsztárnak. Levelek, vagy

1992. február 29-én hunyt el, szökőévben. Karinthy Ferenc, aki baráti és ismerősei, sőt beavatott olvasóinak körében is mindenkor „Cini” volt és maradt, az 1950-es évek elejétől a 80-as évek közepéig sztár-írója volt az országnak, szellemi utazó nagykövete a világ megannyi országába, hanyatlása

1956. november 3-ának éjszakáján hosszú esztendők óta először ültem úgy az írógépem mellé cikket írni, hogy a cenzor halott volt. Másnapon, tehát vasárnap kora reggelre várta a cikket a lap, azért korai órára, mert délelőtt 11-re be kellett fejezni az újságot, kinyomva és

A színésznő már harmadik hete tombolt az idegességtől. Azal kezdődött, hogy a próba alatt levette a cipőjét és a rendező fejéhez vágta. Néhány nap múlva utcai botrányba keveredett, mert az orra elől elvittek egy taxit. Álmatlansággal küszködött, három csomag cigarettát szívott el

A római expressz minden nap 15 óra 35 perckor indul a Terminiről és másnap reggel 8 óra 24-kor érkezik Párisba. Alkonyodik már, amikor Rapallónál felszállok a vonatra. Még egy rövid megállás Santa Margheritánál, a következő állomás már Genova. Utána Torinó felé már

 Minden héten egyszer nagy borítékot hoz a müncheni címemre a posta Londonból, benne a Chronicle új száma és kötegnyi lapkivágás. A küldeményt Monica postázza, a Chronicle az a lap, amelynek belső munkatársa, az újság kivágások pedig a hétnek olyan cikkei a különböző lapokból,

A régen elfeledettnek hitt emlékek úgy viselkednek olykor, mint az útonállók, váratlanul eléd toppannak, pénzt nem követelnek, csak életet, de azt is rövid időre, egyetlen mély lélegzet tartamára, jutó föltámadást. A közlekedési lámpa pirosra vált, az autósor megtorpan. Az előttem álló kocsi rendszám

Amikor Mrs. Dunaway halálhíre megérkezett, az bizony szomorú nap volt a New York-i Schenley-nagyvállalat Madison Avenue-i irodájában. A kollégák először nem is akarták elhinni. „Lehetetlen”, mondogatták a fejüket rázva, „hiszen a múlt héten még itt volt közöttünk. Jókedvű volt és szívélyes és

Thomas Mann 1955 augusztusában hunyt el a Zürich melletti Kilchberg helységben. Az évforduló megemlékezések hosszú sorára kínált alkalmat. Készült róla és családjáról félig-dokumentum, félig-játékfilm, amelyet hitelessé, Mann három leánya közül az akkor még életben lévő legfiatalabb, Elizabeth, reminiszcenciái tettek. Röviddel a film

1945 májusában egy reggel üzenetet kaptam, hogy Gál György, a „Ludas Matyi” szerkesztőségének vezetője szívesen látna a délelőtt 11 órakor kezdődő konferencián. Pár hete tértem haza a sambori szovjet hadifogolytáborból, mint a németek elleni végső harcokba bevetésre váró Magyar Légió tagja. A bevetésből

Az üvegház körül azon az estén a nép hullámzott, öklét rázva és izgatott kiáltozással. Sokan szinte önkívületben sikoltoztak, féjájultan a mámoros haragtól, és gyûlölettõl, azután köveket ragadtak, és nekihajtották az üvegháznak. Hatalmas ablaktáblák éles reccsenéssel törtek ezer szilánkra. Az üvegház valamelyik emeletén

Lapunk egyik évekkel ezelőtti számában Ungvári Tamás kollégám „Valahol Európában” című írásában korszakalkotón kiváló magyarországi nagyságok nevét és teljesítményét idézte emlékezetbe. Egyik részletében fölbukkan Anna Seghers német írónő neve is, de csak azzal kapcsolatban, hogy magyar férje volt, Radványi László, rokona Polányi

 1956 óta irtózom a november hónaptól. Ha valaki kiejti a hónap nevét, megborzongok, indulat fog el, a legszívesebben befognám a fülemet. Az életemben tömérdek „utoljára” fűződik a november hónaphoz. Mint például az is, hogy 1956 novemberében láttam utoljára az apámat. Amikor elbúcsúztam

Ha kapok még egy pohárka konyakot, akkor elmesélem nektek legutóbbi különös élményemet – mondta az író, miközben körülményesen rágyújtott egy havanna szivarra. A házigazda a konyakos üveg után nyúlt, de egy pillanatra összenézett a feleségével. Még egy pohárka konyak? Ez meglepő óhaj

1957 nyarán voltam először Hollywoodban. A Szabad Európa Rádió vezetősége a műsorok látókörének szélesítését tervezte, ennek köszönhettem, mint új munkatárs, első kiküldetésemet Los Angelesbe. Kalauzolóm egyike Vadnay László volt, aki akkor még sokat foglalkoztatott filmíró volt, bár tevékenysége mind inkább a televízió

Júniusban János graduált a középiskolából és augusztusban bevonult a marine-okhoz, a tengergyalogsághoz. Dél-Kalorinába kapta a behívóját, a boot-campba, alapkiképzésre. Mielőtt elutazott, Béla is feljött néhány napra New Yorkba és úgy adódott, hogy Julis szintén otthon volt. A stewardes kollégium Miamiban befejeződött és

 1967 április 22-én mosolygó asszony lépett ki egy repülőgépből a New York-i Kennedy Nemzetközi repülőtérre és vidáman kiáltotta az előtte álló mikrofonok ütegébe, miközben kamerák százai fényképezték és filmezték: – Helló, everybody! I am glad to be here! A mosolygó, átszellemülten jókedvű,

 A New York-i magyar negyednek, a Second Avenue-nak, mindig sűrűn követték egymást a különféle szenzációi. 1957 késő őszének az volt a nagy eseménye, hogy Jávor Pál, a színész, hazatért Magyarországra. Mária azon a nyáron még kétszer is látta őt. Egyszer a magyar

A férfi ivott néhány kortyot a söröskorsóból, letette maga elé, majd hirtelen átpillantott a hosszú asztal túlsó felére, a fiatalember ekkor gyorsan elkapta róla a tekintetét és figyelmét a kezében tartott csirkecombnak szentelte. A férfit azonban nem lehetett megtéveszteni, annál már igazán

Nagytakarítás a lakásban. Borbála megparancsolja, hogy tüntessek el minden könyvet, mert portalanítani akarja a polcokat. Így kerül a kezembe rakosgatás közben Vaszary Gábor regénye, a „Monpti”. Nyomban föllapozom, mert hajdani kedvencem kezdete mindmáig a legmulatságosabb irodalmi emlékeim egyike. „A Szent Jakab uccában

A hetvenes évek első felében a Szabad Európa Rádió londoni szerkesztőségének munkatársa voltam, és így a Times olvasásával kezdődtek napjaim. 1971 márciusának egyik reggelén Werner Maser német történésznek a laphoz intézett kérdése keltette fel a figyelmemet. Maser közölte, hogy új Hitler-életrajza a

Ha a vándor a Nyitra-megyei Csejte helységéből délnyugati irányban folytatja útját, hamarosan eléri azt a kopasz hegyet, amelyre fölkapaszkodva elébe tárulnak a csejtei vár és az egykoron hozzá tartozó kastély romjai. A hajdani magyar vármegyét a trianoni békeszerződés Csehszlovákiának ítélte oda, majd mióta

Márai Sándor több mint egy évtizeden keresztül írta és olvasta fel hétről-hétre a Szabad Európa Rádióban „Candidus” néven a „New York-i Levél” című műsorát. A legutolsót 1967. június 4-én. Ezek az írások szoros rokonságban voltak Márainak a Pesti Hírlapba írt „Vasárnapi Krónika”

A férfi déli egy óra körül türelmetlenkedni kezdett. – A leghelyesebb volna most már gyorsan megebédelni, aztán kihajtani a pályaudvarra. Három tizenötkor indul a vonat, legkésőbb fél háromra kint kell lennünk a pályaudvaron. Nem kapott választ rögtön. A felesége a két öreg között

A gonosz diktatúrák megdöbbentő rémtetteinek végrehajtóival kapcsolatban a leggyakrabban az a talány merül föl: miféle emberek azok, miféle szörnyszülöttek, akik ilyen galádságra képesek, vagy képesek voltak? A kérdés azért marad válasz nélkül, mert ezeknek az embereknek a múltja, a diktatúra előtti élete

A naptár az 1848-as esztendő január havának 24. napját mutatta. Senki sem sejtette, hogy az a nap az Isten háta mögötti poros, álmos mexikói Kalifornia történetében sorsdöntő fordulat napja lesz. Pedig az lett. Két esztendőn belül Kalifornia a történelem egyik legnagyobb népvándorlásának

A hideg idő beköszöntével megjelentek München utcáin a gesztenye árusok. Nincs belőlük sok, három vagy négy talán, kizárólag a belváros forgalmas körzeteiben. Sátorlapból épített fülkéjük van, kényelmesen elférnek benne ketten is, ami kiváltképpen hétvégén fontos, amikor a férj is beszáll a boltba.

Hatalmas a hó, tavasznak még nyoma sincs, pedig egy hónap múlva már kezdheti várni az ember. Tavasztájt aztán fülemben cseng a messzi múltból a gyerekhang: – Kabát nélkül! Kabát nélkül! A hang az enyém volt és a rimánkodás is: most már azután

Egy kaliforniai bank páncélfiókjából Albert Einstein nagy köteg, eddig ismeretlen levele került elő, és mivel az örökösök nyomban veszekedni kezdtek annak jogai fölött, az osztozkodás megkönnyítésére árverésre bocsátották a New York-i Christie csarnokában. A levelek összesen 1 millió 350 ezer dollárért keltek

Ennek az embernek legnagyobb ellensége a telefonkészüléke volt. Csökönyös és gúnyos hallgatásával kétségbeesésbe tudta hajszolni. Hazatért, megvacsorázott, szivarra gyújtott s kezében egy pohár whiskyvel a fotelbe telepedett. Mellette, alig kartávolságnyira, egy kis asztalkán ült a telefon. Ha megcsendült volna, könnyedén és kényelmesen

A főmérnök szíve megdobbant az örömtől, amikor egy este, baráti társaságban, arról értesült, hogy a New York-i magyar negyedben nyílt egy kisvendéglő, ahol zónapörköltet lehet kapni. – Komolyan mondjátok? – kérdezte kiszáradt torokkal. – A legkomolyabban. Marhazóna, borjú-zóna. 99 centért. – What is it?

Szombat délután négy óra volt, amikor a férfi bement a rendőrségre és megállt az előcsarnokban, a telefonnal fölszerelt hosszú íróasztal előtt és tompa hangon ezt mondta: – Egy személy eltűnését szeretném bejelenteni. Úgy tűnt egy pillanatra, mintha idegen ember beszélt volna. Ez nem

Az Amerikai Magyar Népszava lehangoltan tapasztalta, hogy New York-i és New York környéki magyar előadásokon, találkozásokon mind kevesebb a vendég, fogy a közönség. Régi és jól ismert jelenség ez az amerikai magyar világban és nem csak abban, más népek emigránsai, bevándorlói korszakonként

Első amerikai barátaim egyikét úgy hívták, hogy Kántor úr. A kerersztnevét akkor sem tudtam, amikor barátságába fogadott és nem tudtam később sem. Mr. Kantor -, így szólítottam őt-, ő meg engem a keresztnevemen. Világtalan ember volt, újságárus a Times Square-n, amelyet a

Ezt az emléket még a New York-i 44. utcában lévő Újságíró Clubból hoztam magammal, ahová időről-időre – főként újságíró-szövetségi konferenciák után – betértem egy pohár italra. Az Újságíró Clubban érdemes volt vendégeskedni, mert – gesztusként – adómentes italt mértek a poharakba. Egy

A férfi az állomása nevét hallotta kiáltani, megrezzent, fölállt és sorbaállt a leszálláshoz a két üléssor közötti járatban. Expresszvonat, az 5.27-es, New Yorktól Bronxville-ig meg sem áll. Aztán Tuckahoe, Crestwood, Scarsdale, Hartsdale. Hét-nyolc kilométer az állomások között. Hazatérnek a bejárók a családi

A Hegyeshalom felé tartó vonat lassan megmozdult, elindulásra készen, amikor egy rikkancs a peronra futott torkaszakadtából kiáltva, hogy „Népszabadság, Népszabadság!” A vásárlásra kínált újság címe volt ez, de 1956 novemberében forradalmi jelszóként hatott. Az utas kihajolt a fülke ablakán, pénzt nyújtott és