Különösen fontos az a zsinórmérték, amely szerint a kétharmad kizárólag a korábbi kétharmados visszaélések korrekciójára használható fel, új visszaélések létrehozására nem. Ez egyszerre jogállami és politikailag is védhető álláspont. Nem új autokratikus rendszert kellene építeni ugyanazokkal az eszközökkel, hanem lebontani azt, amit ugyanazokkal az eszközökkel építettek fel. Ehhez kértek kétharmados felhatalmazást, most pedig nem használják. Vajon miért? Ez már nem egyszerűen azt jelenti, hogy Magyar hibázik vagy óvatos, vagy még nem volt rá elég idő. Hanem azt, hogy tudatos politikai döntést hozott: nem a rendszer lebontását, hanem az öröklését választotta. Bauer Tamás világos határt húz: "Attól viszont tartózkodni kellene, hogy az új többség a kétharmaddal visszaélve olyan rendelkezéseket illesszen az Alaptörvénybe, amelyek a köztársasági Alkotmányban sem szerepeltek, s amelyekre a kormányzáshoz sincs szükség. Nyilvánvalóan erre példa a miniszterelnöki megbízás nyolc évben megállapítandó korlátja. Egy-egy nagy tekintélyű, széles közbizalmat élvező politikus kettőnél több parlamenti ciklusra kiterjedő szerepvállalása kifejezetten szerencsés lehet." Bauer Tamás történelmi példákkal igazolja, hogy egy-egy demokratikus vezető hosszabb időn át a stabilitást és a bizalmat jelentheti. Mi nem is hisszük, hogy Magyar magát nem sorolná ide. De a Bauer-cikk itt érkezik el a lényeghez, hogy Magyar pontosan úgy nyúl az alaptörvényhez ennél a módosításnál, ahogy Orbán és a Fidesz: "Van súlyosabb érv is e módosítás ellen. Olyan rendelkezést kíván a bizonyára hosszú időre szóló, a rendszer kereteit megállapító alkotmányba illeszteni, amely valójában aktuális politikai célt szolgál: az új miniszterelnök iránti bizalom erősítését, Orbánnal szembeni különbözőségének demonstrálását. Arra emlékeztet ez, ahogy a Fidesz is konkrét politikai szándékokat illesztett be a maga „gránitszilárdságú” Alaptörvényébe. Ismétlem: nem kellene ebben a Fidesz logikáját követni. Akkor sem, ha népszerű a javasolt korlátozás, és Magyar Péter megígérte a kampányban. Nem kellett volna megígérnie." Furcsa mód, efféle alaptörvénymódosításra elég volt az eltelt idő, az Orbán-rendszer lebontását jelentő tételekhez nem. A miniszterelnöki cikluskorlátról szóló vita megmutatja, hogy Magyar igenis hajlandó az alaptörvényhez nyúlni, ha aktuális politikai érdeke ezt kívánja. Ettől válik igazán súlyossá a kérdés: ha erre van idő és politikai akarat, akkor miért nincs ugyanez az Orbán-rendszer autokratikus lenyomatainak eltávolítására? Márpedig Bauer Tamás alapelveit követve lebontható lenne az Orbán-rendszer, helyreállítható a jogállam, még új Alkotmány megalkotása nélkül (vagy előtt) is, amelyhez alapos munkára és széles társadalmi előkészítésre van szükség. Ehhez nem kell sok idő, s ez megoldaná a megoldhatatlannak látszó helyzetet, hogy az orbáni alaptörvény mellett hogyan lehet demokratikus jogállamot működtetni. Sehogy. De minden jel szerint nem az idő, hanem a szándék hiányzik. Magyar nem a struktúrát akarja megsemmisíteni, hanem Orbán bábjait a sajátjára cserélni. A struktúrát saját felvilágosult abszolutizmusának működtetésére akarja használni. De a korlátlan hatalom nem lehet "felvilágosult". Aggódnia nem kell, bármit tehet. Megmagyarázzák és megvédik azok, akiknek számon kellene kérniük. Azok asszisztálnak egy újabb autokráciához, akik mindent megtettek volna azért, hogy megszabaduljanak tőle. Igazi Shakespeare-i dráma. Klasszikus tragédia. De ha így folytatják, még szánalmas és nevetséges komédia is lehet belőle.