A legnagyobb kudarc pedig az, hogy Khamenei megölése után a kezdeti öröm után nem lett forradalom, az iráni ellenzék egyre inkább nemzeti érzésére hallgat, Irán összezár. A Nagy Sátán kezéből nem kell a szabadság sem. Trump végülis a hazájukat bombázza, és nem azért, mert egy kicsit is érdekelné az ő szabadságuk. Ennek láttán megdöbbent a világ, hogy Trump ennyire előkészítetlenül, pontos terv nélkül kezdett bele egy háborúba a vallási fanatikus 90 milliós Irán ellen. Lebombázott majdnem mindent, elmondása szerint már alig maradt célpont, de a célját nem sikerült elérni, s nem tud e pillanatban valódi győztesként visszavonulni. Ennek oka részben az, hogy hazugság volt a háború indoka. Irán nem akarta megtámadni sem Amerikát, sem Izraelt. Évtizedek óta nem volt ilyen gyenge a rendszer, az atombomba kéthetes bevetéséről szóló mesék még Trump repertoárjában is a hírhedt hazugságok közé tartozik. Ennek bizonyítéka, hogy a haderő, az infrastruktúra lebombázása nem győzelem. A győzelem a rezsimváltás lett volna, ha megszűnik a teokratikus diktatúra, Amerika-barát civil kormány veszi át a hatalmat, amely nem fenyegeti sem Izraelt, sem a szomszédait. Ezt a célt nem sikerült elérni. Most már Trump nem tudja, hogyan lehet presztízsveszteség nélkül visszavonulni. Úgy tűnik, sehogy. A sikerpropaganda nem helyettesíti a győzelmet. Trump és Netanjahu háborúja nemcsak az olajárakat lőtte történelmi magaslatokba. Sokan Iránnak, egy terrorista, tömeggyilkos vallási diktatúrának szurkolnak a háborúban, mert azt hiszik, hogy a terrorista és tömeggyilkos Irán sem jelent akkora fenyegetést a világra, mint Trump, aki azt képzeli, bárkit lebombázhat, maga alá gyűrhet, felhatalmazás nélkül.