Mindaz, ami a klubvilágbajnokság döntőjén és díjátadóján történt, felülmúlta az 1936-os berlini olimpiát, amelyet náci olimpiának hívnak, s a náci propagandának rendelték alá. Hitler megnyitotta az olimpiát, de attól az ízléstelenségtől, amit Trump előadott, még Hitler is tartózkodott. Trump beállt a Chelsea csapatába a színpadra, s nem akart távozni. Infantino a klubvilágbajnokság döntőjében Trumpot helyezte a középpontba. A francia és angol csapat mérkőzése előtt az amerikai himnuszt játszották, mialatt Trumpot mutatták. A meccs végén Infantino Trumpot bevonta az érmek és a kupa átadásába. Trump ezután még a dobogóra is feltolakodott, és alig akart a Chelsea ünneplő játékosai közül távozni.  Van egy pillanat, amikor a kupával csak a játékosok ünnepelnek, amikor csak a hősök vannak a középpontban. Trump beállt közéjük, mintha ő is a Chelsea játékosa lenne, s nem hagyta őket felhőtlenül ünnepelni. Trump a legízléstelenebb módon elvette a reflektorfényt a csapatoktól, a játékosoktól, a sporttól, s helyettük magára irányította a figyelmet. Előtte minden játékosnak kezet kellett fognia vele, egy ellentmondásos politikai vezetővel, s ez láthatóan több játékost is zavart, ami beárnyékolta az ünneplést. Infantino Trumpot ugrálta körül, Trump lett a főszereplő. Ezzel a FIFA-t és a világ labdarúgását alárendelte Trump politikai játszmáinak és önfényezésének. A legtaszítóbb az volt, amikor a Chelsea csapatával és a kupával készült fotó alkalmával Infantino a hüvelykujját Trumphoz hasonlóan felemelte, amely azt a hatást keltette, hogy a FIFA és a világ labdarúgása, az egész sportág a MAGA mozgalomhoz és Trump ideológiai-politikai irányzatához tartozik. Infantino elfogadhatatlanul keverte a politikát a sportba.