Lionel Messi már a stadionba vezető úton sírt. A válogatott autóbusza Ezeizából Buenos Aires felé haladt, az autópálya szélén pedig emberek százai várták, futottak a jármű mellett, integettek neki. Messi az ablakból nézte őket, majd egy papírzsebkendővel törölte a szemét. A búcsúmérkőzés még el sem kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezen az estén a futball lesz a legkevésbé fontos.
A Monumental stadionban több mint 85 ezer ember várta. A kezdőkörre egy hatalmas, tízes számú argentin mezt terítettek, fölötte egyetlen szóval: „Gracias”. Messi három fiával lépett pályára, a lelátón felesége, Antonela Roccuzzo, édesanyja és családja figyelte. A himnuszt a Falkland-szigeteki háború egyik veteránja, Fabio Santana énekelte, Messi pedig már ekkor sem tudta visszatartani a könnyeit.
A Benin elleni mérkőzés a jegyzőkönyv szerint barátságos találkozó volt, valójában országos búcsúünnepség. A játék a tizedik percben megállt, a stadion pedig egy teljes percen át állva ünnepelte a tízest. Huszonegy év, két hónap és csaknem kétszáz válogatott mérkőzés sűrűsödött bele ebbe a hatvan másodpercbe.
Messi még az utolsó estén sem volt hajlandó díszvendégként végigsétálni a pályán. Futballozott. Szögletéből Nicolás Otamendi megszerezte a vezetést, majd ő készítette elő Nico Paz gólját is. Amikor a második félidőben büntetőhöz jutott Argentína, már mindenki tudta, hogy ennek a történetnek csak egyetlen elfogadható befejezése lehet. Messi a kapu bal felső sarkába lőtte pályafutása 126. válogatott gólját. Az argentin játékosok úgy rohantak oda hozzá, mintha világbajnoki döntőt nyertek volna.
A 3–0-s eredmény ezen az estén csak lábjegyzet volt. A Clarín úgy fogalmazott, Messi „átölelte az egész országot, és elbúcsúzott tőle”. A lap szerint az ember nem élete teljes filmjére, hanem pillanatokra és érzelmekre emlékszik, Messi pedig olyan érzelem lett, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott az argentinokban. A tudósítás találóan fordította vissza Messi köszönetét: nem neki kell hálásnak lennie, hanem egy egész országnak kell köszönetet mondania neki.
A lefújás után drónok rajzolták Messi arcát az égre, Soledad Pastorutti elénekelte a Brindist, a stadion pedig nem akart kiürülni. Messi sem akart távozni. „Többet beszélek, mint valaha. Nem akarom elhagyni a pályát” – mondta, majd hozzátette: büszke arra, hogy argentin, és hogy több mint húsz éven át viselhette a válogatott mezét.
A beszéde nem a trófeákról és a rekordokról szólt. Elsőként nem a világbajnoki cím jutott eszébe, hanem nemrég elhunyt édesapja. „Nehéz beszélni. Sok érzés és sok minden jár a fejemben. Az első, amire gondolok, az öregem” – mondta. Jorge Messi végigkísérte fia egész pályafutását, de ezt az utolsó mérkőzést már nem láthatta.
Messi azt mondta, a válogatottól való távolmaradás nagy fájdalom lesz számára, mert Argentína mezében játszani a legszebb dolog, ami egy futballistával történhet. A 2026-os világbajnokság elveszített döntőjéről sem keserűen beszélt. Argentína közel járt az újabb címhez, de Messi szerint a csapat mindent odaadott, és nincs benne hiányérzet. Tudja, hogy elérkezett a távozás ideje, mert nagyszerű fiatal játékosok várnak a lehetőségre.
„Ez pályafutásom legszomorúbb napja” – mondta, miközben körülötte ott álltak azok a társak, akikkel világbajnokságot, két Copa Américát és Finalissimát nyert. Enzo Fernández vigasztalhatatlanul sírt. Rodrigo De Paul, aki az Inter Miamiban továbbra is Messi csapattársa marad, alig tudta elengedni. Nicolás Otamendi ugyanezen az estén búcsúzott a válogatottól, de tudta, hogy ez a történet szükségképpen a tízesről szól.
Messi első válogatott mérkőzése 2005-ben alig másfél percig tartott: a Magyarország elleni bemutatkozásakor piros lapot kapott. Utolsó fellépésén gólt szerzett, két gólpasszt adott, és egy egész ország próbálta visszatartani az időt. A két este között eltelt huszonegy évben minden megtörtént, amit futballista átélhet: vereség, elutasítás, visszavonulás, visszatérés, megdicsőülés és világbajnoki győzelem.
Messi nem diadalmas hódítóként búcsúzott, hanem olyan emberként, aki nehezen válik meg élete legfontosabb közösségétől. Argentína nem egy hibátlan szobrot ünnepelt, hanem azt az embert, akivel együtt szenvedett, veszekedett, veszített és végül győzött.
A végén Messi körbejárta a stadiont. Már nem kellett bizonyítania semmit, és Argentínának sem kellett bocsánatot kérnie azért, hogy valaha nem értette őt. A hosszú és viharos szerelmi történet utolsó válogatott mérkőzése fogadalom lett: Messi nem viseli többé az argentin tízes mezt, de abból, amit Argentína önmagáról gondol, többé nem lehet kivenni őt. Argentina önbecsülésének része, hogy Messit adta a világnak.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.