A Franciaországon végigsöprő tiltakozáshullám eredeti oka mára szinte eltűnt a felgyújtott autók, kifosztott üzletek és rendőrökkel vívott utcai összecsapások képei mögött. Pedig a mozgalom nem bevándorlási vagy palesztinpárti megmozdulásként kezdődött. Középiskolások indították el szeptemberben, miután megelégelték a tanárhiányt, a túlzsúfolt osztályokat, a leromlott iskolaépületeket, az elviselhetetlen órarendeket és az oktatási rendszer egyenlőtlenségeit.
A diáktüntetésekhez később tanárok, szülők, szakszervezetek, közalkalmazottak, baloldali szervezetek és a sárgamellényes mozgalom maradványai csatlakoztak. A tiltakozás célpontjává az oktatás mellett a megélhetési válság, az üzemanyagok drágulása, a közszolgáltatások leépülése és Emmanuel Macron kormányzásának társadalompolitikája vált. Október elején több százezren vonultak utcára az iskolák finanszírozásáért, október 17-én pedig a hatóságok szerint 550 ezren, a szervezők szerint akár 800 ezren tüntettek országszerte. A résztvevők túlnyomó többsége békésen demonstrált.
A tömegtüntetésekre azonban rátelepedtek olyan csoportok, amelyeknek már nem az iskolák, a fizetések vagy a közszolgáltatások megvédése volt a céljuk. A francia hatóságok radikális szélsőbaloldali csoportokat, autonóm „black bloc” aktivistákat és szervezetten fosztogató bűnözőket neveztek meg. A három kategória nem azonos. Az első politikai célból támadja a rendőrséget és az állami intézményeket, a második ideológia nélkül használja ki a káoszt üzletek kifosztására, miközben sok fiatal egyszerűen sodródik a tömeggel.
A rombolás egy része kétségtelenül előkészített volt. A fekete ruhába öltözött, arcukat eltakaró csoportok szerszámokat, gyújtóeszközöket és védőfelszerelést vittek magukkal. Titkosított üzenetküldő csatornákon osztottak meg találkozási pontokat, rendőrségi mozgásokról szóló információkat és fosztogatásból származó áruk eladására vonatkozó ajánlatokat. Több városban ugyanaz a minta ismétlődött: a tömegtől elkülönülő kisebb csoportok rendőröket, üzleteket, városházákat és más középületeket támadtak meg.
Ez azonban nem bizonyítja egyetlen országos központ vagy titkos politikai szervezet irányítását. A szakértők szerint a radikális baloldali csoportok önmagukban túl kicsik és széttagoltak ahhoz, hogy a rombolás teljes méretét megmagyarázzák. A szervezettség inkább taktikai és decentralizált lehetett: kisebb hálózatok készültek erőszakra, hozzájuk pedig alkalmi fosztogatók és dühös fiatalok csatlakoztak. A hatóságok hírszerzési kudarcát vizsgálják, mert láthatóan nem számítottak ekkora erőszakra.
A rombolást sem mentegetni, sem a társadalmi tiltakozással összemosni nem szabad. Városházákat gyújtottak fel, üzletek ezreit rongálták meg vagy fosztották ki, emberek sérültek meg. A jogszerű tiltakozás nem ad felhatalmazást középületek felégetésére vagy üzletek kirablására. De ugyanilyen hamis az a következtetés, hogy a rombolás visszamenőleg leleplezi az egész mozgalom „valódi”, bevándorlási vagy iszlamista természetét.
A francia szélsőjobboldal, Donald Trump amerikai támogatói és a Kreml propagandája szinte azonnal bevándorlási történetté alakította a zavargásokat. A közösségi médiában úgy terjesztették a felvételeket, mint amelyek egy muszlim bevándorlók által elfoglalt, összeomló Franciaországot mutatnak. Elon Musk olyan bejegyzéseket osztott tovább, amelyek szerint „Marseille elesett”, Trump pedig ismét arról beszélt, hogy Párizsból „muszlim város” lett.
Ehhez azonban nem társultak bizonyítékok. A francia hatóságok nem bevándorlószervezeteket neveztek meg az erőszak irányítóiként, hanem szélsőbaloldali militánsokat és bűnöző fosztogatókat. Az őrizetbe vettek származásáról vagy vallásáról nincs olyan hiteles, átfogó adatsor, amely igazolná a „migránslázadás” állítását. Egy sötétebb bőrű vagy arab nevű francia állampolgár nem bevándorló, egy randalírozó származása pedig semmit nem bizonyít a mozgalom kiváltó okáról.
A bevándorlás közvetetten természetesen része a francia társadalmi válságnak. Sok bevándorló hátterű francia él szegregált, rosszul ellátott külvárosokban, ahol gyengébbek az iskolák, magasabb a munkanélküliség, rosszabbak a közszolgáltatások és konfliktusosabb a rendőrséggel való kapcsolat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bevándorlás okozta a tiltakozást. Inkább azt, hogy ugyanaz a társadalmi leépülés súlyosabban érinti azokat, akik már eleve a perifériára szorultak.
A másik politikai magyarázat abból indul ki, hogy a tüntetéseken palesztin zászlók és arab kendők jelentek meg. Egy fénykép valóban megörökített egy palesztin zászlót tartó tüntetőt egy égő párizsi buszmegálló közelében. Francia zsidó vezetők és jobboldali publicisták ebből azt a következtetést vonták le, hogy a zavargások mögött egy szélsőbaloldali–iszlamista, palesztinpárti szövetség áll.
A palesztin jelképek jelenléte valós, de az ebből levont általános következtetés bizonyítatlan. A francia diákság és a radikális baloldal egy részének régóta fontos ügye a palesztinok támogatása. A gázai háború után egyszerűen divattá vált a palesztinok támogatása, amelyre rátelepül a terrorista Hamasz propagandája is. Nagyon nehéz szétválasztani, meddig tart a civilek és az emberi jogok védelme, és honnan kezdődik a terroristák antiszemita propagandája.
De ugyanazok az aktivisták jelennek meg oktatási, klíma-, antikapitalista és gázai tüntetéseken, ezért palesztin zászlókat hoznak olyan demonstrációkra is, amelyek eredetileg nem a Közel-Keletről szólnak. A kefije divattá és politikai jelképpé vált. Viselőjének jelenléte nem bizonyítja sem az etnikai származását, sem azt, hogy muszlim, sem azt, hogy valamely palesztin szervezet irányítaná. A Hamasz célja éppen ez volt, és Netanjahu Izraelt olyan helyzetbe hozta, ami segítette a Hamasz antiszemita propagandáját.
Egy párizsi zsinagógát és zsidó kötődésű helyeket valóban megrongáltak, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A franciaországi antiszemitizmus valós és súlyos fenyegetés. Az eddigi rendőrségi vizsgálatok azonban nem találtak bizonyítékot arra (bármennyire nevetségesen hangzik), hogy a zsinagógát antiszemita indítékból választották volna ki: állításuk szerint a rongálás a környéken végzett általános pusztítás része volt. Minden ilyen esetet külön kell vizsgálni.
Az európai tiltakozáshullám egésze végképp cáfolja az egyetlen bevándorlási vagy palesztin magyarázatot. Franciaországban az oktatás és a megélhetési válság, Spanyolországban a lakhatás és a kilakoltatások, Portugáliában a lakbérek, Olaszországban a megszorítások és az energiaárak, Albániában pedig a korrupció és az állami szolgáltatások állapota indította el a tiltakozásokat. A mozgalmak hatnak egymásra, átveszik egymás jelképeit és módszereit, de nem ugyanabból az okból és nem egyetlen központból működnek.
A francia zavargások valósága ezért veszélyesebb annál, mint amit a két említett magyarázat állít. Nem spontán módon vált minden békés tüntető fosztogatóvá, de nincs bizonyíték egyetlen rejtett bevándorló vagy palesztinpárti összeesküvésre sem. Egy valós társadalmi tiltakozásra radikális politikai csoportok és bűnözők telepedtek rá, majd a képekre rátelepedett a politikai propaganda. A szélsőjobb megpróbálja kihasználni a helyzetet, és a bevándorlásellenes narratívát kapcsolni az antiszemitizmushoz, amivel a politikai centrumból is támogatókat szereznek maguknak.
A szélsőjobboldalnak az az érdeke, hogy eltűnjenek az iskolák, a bérek és a közszolgáltatások a képből, és csak a "migráns" maradjon. A palesztinpárti radikálisok érdeke az, hogy saját ügyük részévé tegyenek minden lázadást, és olyan demonstrációkat is palesztinpártinak és Izrael-ellenesnek láttassanak, amelyek nem azok. Ezért rátelepednek minden politikai megmozdulásra.
A kormány érdekes pedig az, hogy a társadalmi válság helyett kizárólag rendészeti problémáról beszéljen. A tisztességes sajtó feladata pedig nem az, hogy válasszon a három torzítás közül, hanem szétválassza a tiltakozást, a politikai erőszakot, a fosztogatást és az utólag rájuk épített propagandát. Jöjjön bármelyik irányból.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.